Alig 300 lelkes község Csehbánya, aki nem ismeri ki magát az Ajkai járásban, talán még nem is hallott róla. Pedig az innen származó Mayer család Veszprém megye egyik legjelentősebb iparvállalatát hozta létre. Az 1999-től Bt., majd 2011-től Kft. formájában működő V-M Technik az ipari kopásvédelem területéről indulva épített szerteágazó termék- és szolgáltatásportfóliót, működése a Csehbányához közeli Városlődre, illetve a főként porcelánjáról híres Herendre összpontosul. „Minden olyan eszköz vagy berendezés, amin ásványi anyag halad, mozog, rázkódik vagy keveredik, az kopásnak van kitéve” – vallják a családi cégnél, az általuk javított vagy szerelt gépek élettartama pedig jelentősen meghosszabbodik.
Bár apu – idősebb Mayer János – már 70 éves, hajnal háromkor kel és este tizenegyig fent van, még ma is rajzol, tervez, megkerülhetetlen a gyártáselőkészítésben
– mondja a Figyelőnek Mayer János, aki sokak számára a cég arca, hiszen a partnerekkel elsősorban ő tartja a kapcsolatot, míg testvére, Tamás irányítja a fejlesztést, valamint a személyzeti és pénzügyi területet.
Ma már kevés helyen kell bemutatkozniuk, hiszen olyan partnereik vannak, mint a Mátrai Erőmű, a Strabag, a Duna-Dráva Cement, a Leier Hungária, az Aszfalt Hungária, illetve a Colas csoport vagy a Hazai Építőgép Társulás. Eleinte a herendi házuk pincéjében készítették el a lemezekből a kopásálló betonkeverő béléseket. Aztán az első telephelyüket Városlődön vásárolták 2007-ben, a kéthektáros telken akkor hatalmasnak tűnő 1000 négyzetméternyi gyártókapacitást azonban hamar kinőtték.
Időközben Herenden már a második 400 négyzetméter feletti üzemépületet adják át, a következő nagy cél pedig egy 1800 négyzetméteres bedaruzott gyártócsarnok építése.
A leszállított kopóelemek mellé a partnerek igényelték azok beépítését, a későbbiekben a gépek szervizelését is. Ezek után jött a felismerés, hogy a jellemzően nyugati importból származó berendezéseket maguk is létre tudják hozni, ezzel megkezdődött a gépgyártás.
Masszív növekedést tudhat a háta mögött a már több mint 80 főt foglalkoztató csehbányai vállalat, amelynek már az 1,26 milliárd forintos 2019-es árbevétele is csaknem 25 százalékos ugrás volt, tavaly azonban tovább emelték a tétet. A magasabb bázison majdnem 40 százalékos bővüléssel, 1,75 milliárdos forgalmat értek el, miközben a 10 százalék körüli árbevétel-arányos eredmény is megmaradt.
Az árbevétel legalább 40-45 százalékát a logisztikai szolgáltatások adják, amióta komplett aszfalt- és betonkeverő telepeket újítunk fel, telepítünk át és üzemelünk be Európa különböző szegleteiben
– részletezi Mayer János, megjegyezve, hogy az értékesítés fennmaradó része mögött nagyjából egyenlő részben áll a kereskedelem és a gépgyártás.
A cég csak az elmúlt két évben több mint félmilliárd forintot fordított autódaruk és nyerges szerelvények beszerzésére. Nemcsak a saját munkáiknak vált nélkülözhetetlen elemévé a daruzás és a túlméretes szállítás, hanem az egyre jelentősebb járműpark megnyitotta az utat a gépek bérbeadása előtt is. Egyúttal felvirágozhat az export is, amelynek eddig 5 százalék alatti volt az aránya a teljes árbevételben, de Mayer János szerint, ha jönnek a nagy nyugat-európai megrendelések, 15-20 százalékig is felkúszhat ez az arány. Komplett aszfaltkeverő-telepeket nem gyártanak, egyes alkatrészeket, mint például cement- és porsilót vagy soradaglót viszont igen, ezen felbuzdulva saját termékcsalád bevezetését tervezik. Emellett az a céljuk, hogy nagyobb szendvicspanelekből álló, könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezését is vállalják a tervezéstől az engedélyeztetésig.
A teljes cikket megtalálhatja a Figyelő legfrissebb, február 25-től kapható számában!
(Borítókép: V-M Technik)