Sokáig gondolkodtam azon, hogy milyen terveket szövöget pártjával Vona Gábor. Volt itt rengeteg féle-fajta nyilatkozat, tett és kampányfogás. Viszont az egri alapszervezetben történt, a kommunista korszakra eléggé hajazó, átszervezéssel más perspektívák is nyitottá váltak. Mirkóczki Ádám vezetésével az addig 17 tagú szervezetet feloszlatták, és a radikális szárnyat elhagyva, 7 emberrel folytatja tovább működését az új alapszervezettel.
Nem is az a lényeg most, hogy kik és hogyan élték meg ezt a változást. Hanem, hogy politikai fogásként értelmezhető-e ez a lépés. Annak tekintetében, hogy a Jobbik, mint radikális jobb oldali párt alakult meg, és a mai napig előkerülnek felvételek arról, hogy milyen mértékű antiszemitizmus van jelen köztük, meglévő séma alapján megpróbáltak a centrum felé közelíteni. Teljesen logikus lépés, ha hatalomra szeretne jutni egy párt. Mert ne legyen kétségünk minden párt azért dolgozik, hogy megszerezze a hatalmat, vagy megtartsa azt. Vonáék csak azt számolták félre, hogy igazából ha enyhül a párt imázsa, hogy szimpibb legyen a Fidesz bizonytalan szavazói, illetve a baloldali választók körében, a radikális támogatói nagy része csalódni fog bennük.
Azon radikális politikusok, akik a “néppártosodás” után is a Jobbik berkein belül maradtak, pedig ezt elhiteltelenítették. 2014-el szemben most az ellenzék úgy fordult a választások hajrájára, hogy gyakorlatilag fejetlenség van. Annak ellenére, hogy 2014-re ilyenkor már megvolt a közös lista, ne gondoljuk úgy, hogy nem mennek az egyezkedések a háttérben. Az igazi talány az, hogy a Jobbik ebben, hogy kíván részt venni. Hiszen stratégiájuk nem hozta meg a várt áttörést, a párt ugyanúgy 14-15% körül áll mindegyik közvélemény- kutató intézetnél. Így jogosan mennek a találgatások közös listáról vagy éppen koordinált indulásról a “szélső jobb” és a baloldal között. Egy dolog biztos, méghozzá, hogy most már kihívás eldönteni, hogy a Jobbik a kiket is akar képviselni.
