A migránsok hatékony integrációja előnyére válhatna Európának, s hozzájárulhatna az elöregedő társadalmak és a munkaerőhiány jelentette problémák megoldásához – mondta Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos kedden egy brüsszeli rendezvényen. Csak a rend kedvéért kuncogjunk még egyet azon, hogy az Unió migrációügyi biztosa egy olyan országból jött, amely máig képtelen betartani saját schengeni kötelezettségeit a határvédelem terén, aztán foglalkozzunk azzal, hogy mi a baj azzal, amit mondott.
Mert, szokatlan módon ebben még igaza van Avramopulosznak, a következtetéseiben viszont már óriásit téved. Azzal mi is egyetértünk, hogy hasznos lenne a migránsok integrációja, már csak abból a szempontból is, hogy nem lennének etnikai alapon létrejövő no-go zónák. Tehát jó lenne, ha azok, akik már évtizedek óta itt vannak Európa különböző országaiban – Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban – integrálódnának. Csakhogy Avramopulosz nem erről beszélt, hanem arról, miként lehetne a migrációt "jó dologgá, valódi lehetőséggé" formálni. Tehát a görög migrációügyi biztos azt szeretné, hogy még több migráns jöjjön, amit persze eddig sem titkolt. Ez mellesleg olyan, mintha egy ország pénzügyminisztere azt érezné feladatának, hogy az államadósság még jobban elszálljon.
Fotó: A használaton kívüli athéni Hellinikon repülőtéren működő migránstábor bejáratát elzáró illegális bevándorlók és rendőrök dulakodnak 2017. február 6-án. (MTI/EPA/Oresztisz Panajotu)
Persze gyönyörű utópia a migránsok integrációja, csak hát ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy az is előnyünkre válna, ha minden ember szárnyat növeszthetne, hogy ne kelljen annyit lépcsőzni. A realitás viszont az, hogy nem sikerült a több évtizede a kontinensen élőknek, vagy a már itt született muszlimoknak integrálódnia. Semmilyen ezzel kapcsolatos biztató fejleményről nem tudunk. Azt is szeretnénk már végre megtudni, hogy az okos uniós bürokraták mit értenek integráció alatt. Még a tekintetben is igen szkeptikusak vagyunk, hogy akiket eddig nem sikerült, azokat ez után bármilyen eszközzel integrációra lehet bírni. Az viszont biztos, hogy olyan kiüresített társadalmakba, mint amilyenek Európa országainak némelyikében az őslakosságot jelentik, lehetetlen bármilyen jövevényt beilleszteni. Mert hát mihez is kéne a bevándorlóknak hasonulniuk? Milyen mintákat kellene velük elfogadtatni? Hiszen abban a minutumban, hogy valaki megpróbálja leírni, kimondani egy társadalom értékeit, feketelistára kerül. Ezzel párhuzamban, az Európában legálisan és illegálisan tartózkodó muszlimoknak világos elképzeléseik vannak saját értékeikről, a toleranciazombik pedig nem veszik észre, hogy minden egyes toleráns gesztusukkal ők alkalmazkodnak országuk vendégeihez, erőszakos kisebbségéhez.
Az sem lehet vita tárgya, hogy az Unió a kvótaőrülettel még növelné is az ideérkezők számát. Pedig a fentiek tükrében Avramopulosznak az ilyen hangzatos utópiák megfogalmazása helyett inkább azon kellene ügyködnie, hogy többen már ne jöjjenek be, mert ha minden így folytatódik, egy-két évtizeden belül az uniós biztosok már az őslakosság integrációjáról fognak beszélni.
