Az uniós átlag felett teljesített tavaly a magyar gazdaság

Hírek figyelo.hu

A járványügyi és gazdasági védekezés forrásait a költségvetés a tavalyi évben maradéktalanul biztosította, ennek is köszönhető, hogy a magyar gazdaság 2020-ban az uniós átlag felett teljesített.

Ahogyan a védekezéshez, úgy a vakcinák beszerzéséhez és a gazdaság újraindításához szükséges források is változatlanul rendelkezésre állnak a költségvetésben

– közölte a Pénzügyminisztérium.

Az eddig meghozott intézkedések és a járványügyi kiadások következtében a központi alrendszer 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárt február végén. Ezen belül a központi költségvetés 505,5 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 13,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 47,6 milliárd forintos hiányt értek el. Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 254,6 milliárd forintot tett ki.

Jelentős hatással volt a február végi egyenlegre, hogy míg 2021 első két hónapjában 128,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor e két hónapban az uniós kiadások megközelítették a 481 milliárd forintot.

2021. február végéig a hazai kiadások közül kiemelhetők:

a közúti fejlesztésekre (57,4 milliárd forint), a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra (50,7 milliárd forint), a Modern Városok Program céljaira (42,0 milliárd forint), a közlekedési ágazati programokra (38,8 milliárd forint) és az Egészséges Budapest Programra (28,7 milliárd forint) folyósított összegek.

Ezeken túl a 13. havi nyugdíj első részletének kifizetésére is februárban került sor.

A járványügyi helyzetre való tekintettel a kormány meghosszabbította a bértámogatási rendszert minden bezárással érintett területre kiterjesztve. Továbbá elindult az orvosok több évig tartó, átfogó béremelési programja is.

(Borítókép: Távvezetéket feszítenek ki a Duna felett Magyarország és Szlovákia között, Gönyű közelében 2021. március 2-án. Az MVM Xpert Zrt. megkezdte ezen a napon Gönyűnél a Magyarország és Szlovákia között épülő távvezeték fázisvezető sodronyainak áthúzását a Duna felett, ahol a folyam közel hétszáz méter széles. (MTI/Krizsán Csaba)

További híreink