Az új budapesti amerikai nagykövetnek nem a ballibek mondják tollba, hogy mit nyilatkozzon

Hírek
Interjút adott David B. Cornstein új amerikai nagykövet a Szombat magazinnak, amelyben elmondta, semmilyen problémát nem tapasztalt a demokráciával kapcsolatban hazánkban. Nem kellett sokat várni, és a haladó erők zászlóshajója rögtön bevágta a durcit emiatt.  

Az interjú szerdán került fel a magazin weboldalára, a sorosista 444 pedig már hétfőn reggel felháborodott cikket közölt róla “Az új amerikai nagykövet naponta tíz programon vesz részt, és még így sem tapasztalta, hogy csorbulnának szabadságjogok Magyarországon” címmel.

Vigyázat! Haladóknak gyomorpanaszokat okozó részlet következik az interjúból:

“Szombat: Magyarországon kulcskérdés a demokrácia állapota, a fékek és ellensúlyok rendszere. Nyilván sokaktól hallotta már, hogy a kormány ezeket az intézményeket leépíti. Ez ügyben fel kíván lépni?

David B. Cornstein: Ön két dolgot említett: az egyik az, amit mondanak az emberek, a másik az, hogy valóban milyen a demokrácia állapota. Azt mondanom sem kell, hogy én a demokrácia elkötelezett híve vagyok, ami a joguralmat és a számunkra oly fontos szabadságjogokat – vallásszabadságot, szólásszabadságot, sajtószabadságot – jelenti, amelyek életünket irányítják. A mi országunk számos háborút vívott ezeknek a jogoknak a védelmében. Ami az itteni helyzetet illeti, én csak annak alapján ítélhetek, amit látok és nem annak alapján, amit mondanak, amit a tévében látok vagy egy újságban olvasok. Ha valóban azt látnám, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalnék az ügyében. De ehhez arra van szükség, hogy ezt a saját szememmel lássam. Ha valaki nekem ilyesmiről beszélne, akkor alaposan megvizsgálnám az ügyet, és ha azt látnám, hogy ezeket a szabadságjogokat csorbítják, akkor határozottan felszólalnék.

Szombat: Ön tehát mindeddig a szabadságjogok semmilyen sérelmét nem tapasztalta Magyarországon?

David B. Cornstein: Az elmúlt két hónapban rendkívül kedvező tapasztalataim voltak. Találkoztam vallási vezetőkkel, világi vezetőkkel, NGO-k vezetőivel. Naponta tíz programon veszek részt – nem ülök tehát az irodámban arra várva, hogy valaki beessen hozzám. Ám amiről Ön beszél, arról nem hallottam. Senki sem mondta nekem, hogy ez vagy az rossz, szörnyű, kérem lépjen közbe, segítsen. Én elégedett emberekkel találkoztam. Nem láttam, hogy a szabadságjogokat csorbítanák. Találkoztam már sok rabbival, aki Magyarországon működik. Egy sem mondta nekem: Figyelj, itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű. Egyetlen elégedetlen emberrel sem találkoztam. Ha Önök közlik, amit most mondok és erre válaszul majd jelentkezik valaki, aki ezt cáfolni akarja, azt természetesen meghallgatom. De eddig egyszerűen nem hallottam ilyet.”

Ez verte ki a biztosítékot a 444-nél, ezért siettek is megjegyezni, hogy Cornstein budapesti nagyköveti kinevezése előtt leginkább üzletemberként tevékenykedett, valamint nincs diplomáciai tapasztalata.

Ez azért érdekes, mert úgy tűnik, hogy ő tudja, mi egy diplomata dolga. Az pedig semmiképp sem a ballib sirámok kritika nélküli visszabüfögése. Persze abban biztosak vagyunk, hogy a 444, meg az egész haladó média jobban élvezi, amikor különböző Jóbarát ügyvivők (André Goodfriend), és nagykövetek diplomatához nem méltó módon keltik a feszkót Magyarországon, és ellenünk hangolják saját országuk közvéleményét.

A mi részünkről boldogok vagyunk, hogy végre nem az amerikai liberális deep state nagykövete van hazánkban. Reméljük Trump elnök továbbra is kitartóan dolgozik majd azon, hogy megtisztítsa az Egyesült Államok külügyét a demokrata párti piócáktól!

 

Borítófotó: David BCornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete beszédet mond a Raoul Wallenberg Egyesület megemlékezésén, amelyet a svéd embermentő diplomata születésének évfordulója, a humánum napja alkalmából tartottak a Wallenberg-emlékműnél a Szent István parkban 2018. augusztus 3-án.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink