Körülbelül egy hónappal ezelőtt egy török napilap, a Yeni Şafak érdekes cikket közölt az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) isztambuli csúcsértekezlete előtt. A lap – amelyet sokan Erdogan török elnök szócsövének tartanak – “Azonnali cselekvés szükséges!” címmel adta közre a cikket. Ugyanennek a cikknek a webes verziója azonban már más címmel jelent meg: “Mi lenne, ha Izrael ellen iszlám hadsereget toboroznánk?”. Az írás felszólította az OIC 57 tagállamát, hogy közös iszlám hadsereget hozzanak létre és ezzel párhuzamosan támadják meg a zsidó államot.
A cikk megjelenését követően nem sokkal a törökök egy interaktív webes térképet is készítettek, amelyen szerepelnek a térségben állomásozó haderők és lehetséges szerepük egy Izrael elleni támadásban. A török lap szerint ha létrejönne egy ilyen egyesített iszlám hadsereg, az a világ legnagyobb hadereje lehetne körülbelül 5,2 millió katonával és 175 milliárd dolláros büdzsével. A cikk szerint a támadás első hullámában 250 ezer katona vehetne részt, 500 tankot és harcjárművet, 100 repülőgépet, 500 támadó helikoptert és 50 hajót lehetne gyorsan mobilizálni.
Az elképzelés abszurditása ellenére Erdogan nem határolódott el a cikktől, sőt továbbra is azt hajtogatja, hogy újra életre szeretné kelteni az Ottomán Birodalmat. Ennek keretében képzeli el az új, egyesült iszlám hadsereget is. Nem mellesleg ez volt az az Ottomán Birodalom, amely az 1. világháború végén egymillió örmény ellen hajtott végre népirtást. A török elnököt érdemes tehát komolyan venni. Nem csak azért, mert egy Izrael elleni háborúnak és egy zsidók elleni népirtásnak még a gondolata szégyenteljes, hanem azért is, mert számos téren tesz is azért, hogy ez megvalósuljon.
A török elnök az elmúlt években katonai bázisokat épített ki Katarban és Szomáliában. Nemrég megegyezett Szudánnal, hogy egy a Vörös-tengeren lévő szigeten építhessen ki katonai bázist. Ezzel párhuzamosan növeli befolyását a Kaukázusban, a volt szovjet tagköztársaságokban, így például Afganisztánban és Azerbajdzsánban. Folyamatosan fenyeget azzal is, hogy görög szigeteket foglal el a Mediterrán térségben. A legutóbbi és legnyilvánvalóbb fenyegetése azonban Törökország Szíriai jelenléte, amely az energiahordozók feletti kontroll mellett elsősorban a kurdok ellen irányul.
Erdogan a Nyugat-Európában élő törökökre is számít. A Bloomberg hírgyünökség szerint nemrég azt nyilatkozta, hogy “túl sok a török, akiket a Nyugat félrevezetett, szakadt el ottomán gyökereitől. A történelem nem csupán a múltja egy nemzetnek, de iránytűként szolgál a jövőre nézve is”.
Alparslan Kavaklıoğlu, Erdogan kormánypártja, az AKP tagja, a török parlament biztonsági és titkosszolgálati bizottságának vezetője pedig a következőket mondta: “a muszlim népesség meghaladja majd a keresztény népességet Európában…. Európa muszlim lesz, hatékonyan fogunk ott cselekedni, Allah akarata szerint”.
Az Ottomán Birodalom feltámasztásának gondolata azt is jelenti, hogy Erdogan magát szeretné a muzulmán világ vezetőjének tekinteni. A vallást használj fel arra, hogy mozgatórugói, szándékai legitimálva legyenek – akaratát tehát Allah akaratával azonosítja. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha a török elnök következő lépése az lenne, hogy országában bevezeti a muzulmán vallási törvénykezést, a saríát.
Törökország formálisan még demokrácia. Erdogan diktatórikus uralma alatt azonban egyre kevésbé emlékeztet arra. Tudatosan formálja át Törökországot egy iszlám, vallási állammá, segíti az olyan szélsőséges csoportokat mint az Iszlám Állam, vagy a palesztin Hamasz.
Az Egyesült Államok és az EU kötelessége, hogy megállítsa a Nyugat zsarolását. Washingtonnak és Brüsszelnek látnia kell, hogy Isztambul viselkedése stratégiai érdekeik ellen való. Még akkor is, ha Törökország NATO tag és mint ilyen a közel-keleti térségben az egyik legfontosabb nyugati szövetségesnek számít. Nem lehet megengedni, hogy ezzel Isztambul visszaéljen.
