Az innováció jelenti a magyar versenyképességet

Hírek Szajlai Csaba

A Foxconn világszerte próbál segíteni a járvány elleni védekezést segítő eszközök előállításával, így több kontinensen gyártunk sebészeti szájmaszkokat is. Ennek jegyében gondoltuk úgy, hogy hazai gyártókapacitás kiépítésével járulunk hozzá Magyarország önálló védekezési potenciáljához is.

A maszkgyártás számunkra tisztán társadalmi felelősségvállalás

– hangsúlyozta a Figyelőnek adott interjújában Tálos Péter, a Foxconn alelnöke, a magyarországi leányvállalatok ügyvezető igazgatója, ismertetvén azt is: a járvány nem volt negatív hatással az üzletmenetükre, mivel tavaly január óta folyamatosan védekeznek.

Hozzátette: a komáromi Foxconn-gyárban nem termékek, hanem gyártástechnológia fejlesztése folyik gőzerővel.

„Büszkék vagyunk rá, hogy vannak olyan területek, ahol a mi gyárunk világelső az adott technológia ipari célú alkalmazásában. Ilyen például az úgynevezett kiterjesztett valóság. Tavaly szeptember óta működik gyárunkban 5G hálózat, tudomásom szerint elsőként Magyarországon”

– jelezte a tajvani hátterű cég vezetője, megemlítvén azt is, hogy sikerült az üzem működőképességét teljes mértékben megőrizni, így a kapacitásaikra sem gyakorolt kedvezőtlen hatást a járvány, és nincsenek létszám problémái sem.

Tálos Péter, aki egyben a Joint Ventures Szövetség (JVSZ) elnöke is, utóbbi minőségében úgy tartja, Magyarország vonzó a külföldi működőtőke számára, az euró bevezetése pedig nagyot lendítene a vállalkozások jelentős részén. Ugyanakkora a gondot az jelenti, hogy nagyon alacsony a hazai tőke aránya a magyar gazdaságban.

Végezetül kitért arra is, hogy a magyar gazdaság akkor lesz versenyképes, ha képes lesz olyan értékláncokat kialakítani, amelyekben hazai vállalkozások kulcsszerepet játszanak. Erre egyedül az innováció révén, úgynevezett „rés” piacokon lát lehetőséget.

(Borítókép: Tálos Péter (fotós: Fürjes Viktória)

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink