Rangos Katalin felvezetőjében Stumpf egy korábbi cikkére utalva úgy vezette fel a beszélgetést, hogy az „ifjú konzi” összecsap az „érett ballibbel”. Mondhatnánk, hogy már itt elbukott a teljes történet, ám mégsem, ugyanis ezután másfél órányi „vitának” nevezett hátbaveregetésnek lehetünk szemtanúi.
A ballberális oldalnak már korábban behódoló Stumpf a nagy bólogatáson kívül nem igazán emelte az est fényét, talán két esetben mert ellentmondani Vásárhelyinek, amire a főképp nyugdíjasokból álló közönség azonnal fel is hördült. Az egyik ilyen eset, mikor Vásárhelyi azt találta mondani, hogy ma Magyarországon semmi nem épül, minden csak rohad, romlik, bezzeg 2002 és 2010 között virágzott az ország. Stumpf példaként a Kossuth tér felújítását hozta fel, melyre Vásárhelyi azonnal lecsapott, hiszen szerinte a felújítás előtt is szép volt a tér, azt a Gyurcsány-kormány ellen tüntetők tették tönkre.
A másik eset a 2006-os rendőrterror esete volt, amikor Stumpf azon ritka pillanatainak lehettünk szemtanúi, mikor visszatért az igazság talajára és a rendőrség felelősségét firtatta.
A két fentebbi kivételtől eltekintve nagyon nagy volt az egyetértés az „ifjú konzi” és az „érett ballib” között. Stumpf többször is kijelentette, hogy számos dologban közös nevezőn vannak Vásárhelyivel. A vitát csak nyomokban tartalmazó rendezvény lényegét megmutatja az a Rangos által citált idézet melyben „pökhendi, fennhéjázó hatalomvágyról” írnak. Rangos szerint akár Stumpf is vagy Vásárhelyi is írhatta volna ezt a Fidesz-kormányról, ezzel is tiszteletbeli ballibsivé avatva Stumpfot. A liberálisok újra megmutatják, hogy nekik az a konzervatív, akiket ők annak tartanak.
A sajtószabadságról szólva a Simicska-árva Stumpf persze nem felejtette el sajnáltatni magát a liberális nyugdíjasok előtt, mondván „megölték a lapunkat”. Azt persze elfelejtette hozzátenni, hogy gazdája, Simicska Lajos szüntette meg a Heti Választ. Rangos is megtámogatta természetesen, hiszen a jobboldal kitaszítottjaként állította be, amit Stumpf szívélyes mosollyal az arcán nyugtázott.
A beszélgetés további részében, szintén nagy barátságban, békében és egyetértésben folytattak eszmecserét a korrupcióról, a Fidesz túlhatalmáról és annak megdönthetetlenségéről, de furcsamód az ellenzékről senki sem beszélt. Csak a szokásos balliberális böszmeség a jogállamról, a fékekről meg ellensúlyokról, de arról egy árva szó sem hangzott el, hogy a kormánypártoknak egészen egyszerűen nincs alternatívája az ellenzéki palettán. Ja, hogy akkor nem a kölcsönös hátbaveregetésről szólt volna a beszélgetés? Hát igen, elég kellemetlen lehet a belvárosi liberális elit számára, hogy nincs pártjuk, nincs potens jelöltjük, csak folyamatos elégedetlenkedésük, frusztrációjuk és sértettségük, amit a teljes magyar társadalomra, de főképp a kormánypárti szavazókra vetítenek ki.
Az „ifjú konzi” és az „érett ballib” „vitája” sokmindenre ugyan nem, de arra mindenképpen jó volt, hogy rájöjjek arra, hogy ha ifjú konzervatívnak lenni egyenlő a balliberálisoknak történő hajlongással és a liberális kánonba történő besimulással, akkor én, köszönöm szépen, nem akarok ifjú konzervatív lenni.
Borítófotó: Figyelő/MTI
