Az idén is rekordot hozhat a Hiventures

Hírek Figyelo.hu
Teljesítette a kezdeti stratégiai céljait a 2017 óta működő Hiventures Zrt., hiszen az alapítás óta eltelt időszakban Európa legaktívabb tőkebefektetőinek egyikévé vált – nyilatkozta a Figyelőnek Katona Bence, a társaság vezérigazgatója.

„A home office és a korlátozó intézkedések ellenére rekordév volt 2020, miután közel 14 milliárd forintnyi friss tőkét fektettünk be. Az idei évre 20 milliárd forint feletti finanszírozással számolunk, és időarányosan tartjuk is a tervet” – mondta a Figyelőben csütörtökön megjelent interjújában Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója.

Katona Bence közölte:

a Hiventures 2017-es indulása óta 49,6 milliárd forintot fektettek be a magyar vállalkozásokba, amely havi átlagban majdnem egymilliárd forintot jelent.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2020. májusi tanulmányából kiderül – tette hozzá -, hogy a Hiventures 2010 és 2019 közötti tevékenysége 0,034 százalékkal járult hozzá a 2019-es GDP-hez a beruházás ösztönzésen keresztül: ha pedig sikerül megvalósítani a 2023-ig vállalt terveiket, a GKI becslései szerint ez az arány várhatóan megduplázódik majd. A közvetlen és közvetett hatásoknak köszönhetően a foglalkoztatáson és a lakossági fogyasztáson keresztül a Hiventures szintén hozzájárult a költségvetéshez: 2019-ig 4,7 milliárd forintnyi többletadó-, és járulékbevételt eredményezett a tevékenysége, ami a következő négy évben további 14 milliárdot jelent majd.

„A cégünk ma már majd 370 befektetésből álló portfólióval rendelkezik, és mostanra eljutottunk oda, hogy egy innovatív ötlettől egészen a nagyvállalatokig bármilyen méretű vállalkozásnak finanszírozást tudunk nyújtani”

– emelte ki a vezérigazgató.

Katona Bence szerint az a nem titkolt cél, hogy 2030-ig fenntartsák vezető szerepüket az európai piacon az induló fázisú vállalkozások finanszírozásában, miközben a Hiventures hatására több és aktívabb finanszírozó jelenjen meg a hazai startup ökoszisztémában, hiszen a cél az, hogy a piac egyre önjáróbb legyen. A kkv-szektornál a konszolidáció és a növekedés elősegítése, a nagyvállalatoknál pedig vállalati fúziók, beruházások, akár zöldmezős beruházások megvalósíthatóvá tétele a fő cél, de persze a válság hatásainak kiküszöbölésében is partner kíván lenni a társaság.

„Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy míg a korai fázisban megtartjuk erős szerepünket, az érettebb fázisokban egyre nagyobb arányban társbefektetőként szeretnénk fellépni. Hisszük, hogy a minél több szereplő bevonása révén egy dinamikus finanszírozási piacot tudunk kialakítani” – emelte ki a vezérigazgató.

A teljes interjú a Figyelő csütörtökön megjelent számában olvasható.

(Borítókép fotós: Móricz-Sabján Simon)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink