Az első ottalvós tábor 8-9 évesen határvonal a kisgyerekség és a kiskamaszság között. Már tudunk önállóan egy csomó mindent, csak otthon még nem mindig engedik meg. Miénk a világ gondoljuk, egészen addig, amíg az undok/aranyos táborvezető bele nem szól az életünkbe, csak innen délután nem mehetünk haza bemószerolni anyának. Anya sosem kelt fel reggel hétkor, hogy kimenjünk az utcára reggeli tornázni, de mindig szól, hogy együk meg az ebédet, mert csak este hétkor lesz vacsora.
Azután úgyis előbányászunk valamit a hűtőből délután is. De itt be se mehetünk a konyhába. Fürödni itt is mindennap kell, és a fogmosás ugyanolyan mániájuk, mint anyáéknak. Állandóan saját magunknak kell rendet csinálni, bevásárolni és főzni. Ez végül is nem rossz. De nem ad jóéjtpuszit senki. Még jó, hogy az alvómaci itt van. Itt lesz még évek múlva is, csak akkor már nem merjük megmutatni senkinek. Azután meg jönnek újabb alvómacik. De azt a tábort már Szigetnek vagy Balaton Soundnak hívják.
Nézzük a dolog sokkal fontosabb oldalát. Van nyomvadászat az erdőben és holdfénytúra ugyanott. Számháború és méta. Lesz legjobb barátnőm/barátom, és lehet, hogy egy kicsit szerelmes is leszek. A tabletemet otthon kellett hagyni, és tévét sem nézünk, mégis úgy elmennek a napok. A tábortűz az egyik legjobb dolog, egyrészt mert sokkal nagyobb, mint amit apa rakott szalonnasütéshez, másrészt mert jó sokáig fenn maradhatunk, és mindenkinek vicces dolgokat kell csinálnia. Tulajdonképpen minden nap jól elszórakozunk.
Elengedem, naná, hiszen ez az élet rendje. Én is voltam. De Istenem, akkor még más volt a világ! Alig múlt nyolc éves! Sok mindent meg tud már csinálni, de nem az a „Jég hátán is megél típus”. Mi lesz, ha nem jön ki a táborvezetővel? Ha a kis dolgait nem tudjuk átbeszélni délután? Mi lesz, ha nem tud felkelni reggeli tornázni, a szünetben simán kilencig alszik. Vajon fürdik-e rendesen, és megmossa-e a fogát? Mi lesz, ha nem eszi meg az ebédet, és egyszerűen éhen hal a vacsoráig? Kinek adok én jóéjtpuszit? Még jó, hogy az alvómaciját nem hagyta itthon. Persze, ha úgy nézem, ez még a könnyebb része a dolognak. Mi lesz majd pár év múlva, ha a Szigetre akar kiköltözni?
Persze sokat fog játszani és okosodni. Biztosan jól érzi majd magát. Nélkülünk. Ez csalás. Szeretnék légy lenni minden falon, amerre jár, a vonaton, a házban, az erdőben, a tó partján. Úgysem meséli el. Úgyis elmeséli. Mindjárt indul a vonat. Ég a füle az izgalomtól és vigyorog. Tegnap este még sóhajtozott, hogy mennyire fogunk hiányozni neki, de most látom rajta, hogy lélekben már táborlakó nagylány.
Mindenféle gyerekpszichológiával vigasztalom magam, az ősbizalomról, és arról, hogy csak az a gyerek mer elmenni, aki tudja, hogy visszavárják. Az első ottalvós tábor olyan, mint az első csók, az első szerelem. Amíg élünk, emlékezni fogunk rá… És hát szögezzük le: nagyon fontos mihamarabb átesni rajta.
Borítókép: illusztráció, MTI/Komka Péter
