George Gruhn, a 71 éves nashville-i hangszerkereskedő olyan neveket tudhat vásárlói között, mint Eric Clapton, Neil Young vagy Paul McCartney. A kiállításon végigsétálva lelkes és szkeptikus is egyszerre. Kiállítók végtelen sora, gitárok ezrei – Gruhn azonban mégis pesszimistán látja a helyzetet.
“Több gyártó van most itt jelen, mint valaha is a hangszer történetében, de a piac nem bővül” – mondja. “Nem akarok vészjósló lenni, de ez így nem fenntartható” – teszi hozzá.
Az eladási statisztikák őt látszanak igazolni, az elmúlt tíz évben évi 1,5 millióról 1 millióra csökkent az értékesítés mennyisége. Az ágazat három legnagyobb gyártója a Fender, a Gibson és a PRS Guitars létszám csökkentéssel és olcsóbb modellek piacra dobásával próbált meg válaszolni a kereslet csökkenésre. Idén áprilisban a Moody’s hitelminősítő rontott a Guitar Center, a legnagyobb észak-amerikai gitárbolt hálózat hitelbesorolásán, tudniillik az áruházlánc 1,6 milliárd dolláros adósságteher alatt nyög. A Sweetwater.com-on, amely az egyik legnagyobb online viszonteladó, már havi 8 dolláros részlettel is lehet Fender gitárokat venni.
Gruhn nem csupán azért aggódik, mert a vállalatok profitja csökken. Ez előfordul ebben a szakmában is. Sokkal inkább aggasztják a háttérben zajló folyamatok. Amikor 46 évvel ezelőtt megnyitotta gitárboltját, szinte mindenki elektromos hangszert akart venni. Olyan előadók inspirálták zenélésre a fiatalokat, mint Eric Clapton, Jeff Beck, Jimi Hendrix, Carlos Santana vagy Jimmy Page a Led Zeppelinből. Az akkori fiatalok ma nyugdíjas korúak, nem gyarapítják tovább hangszerparkjukat, a mai fiatalok meg nem tolonganak a hangszerboltokban. A mai világban egyszerűen nem divatosak a gitárhősök.
Pedig a gitár az a hangszer, amelyik könnyű és gyors sikerélményt ad. Négy akkorddal rockslágerek százait el lehet játszani. A digitális, szintetizátorokkal és hangmintákkal teletűzdelt kortárs popzenében azonban egyre kisebb szerep jut az elektromos gitárnak. Paul McCartney is látja ezt a folyamatot: “az elektromos zenét ma már másként hallgatják a fiatalok. Nincs már szükségük gitárhősökre” – mondta egy interjújában. Stevie Ray Vaughn, Joe Satriani és Eddie Van Halen már nem tudja a fiatalok nagy tömegeit megfogni.
A nagy váltást sokan az 1979-es évhez kötik. Ekkor jelent meg ugyanis a Tascam cég több sávos felvevő magnója, amely lehetővé tette, hogy egy mezei magnókazettára otthon is fel lehessen venni, és össze lehessen keverni több hangsávot. Megjelent a dobgép is, valamint elérhetővé váltak a boltokban az olcsó szintetizátorok. A ‘80-as években divatba jött a hiphop, ami ezen a két hangszeren alapult, a gitár legfeljebb színező elemként jelent meg.
Az elmúlt három évben a Gibson éves árbevétele 2,1 milliárd dollárról 1,7 milliárdra csökkent – a Music Trades magazin által összegyűjtött adatok szerint. A Philips audio ágazatát 2014-ben 135 millió dollárért vették meg, ez adósságokba sodorta a társaságot, így őket is leminősítette a Moody’s. A Fender nyilvános részvénykibocsátást tervezett 2012-ben, hogy tőkéhez jusson, ám ezt az érdeklődés hiányában le kellett fújni. A cég árbevétele 675 millió dollárról 545 millióra apadt, adósságait csökkentette ugyan az elmúlt években, de így is maradt még jó 100 millió dollár.
A 2010-es években aztán érdekes fordulat történt: az akusztikus gitárok eladásai szép lassan meghaladták a villanygitárokét. Mindhárom nagy gyártó erős akusztikus gitárokban, de korántsem olyan egyeduralkodó, mint az elektromos hangszerek terén.
A nagy gyártók azonban optimisták maradtak – bár lehet, hogy csak hivatalból. Andy Mooney, a Fender vezérigazgatója szerint van stratégiájuk arra, hogyan szólítsák meg az ezredforduló táján született, ma 17-18 éves generációt. A harmadik legnagyobb gyártó, a PRS (Paul Reed Smith) úgy gondolja, hogy a szektor korántsem haldoklik, csak éppen kissé nehezen tér magához a 2008-2009-es pénzügyi válság által okozott keresletcsökkenésből. A PRS árbevétele stagnált az elmúlt években, 42-45 millió dollár között ingadozott.
A Gibson technikai újításokkal próbálkozott. Henry Juszkiewicz, aki partnerével 1986-ban mindössze 5 millió dollárért vásárolta meg a csőd szélén ingadozó Gibsont, kitalálta, hogy automatikus hangológéppé alakítja át a gitár hangolókulcsait. Több millió dollárt költött a fejlesztésekre, ám a piac nem fogadta kedvezően az újítást, a zenészeknek a hagyományos, legendás, jól bevált Gibsonokra van szükségük. Azóta rendelhető extra a robothangolás a Gibsonokon, de túl sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel. Hasonló kudarc volt a Philips audió üzletágának megvásárlása is. Komplex fogyasztói elektronikai céggé akarták átalakítani a Gibsont, fülhallgatókat, hangszórókat és digitális felvevőket is árultak. Az eredmény: totális kudarc.
A nagy gyártók próbálnak alkalmazkodni a megváltozott igényekhez, ám egyelőre kevés sikerrel. Nehéz elhinni, hogy mondjuk a Fender átveheti a Roland vagy a Korg pozícióit a digitális zenei piacon. Így nem marad más választásuk, mint valahogy megpróbálják megszólítani a fiatalokat. Zenei táborokat szerveznek, ismertebb előadókat vesznek rá, hogy a turnékon reklámozzák a hangszereiket. Ingyenes zene leckéket tesznek fel a netre, vagy tesznek elérhetővé mobiltelefonon, a hozzájuk tartozó alkalmazásokkal. A School of Rock nevű kezdeményezésnek például szerte az Egyesült Államokban kétszáz bemutatóhelye van.
Kár lenne temetni a villanygitárt, hiszen egy hangszer mindig képes a megújulásra, olyan eszköz, amelynek segítségével az ifjabb generációk is ki tudják fejezni magukat. A kérdés csak az, hogy az elektromos gitárgyártók képesek lesznek-e addig kibekkelni a gazdasági nehézségeket.
Borítókép: MTI Fotó: Beliczay László
