Az Egyesült Királyságban nem kapnak pénzt, de van olyan ország is, ahol annyit fizetnek nekik, mint az ép sportolóknak

Hírek vg.hu
Tanulságos lista: így jutalmazzák a különböző országokban a paralimpiai érmeseket.

Zajlanak a paralimpiai játékok Párizsban, ahol sok dobogós máris remekül keresett a sikerrel. Az ép sportolókhoz hasonlóan ugyan a nemzeti és a Nemzetközi Olimpia Bizottság nem fizet az érmeseknek, sok ország azonban anyagilag is honorálja a sikert

Mekkora jutalomra számíthatnak az élsportolók?

A legnagyvonalúbb nemzetek listáját Szingapúr vezeti, ahol 380 ezer amerikai dollárnak, azaz közel 135 millió forintnak megfelelő összeget fizetnek az arany-, 230 ezer az ezüst- és 115 ezer a bronzéremért (egy dollár 354,2 forint) – írja összeállításában a CNBC.

Ezen a téren Izrael áll a második helyen 273 ezer, 192 ezer, illetve 137 ezer dollárral, a harmadik pedig Malajzia 230 ezer, 70 ezer és 23 ezer dollárral. A magyar paralimpikon jutalma ettől elmarad, bár az idén 43 százalékkal megemelte a kormány.

Az aranyérmesek hazánkban 25, az ezüstérmesek 17,85, a bronzérmesek pedig 14,25 millió forintot kapnak.

Vannak olyan országok, ahol a jutalmazásban nem tesznek különbséget az olimpiai és paralimpiai érmesek között. Ilyen ország Kanada, Spanyolország, Malajzia, Ausztrália, Izrael, Dél-Korea és a vendéglátó Franciaország.

A CNBC összeállítása szerint van olyan ország is – Japán –, ahol az azonos elbírálás csak az ezüst- és a bronzérmesekre igaz, az aranyért viszont jóval kevesebbet, csak hárommillió jent 7,3 millió forintot) kapnak a paralimpikonok, míg az ép sportolók ötmilliót (12,2 millió forintot).

Hongkongban és Szingapúrban teszik a legnagyobb különbséget az olimpikonok és paralimpikonok között. Hongkongban hiába emelték az elmúlt években majdnem a duplájára a paralimpikonok jutalmát, az aranyérmesek így is csak 1,5 millió hongkongi dollárt (68,1 millió forintot) kapnak, míg ép sportolók ennek a négyszeresét, hatmillió dollárt. Hasonló a helyzet a többi érem esetében is.

Szingapúrban is csak fele annyi jutalmat kapnak a paralimpiai győztesek, mint az épek, a legrosszabbul azonban a brit paralimpiai érmesek járnak, mert ők egyáltalán nem kapnak pénzbeli jutalmat, csak éves ösztöndíjat az edzésekhez.

Azt nem tudni, hogy pontosan mekkora jutalmat kapnak a paralimpia kínai győztesei, mert ez régiótól és eseménytől függ. Pedig Kína küldte a legnagyobb, 282 sportolóból álló küldöttséget a párizsi eseményre, és egyelőre kiemelkedően vezetik az az éremtáblázatot 36 arannyal, 28 ezüsttel és 13 bronzzal – Nagy-Britannia és az Egyesült Államok előtt.

A házigazda Franciaországot 237, Magyarországot 39 sportoló képviseli Párizsban.

 

Címlapfotó: MTI / Bruzák Noémi

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink