Mennyire búslakodunk a nem tetsző ajándékokon?
Nem tudok a témában kiemelkedő kutatásról, de ha egy nemzet alapvetően pesszimista, akkor ebben is az. A karácsony aktiválhat ambivalens érzéseket, az ajándékozás nehéz és alapvetően két végpont között mozoghat: az egyik szélsőség, hogy valaki ad bármit, ami otthon van, a másik véglet, aki napokat, hónapokat görcsöl azon, hogy mit vegyen, mit ajándékozzon. Mindkét esetben nehéz jól adni. Az az érzés, hogy valakinek adok valamit én, egy érdekes háromszög, amiben nagyon sokféle indulat feszülhet ki.
Mire alapul a rossz érzésünk, melyiket éljük meg nehezebben, ha mi kapunk nem tetsző ajándékot, vagy, ha olyat adunk, aminek nem örülnek felhőtlenül?
Az, hogy milyen a viszonyunk, kifejezésre jut az ajándékban. Explicitté válik, hogy mit gondolunk a másikról, a kapcsolatról. Az, hogy mit adsz, vagy kapsz, milyen körülmények között, milyen szavak kíséretében, milyen tekintetekkel, milyen csomagolásban, az mind nagyon gazdag pszichológiai háttérrel bíró kommunikáció, egy reláció. Nem csak szóban nyilvánul meg, hanem tárgyiasult nyoma van, megmarad, láthatóvá válik. Ha nem sikerül, nem tetszik az ajándékunk, pláne, ha gondosan válogattuk, azért bántódunk meg, mert ennek a viszonylag intim viszonynak az aszimmetriáját mutatja meg. Ha nem cserélhető vissza az ajándék, vagy ha nem fejezhetem ki a csalódást (mert a főnök ajándékáról van szó), akkor duplán fáj. Nagyon feszült helyzeteket hívhat elő, ha nem megfelelő ajándékot adok vagy kapok.
Milyen erős ez a feszültség? Mennyire tud az ajándékokkal kapcsolatos szomorkodás komoly pszichológiai betegség forrása is lenni?
Klinikai értelemben kicsi az esélye, hogy csak emiatt betegség alakuljon ki. De ha például a gyermekotthonban élő fiatal senkitől nem kap ajándékot még karácsonyra sem, az tovább sodorhatja őt a krízis felé. Normál esetben némi rosszkedven, frusztráción túl az ajándékozás a kapcsolati dinamika miatt okozhat hosszabb távon is fájdalmat. A félresikerült ajándékozás alkalmat is adhat arra, hogy átértékeljük a kapcsolatainkat.
Hogy érti ezt?
Egy ponton túl változtatunk a szokásainkon. Én például nagyon sokaknak ajándékoztam nagyon sokáig és nagyon sok ember ajándékozott engem. Egy idő után ez kiürült; kiderült, hogy nem tudunk egymásról sokat és valójában nem is érdekeljük egymást. Ebben az ajándékozás és annak fokozatos elmaradása sokat segített, amiben kifejezésre juthatott a kölcsönkapcsolat jellege, helyükre kerülhettek a kapcsolati kérdések.
Mi a helyzet, ha nagyon közeli hozzátartozótól kapunk, sok-sok beszélgetés (például amikor hosszú évek alatt igyekszünk megmutatni a másik fél számára, mi tetszik nekünk) ellenére azoknak ellentmondó ajándékot?
Ha közeli hozzátartozótól kapunk hosszú előkészítés mellett olyan tárgyat, ami egyértelműen az ízlésünk ellenére van, akkor abban az összehangolódás hiányáról van szó. Tipikus, hogy az ilyen ajándékot nem szeretnénk megtartani, vagy használni. Ha mély ellentét bontakozik ki a nem tetsző ajándékban, attól valószínűleg érdemes megszabadulni, mert a jelenlétével állandóan emlékeztetni fog erre az össze nem illésre és az egymásra figyelés hiányára. Nem feltétlenül kidobásra gondolok, az adott tárgy – attól, hogy nekem nem tetszik – még másnak tetszhet, így jótékonysági célra is felajánlhatjuk.
Ha magunk adunk olyat, ami nem tetszik, például gyereknek, azzal mi történhet?
Gyerekeknél a tárgy eltávolításával érdemes várni. Előfordulhat, hogy a kapott ajándékkal azért nem játszik, mert megilletődött a nagy örömtől. Nem szabad számon kérni tőle, hogy tetszik-e. Néhány hónap múlva lehet megkérdezni, hogy maradjon-e az adott ajándék, vagy esetleg egy időre költözzön el a pincébe, van-e helye az adott tárgynak az életében, vagy ajándékozzuk-e el valakinek. Persze az ajándékozóban lehet rossz érzés, hiszen adott esetben az ajándék drága volt, gondosan válogatta és azt hitte, hogy egy vágyat teljesít be vele.
Milyen megoldások lehetnek? Vannak családok, ahol megelőzésképpen már évek óta előre megbeszélten színházjegyet adnak egymásnak, vagy közösen befizetnek egy wellness hétvégét karácsonyra, vagy éppen nem ajándékoznak semmit.
A családban, felnőtt baráti társaságban dönthetnek így, hiszen az ajándék lehet élmény is, nem feltétlenül kell tárgynak lennie. Az együtt töltött idő valódi ajándék, ha egyet értenek ebben. A meglepetés ilyenkor elvész, de ez felnőttek esetében már nem fontos. Egy ilyen rutin az élmény biztonságát adhatja és kiküszöböli a félreértések lehetőségét. Ha a megegyezők közül bárki ki akar ebből hátrálni, onnantól persze megint újradefiniálhatják a kérdést.
Névjegy
-
Dúll Andrea, környezetpszichológus
-
a hazai környezetpszichológia tudományterületének meghonosítója
-
habilitált egyetemi docens a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Szociológia és Kommunikáció Tanszékén, az ELTE Pedagógiai Pszichológiai Kar Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszékének vezetője
-
1987-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen pszichológia szakán, az ELTE-én szerzett PhD-címet 1999-ben 1991-ben
-
több egyetem doktori iskolájában témavezető, kétszer nyert el Bolyai János Kutatói Ösztöndíjat
