Átlagosak a fizetések a kiskereskedelemben

Hírek Figyelo.hu
Bár impozáns kereseti lehetőségekről szólnak az Aldi és a Spar adatai, boltosnak lenni általában nem jobb, mint más munkát végezni. Kiskereskedelmi jövedelmi körkép.

Alig kezdődött el az év, máris bérszámháborúba kezdett a hazai második és kilencedik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi lánc. Az Aldi jött ki először a számaival. Közleménye szerint a cégnél minden munkakörben 8 százalékos bérnövelést hajt végre. A sajtó bruttó 362 ezres kezdő fizetésekről cikkezett, ám ennél is sokkal érdekesebb, hogy a vállalat bérpolitikája a munkavállalói lojalitást támogatja. Vagyis minél régebben dolgozik valaki a társaságnál, annál nagyobb fizetést kap. A közlemény elsősorban a boltosok elérhető keresetét taglalja, a szupport-, vagyis irodistafizetéseket nem. Az áruházi dolgozók bércsúcsát az üzletvezetők kaphatják.

Egy frekventált áruház vezetőjének a keresete elérheti a bruttó egymillió forintot is, ha legalább tíz éve a cégnél dolgozik (a kezdő bér bruttó 651 ezer forint). A nem vezető beosztású áruházi munkatársak ötéves „szolgálati” idő után bruttó 432 ezer forint körül kaphatnak nyolcórás munkarendben. Itt egy vezetőhelyettes fizetése 523 ezerről indul.

A Spar az Aldi közleménye után, de még aznap ugyancsak közölte, hogy sikerült megállapodnia a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével az idei bérfejlesztésről. A megegyezés szerint marad a hűségprogram, a 10 százalékos vásárlási kedvezmény. A jövedelmek a próbaidő alatt 240 ezer forintról indulnak, a próbaidő után pedig 260 ezerről. A társaság az idén 7 milliárdos bérfejlesztést hajt végre, ezzel 2017-től számolva összesen több mint 40 milliárd forintra emelkedik a cégen belüli keresetnövelések összege. A Spar nagyjából 13 ezer munkavállalónak kínál lehetőséget.

A gyors számháború nem volt teljesen öncélú a vállalatok részéről. A kiskereskedelem csak a járvány alatt nem küzdött a munkaerőhiánnyal, ezt az időszakot leszámítva 2017-től folyamatosan problémát jelentett a társaságoknak a megfelelő humánerő pótlása/felvétele. Vagyis ma úgy fest, hogy minden lánc elemi érdeke, hogy a munkavállalók felé is jó PR-ja legyen, hiszen ha nem tesznek ennek érdekében, problémás lehet az egyes frekventált területeken lévő áruházak működtetése. Ez pedig súlyos milliárdokkal ronthatja a forgalmat. A nagy kérdés azonban nem is a munkaerő pótlása, hanem a jövedelmek növekedésének a kigazdálkodása. A helyzet ugyanis az, hogy az utóbbi két-három esztendőben 40, esetenként 50 százalékkal nőttek a boltosok bérei, miközben a kiskereskedelem évente összességében 4-7 százalék körüli bővülést produkált volumenben.

A hazai modern kiskereskedelem hajnalán az üzletekben dolgozók keresete nagyon alacsony volt, az áruházláncok bérpolitikája igazodott a nagy átlagot adó hagyományos kisbolti fizetésekhez.

Cserébe viszont az akkori bolti alkalmazottaknak nem kellett máshoz érteniük, mint az áru mozgatásához, esetleg a pénztárgéphez, de a két munkakör nagyon élesen elkülönült egymástól: a kasszás nem pakolt polcot, az árufeltöltő rá sem nézhetett a kasszára. Magyarán leegyszerűsített munkakörök voltak. A béreket az is lenyomta, hogy az árufeltöltő-polcrendező cégek alkalmazottai a kereskedői munka dandárját a boltosok helyett végezték el, jellemzően hatalmas összegekért. Ezen társaságok dolgozóit közvetve sokszor a gyártók, beszállítók fizették, vagyis a kereskedőnek ebből nem származott költségtöbblete, mi több, a tulajdonosi szerkezeteken keresztül ezek az úgynevezett – lehetetlen beilleszteni a magyar nyelvbe – merchandisingos vagy eladáshelyi, polcszervizes vállalatok még pénzt is hoztak a konyhára. Így a hiper- vagy szupermarketbe érkező áru jelentős részével a boltosoknak, a kereskedőknek nem volt dolguk. A feladatuk az eladáshely biztosítása, fenntartása, működtetése, tisztán tartása, valamint a kasszánál az eladott termék és az abból származó bevétel menedzselése volt. Könnyen megérthető ezek után, hogy a modern kiskereskedelem indulásakor Magyarországon nem az áruértékesítés területén volt a profitközpont, és nem is a munkaerő bérköltsége számított a teljes költségszerkezetben a legnagyobb tételnek. Cserébe a kereskedők nagyon alacsonyan tartották az árakat, és a mostanihoz képest jóval nagyobb áruválasztékot kínáltak. (A nagy választék és az alacsony ár veszélyes kombináció a kereskedelmi költségszerkezetben.)

A kemény diszkontok megjelenése ugyanakkor kavicsot dobott az állóvízbe, ugyanis ezek a cégek valódi kereskedői hozzáállással érkeztek. Náluk nem volt polcszerviz, ilyen-olyan visszacsorgatás a beszállítóknak, akciós újságban megjelenő hirdetések utáni bónuszok.

Alacsony beszerzési árakat (net-net) alkudtak, cserébe minden olyan szolgáltatást elvégeztek áruházon belül, amelynek a teljesítéséért korábban a beszállítónak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a hiper- vagy a szupermarketek esetében. (Ez persze nem jelenti azt, hogy az egyik szemlélet jobb volt, mint a másik; mindkét módszer esetében törekedtek az üzletfelek a win-win alapra. Mindez azért fontos, mert rávilágít az egyes cégek költségszerkezetére. Hiszen ha ennek az egyik tételét módosítom, az hatással lesz egy másikra, kivéve, ha a bevételi oldal simítja a változtatásokat. Az elmúlt években tapasztalt kiskereskedelmi bérnövekedést azonban a bevételi többletek önmagukban nem fedezték volna, tehát egy új költségoldali szemléletre volt szükség, amelyet menet közben, már a 2000-es évek végén a szabályok módosításával is egyengetett a politika.) Az új megközelítés nagyobb feladatokat rótt az áruházi dolgozókra. Előbb a „kiszervezett” polcszerviz tért vissza a kereskedelmi láncok kötelékébe, majd sorra az összes eladáshelyi szolgáltatás, marketing, szigorú készletgazdálkodás (utóbbi a visszáruzás megszűnésével, vagyis amit nem tudott eladni a kereskedő, azt nem terhelhette vissza a gyártóra), továbbá a teljes logisztikai rendszer. A 2010-es évek első felére az áruházi dolgozók ismét valódi kereskedők lettek, és a profitjuk immár nagyban múlott azon, milyen ügyesen gazdálkodnak a rendelkezésre álló kereskedelmi felületeikkel és a meglévő árukészleteikkel.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható

(Borítókép: Földi D. Attila)

További híreink