„Flow-ban voltam Londonban, olyan napot fogtam ki, olyan ihletett állapotba kerültem, hogy a kard szinte magától adta a találatokat, nem is emlékszem az asszókra” – idézte fel a Figyelőnek Szilágyi Áron. „Rióban picit feszültebb voltam, de tudatosabb, ezzel pedig azt is ellensúlyozni tudtam, hogy nem voltam olyan jó állapotban, mint négy évvel korábban. Így azokat az asszókat is meg tudtam nyerni, amelyeket lehet, hogy egy világkupán elveszítettem volna. Tokió pedig egy hollywoodi történet számomra, kicsit talán túlzó is, hiszen pár nappal az egyéni verseny előtt mutatták be a rólam szóló dokumentumfilmet. Az elmúlt öt évben rengetegszer kérdezték meg, lesz-e harmadik arany, mire én is eljutottam odáig, hogy vagy megnyerem, vagy nem kerek a történet.”
A nagy nemzetközi sikerekhez vezető úton azzal tette meg az első lépést, hogy kilencévesen lement a Vasas pasaréti vívótermébe. „A helyszín már adott volt, hiszen a Vasas-pályán atletizáltam, ahonnan be lehetett lesni a vívóterembe az ablakon.
Lenyűgözött, ahogy csörtéznek, ütik-vágják egymást, megtetszett ez a romantikus párbajszerű sportág.
Addig húzogattam anyukám szoknyáját, míg egyszer le nem vitt. Ráadásul az általános iskolánkba épp azon a héten jött népszerűsíteni a sportágat a későbbi nevelőedzőm, Gerevich György, azaz minden összecsengett. Ugyanakkor izgő-mozgó gyerekként már addig is sok sportágat kipróbáltam, az atlétikán kívül karatéztam, tornáztam, tollaslabdáztam, teniszeztem és fociztam is” – emlékezett vissza a háromszoros olimpiai bajnok.
Nehéz definiálni, hogy mi kell egy győzelemhez, és nem is szeretné magát abba a tévképzetbe zárni, hogy megvan hozzá a receptje. „Nyugalom kell és koncentráció, mert arról nincs szó, hogy akár technikai, taktikai vagy éppen fizikai értelemben a mezőny krémje felett állnék. Ha így lenne, az elmúlt kilenc évben sorra nyertem volna a világbajnokságokat is, ezzel szemben, egész egyszerűen az olimpia nekem nagyon fekszik” – állapította meg a 31 esztendős sportoló. Érdekesség, hogy Tokió előtt a dobolásra is rákapott, miután a Žagar dobosa, Lázár Tibor keresete meg azzal az ötlettel, hogy szerinte lehet még fejleszteni a kéz-láb koordinációt, a ritmusérzéket, a végtagok függetlenítését egymástól.
Szilágyi Áron a férfi kardozók csapatversenyének negyeddöntõjében a 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 28-án. A magyar csapat 45-36-ra legyõzte az USA együttesét.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Gerevich György volt a nevelőedzője, akinek a halála után 2008-tól Somlai Bélával dolgozott együtt, 2015 óta pedig Decsi András készíti fel. Ezek az edző-tanítvány kapcsolatok azonban szakmailag és emberileg is más-mást adtak az olimpiai bajnoknak. „Gyuri bácsi nagyszerű pedagógus, igazi mentor volt, nemcsak nekem, hanem sokaknak. Elképesztően pozitív figura volt, nem csoda, hogy mindenki csak szuperlatívuszokban beszél róla. Hálás vagy a sorsnak, hogy ő volt a nevelőedzőm. Amikor közvetlenül a 2008-as pekingi játékok előtt elment, megrázott a halála, még csak 18 éves voltam. Utána Somlai Bélánál folytattam, aki profi szemléletű szakember, szigorú, de elképesztő munkabírású. Az volt a filozófiája, hogy mindent alá kell rendelni, ha eredményt akarunk elérni a sportban. Decsi Andrással közelebb állunk egymáshoz korban, ennek megfelelően partneri a viszony, sokkal több a beleszólásom a felkészülés tervezésébe, akár a versenyprogram összeállításába. Vele is már hatéve dolgozom együtt” – összegzett Szilágyi Áron.
Ami a további terveket illeti, még Párizsig is van két és fél év, annál tovább egyelőre nem tekint – sőt, az újabb konkrét ötkarikás terveknek sincs itt az ideje.
„Élvezni szeretnék minden asszót, hogy azokra ajándékként tekinthessek a már mögöttem lévő eredmények után. Az viszont már megfogalmazódott bennem, hogy mivel egyéni világbajnokságot még nem nyertem, mielőbb pótolnám ezt a hiányosságot. Ugyanilyen fontos számomra, hogy a kardcsapattal fenn tudjuk tartani az eredményesség mostani szintjét, de ez sem lesz könnyű, legalább olyan erős a mezőny, mint részünkről a motiváció.”
Lassan tíz éve sportpszichológus is segíti Szilágyi Áront, aki rendkívül hasznosnak tartja a mentális felkészítést. „A Tokió előtti utolsó találkozónkon arra kért Faludi Viktória, hogy az olimpián előttem álló öt asszóhoz a londoni és riói élmények, tapasztalatok alapján írjak fel előre egy-egy kulcsszót, amit ismételgetek közben magamban, ezzel is erősítve a koncentrációt. Sorrendben ezek voltak: lendület, biztonság, türelem, felszabadultság és végül uralom. Az ötből négyszer nagyon bejött a trükk, egyszer viszont nagyon nem. Merthogy a Bazadze elleni elődöntő minden volt, csak épp felszabadult nem. Mantráztam, de már 3–0 volt oda, ekkor inkább elengedtem, és tudomásul vettem, hogy ez sokkal inkább egy tüzes, harcos, kemény, meccs, vissza is tudtam jönni”.
A civil életben erős alap, hogy a Fazekas Mihály Gimnázium matematikai tagozatán érettségizett, majd nemzetközi tanulmányokat tanult az ELTE-n, pszichológiát a Károlin. Vagyis számtalan lehetősége lenne a sporton kívül a civil életben is. „Ezek érdekeltek, igyekeztem elmélyíteni a tudásom, de még nem tudom, mihez fogok kezdeni a két diplomával. Talán éppen azzal válna teljessé az életem, ha a sporton kívüli világban is karriert építenék. Kamuti Jenő például tőrvívóból lett neves sebész. Ezzel együtt a sportvezetés, a sportdiplomácia eddig kifejezetten tetszik” – mondta Szilágyi Áron, aki tavaly óta szakosztályelnökként is dolgozik a Vasasnál.
A teljes interjú a Figyelő hetilap december 23-tól kapható, karácsonyi duplaszámában olvasható.
(Borítókép: Figyelő)
