Amikor Ben van Beurden, a Shell elnök-vezérigazgatója felhívta a roppant ingatag holland kormány fejét, Mark Ruttét, a miniszterelnök a hírek szerint csaknem összeomlott. Elveszteni Európa legnagyobb olajkonszernjét egy ilyen helyzetben…!
Van Beurden tájékoztatta az elképedt kormányfőt, hogy
hamarosan csak Shell néven emlegetik majd az eddig hivatalosan Holland Királyi (Royal Dutch) Shell mega-energiatársaságot,
amelyet a XIX. század vége óta annyira hollandnak tekintettek, mint a facipőt vagy a helyi sajtot. A vállalatvezetés, a tulajdonosok úgy döntöttek, átteszik a székhelyet Londonba. A holland kabinet (amely az országban kibocsátott A sorozatú részvényeket korábban 15 százalékos osztalékadóval sújtotta) kétségbeesett kísérletet tett, hogy maradásra bírja a Shellt: csökkentette a papírok adóját. Mark Rutte megkísérelt nyomást gyakorolni koalíciós partnereire, hogy töröljék el az osztalékterhet, végtére is Hollandia egyik legnagyobb adófizetőjéről van szó – de próbálkozása nem vezetett eredményre. Ez a folyamat azonban betagozódik a két stratégiai döntés második elemébe, a Shell osztódásába.
Jegyezzük meg, hogy a cég Nagy-Britanniában kibocsátott B jelzésű papírjai után nem kell osztalékadót fizetni.
A szorongatott helyzetű, ellentétes események által dominált brit fővárosnak viszont jól jön ez a keresetlen reklám. A Shell tehát elsősorban adóügyi könnyítések reményében döntött a hurcolkodás mellett, amit a piac jól fogadott. A részvények ára ugyan kismértékben, de emelkedni kezdett. Persze a vállalat Londonba költözése sem ment teljesen zökkenőmentesen, ott környezetvédők egy csoportja tüntetett az érkezése ellen. Tábláikon a Shell ikonikus névadója, a vörös háttér előtt lévő sárga kagyló le volt öntve kőolajjal.
Dél-afrikai tüntetők
Fotó: Brenton Geach/Gallo Images / Getty Images
A költözés másik oka a társaság egyik résztulajdonosának, a Third Point alapkezelőnek tulajdonított nyomás, hogy fejezzék be a szétválasztás folyamatát a Shellen belül. Ez azért is érdekes, mert a Third Point a mintegy 750 millió dollárosra becsült részesedésével (amelyet a vállalat értékének a 0,4 százalékára saccolnak) nem tartozik a meghatározó tulajdonosi körbe.
Vélhetőleg ezt a „tulajdonosi felsőházat” is meggyőzte az alapkezelő javaslatának észszerűségéről.
Itt a hagyományos és a megújuló energiaforrásokra alapozott üzletágak szeparálásáról, két különböző alapegységbe való átcsoportosításáról van szó. Korábban hasonlót tapasztalt a tőzsdei világ az ExxonMobil esetében, ahol a tulajdonosok egy klímatudatos csoportja kikényszerítette a leválást a tradicionális, szénhidrogén-alapú üzletágról. Ezzel az amerikai energiaóriás is elmozdult a megújulók irányába.
A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.
(Borítókép: Patrick van Katwijk/BSR Agency/Getty Images)
