Amerikai tábornok: Észak-Korea változatlanul fenyegetést jelent

Hírek
Észak-Korea változatlanul katonai fenyegetést jelent, atomfegyverprogramjának még a csökkentését sem kezdte meg - állította Robert Abrams tábornok, a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok vezetője kedden, az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán.

A tábornok szerint Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető újabb csúcstalálkozója "kedvező jel", ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az észak-koreai katonai képességek csökkentésében nem következett be "ellenőrizhető változás".
    
Beszámolójában Robert Abrams aláhúzta, hogy az észak-koreai hadsereg – ahogyan fogalmazott – "nagyszerű és veszedelmes", és az előző évhez képest "nincs észrevehető változás e haderő struktúrájában, felkészültségében és halált okozó erejében".

    
Philip Davidson tengernagy, az Egyesült Államok csendes-óceáni főparancsnokságának (USPACOM) vezetője – aki szintén részt vett a szenátusi meghallgatáson – egyetértett az amerikai hírszerzés azon megállapításával, amely szerint Észak-Korea várhatóan nem semmisíti meg teljes mértékben az atomfegyverzetét.

    

"Úgy gondoljuk, nem valószínű, hogy Észak-Korea feladja valamennyi atomfegyverét vagy az ezek előállításához szükséges kapacitásait, de tárgyal a részleges atomfegyver-mentesítésről, hogy cserében engedményeket érjen el az Egyesült Államoktól és a nemzetközi közösségtől" – fogalmazott az admirális, aki a múlt héten ugyanezen véleményének adott hangot a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága előtt is.
    
A szenátusi meghallgatáson Davidson tengernagy figyelmeztetett arra is: Kína és Oroszország a befolyása kiterjesztését tervezi az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és ezzel potenciális fenyegetést jelent.

Borítókép: MTI/EPA/Phenjani sajtóiroda/pool

Ezek is érdekelhetnek

További híreink