Ákos: „Távol áll tőlem a törzsi mentalitás"

Hírek
Ákost előszeretettel kezdik ki a balliberális megmondó emberek. Vajon miért? Erről, az elmúlt ötven esztendőről, a migránsválságról és Európa kereszténységéről is beszélgettünk az alkotóval.  

Ákos ötvenedik születésnapjával kapcsolatban úgy fogalmazott: zavarba ejtő ez a szám, nem tud vele mit kezdeni, hiába vigasztalják a barátai azzal, hogy az ötven az új harminc. „Ha ezek a kerek évszámok összefoglalásra késztetik az embert, akkor érdemes öniróniával és hamis nosztalgiázás nélkül visszatekinteni” – sommázta a zenész.

A kérdésre, vajon miért nem szereti a ballib sajtó, Ákos kifejtette: ezzel nem sokat érdemes foglalkozni. „Ez a törzsi mentalitás tőlem távol áll. Még nagyon keveset tudtam magamról, amikor a sajtójuk már nyomta a szokásos frázisokat, túl komolyan veszi magát, humortalan, a szövegei meg nem jelentenek semmit, satöbbi, satöbbi. Közben a közönség másképp döntött, humort is, értelmet is látott bennem meg a mondandómban."

A deszakralizált Európát megszálló, szakrális társadalomból érkező migráns áradattal kapcsán Ákos kiemelte: „Milyen szakralitás az, amely 9 éves kislányokat feleségül ad? Milyen szentség az, amely ellenségszeretet helyett mészárlásra buzdít? Az ilyen és hasonló motívumok nyomán támadhat az az érzésünk, hogy Allah nem lehet azonos azzal, akit mi Istennek hívunk. Inkább olyasvalaki, aki Isten versenytársa szeretne lenni.”

A teljes interjú a Figyelő június 21-én megjelent számában olvasható.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink