– A munkája részeként gyűjteményeket épít, azaz másoknak vásárol műtárgyakat. Mi kell ahhoz, hogy olyan gyűjtőkkel kerüljön kapcsolatba, akik több száz millió forintot is kifizetnek egy festményért?
– Művészeti és piaci szakértelem, megbízhatóság, reputáció és lojalitás. Ebben a szakmában nagyon sok pénz forog kockán, de rengeteg az érzelmi döntés is.
Az ügyfelünket nagyon jól kell ismernünk, értenünk kell a motivációját, a vízióját. És ez fordítva is igaz. Mi nemcsak műtárgyakat értékesítünk, hanem befektetést kínálunk. Gyűjtő és műkereskedő kapcsolata generációkon átívelő szövetség, ahogy az orvos vagy az ügyvéd kötődik egy családhoz. A vevőink azért vesznek meg egy műtárgyat, mert bizonyítani tudom a minőségét, a jelentőségét a művészettörténetben, és meg tudom mutatni a történetét is. Nemcsak százmilliós értékű festményekkel foglalkozunk, hanem ötszázezressel is, így többféle gyűjtői kört ki tudunk szolgálni – szerintem ez a túlélés záloga is. Egyébként az ügyfeleink nemcsak azok, akik vesznek, hanem azok is, akik eladnak. Az aukciók mellett, keressük a magángyűjteményekben lapuló műveket.
– Gyakran keveredik licitharcba árveréseken, mi a taktikája?
– Egy aukción számomra fontos, hogy előttem, mögöttem, mellettem a munkatársaim üljenek, így biztosítsák a teret. Több tucat tételre szoktunk licitálni: a kiemelkedő főműtől a grafikáig. A licitharc maximális koncentrációt kíván, így megzavarhat, ha látom, érzem, hogy valaki figyeli, hol nyitom ki a katalógust, vagy hallgatja, miről beszélek a férjemmel. Emiatt Ernsttel jeleket használunk arra, hogy villámgyorsan tudjunk egyeztetni egy-egy tételről, összegről.
Az aukció olyan, mint az orosz rulett.
Iszonyatos stressz, kockázatvállalás és döntéskényszer egyszerre. A tapasztalat mellett elengedhetetlen a memória, és a stratégiaváltás képessége, akár másodpercek alatt. A fejemben benne van az utolsó húsz év árverési anyaga: eladott, megmaradt tételek, összegek, megnyert és elveszített licitek, a gyűjtők vételi szokásai, felmérhető határai, akár korlátai.
– Miért van szükség önökre a rendszerben, hiszen ma már telefonon, online és személyesen is lehet licitálni, vásárolni?
– A döntéshez és a diszkrécióhoz kellünk. Az ügyfelek ezerféle ok miatt szerződhetnek velünk, de elsősorban azért, mert segítségre van szükségük a döntéshez.
Mi ehhez adjuk a tapasztalatunkat, a szaktudásunkat, a lehetőségeinket, amiben évtizedek munkája van – akár hibák, amelyeket a saját pénzünkkel fizettünk meg. Mert még ha egy vágyott tárgy kerül is a gyűjtő elé – amelyről biztosan tudja, hogy akarja –, akkor is ott van két kérdés: eredeti-e, és ha igen, mennyit fizessünk érte. A gyűjtőink rendkívül karizmatikus és sikeres emberek, akik tudják, hogy a mi szakmánkhoz is évtizedek know-how-ja kell. Számos esetben találkoztunk olyanokkal, akik éveken át maguk vásároltak, elköltve rengeteg pénzt jobb vagy rosszabb festményekre. Sokszor akkor érkeztek hozzánk, amikor már csalódás és/vagy rossz tapasztalat is kapcsolódott az egyszerűnek induló hobbihoz. Egy híres műgyűjtő mondta egyszer: „Ha szerencsés vagy, akkor korán találkozol azzal, aki segít pénzt és időt spórolni, továbbá értéket építeni a következő generáció számára.”
– Mi történik miután megvásárolnak egy műalkotást?
– A gyűjteményépítés része, hogy a műtárgyak utóéletét figyelemmel kísérjük, ha szükséges, restauráljuk, és keretezzük. Hazai és nemzetközi kiállításokra utaztatjuk a műveket, hogy vigyék a magyar képzőművészet hírét a világban, emiatt múzeumokkal tárgyalunk itthon és külföldön. Egyrészt minden megjelenés értéknövelő tényező, a kollekció presztízsét emeli. De például a párizsi Musée d’Orsay-nak eladtuk Rippl-Rónai József Menetelő francia katonák című 1914-es főművét, amivel a magyar művészetet pozícionáltuk a világ egyik vezető múzeumában. Egy klasszikus galéria feladatköre nagyon komplex, de itthon talán csak mi maradtunk ebben a szerepben, az aukciós házak mellett.
– Nőként mi az a plusz, amit belevisz a munkájába?
– Az empátia, a gyors alkalmazkodókészség, és hogy csapatjátékos vagyok. Ez egy konzervatív világ, többnyire férfi szereplőkkel. Egy műalkotásért folyó küzdelemben a férfienergiák sokszor az ego határaiba ütköznek, én viszont a cél érdekében félre tudom tenni önmagamat. Hiszen a lényeg a műtárgy – és hogy kié lesz.
A teljes interjú a Figyelő hetilap 36. heti lapszámában olvasható, de Eleni Koranival egy podcast beszélgetést is meghallgathat a VG oldalán!
(Borítókép: Ernst Galéria, Eleni Korani tulajdonos 2021.06.12. Budapest. (Teknős Miklós, Magyar Nemzet)
