Az ellenzék évek óta azzal vádolja a kormányt, hogy nem kedvez a kerékpárral közlekedőknek.
A kabinet most alaposan rácáfolt erre a kritikára. A Magyar Közlönyben június 9-én megjelentek szerint a személyi jövedelemadóról (szja) és a társasági adóról (tao) szóló törvényt úgy módosították, hogy a cégeknek 2022 januárjától megérje biciklit vásárolniuk az alkalmazottaknak. Az szja-törvény kiegészült azzal a passzussal, hogy a nem pénzben kapott juttatások közül adómentes lesz a kifizető által biztosított – kizárólag emberi erővel hajtott vagy legfeljebb 300 W-os teljesítményű elektromos motorral segített – kerékpár magáncélú használata. A taotörvény szerint a vállalatok leírhatják majd a dolgozóik számára vásárolt biciklik vagy a legfeljebb 300 W-os teljesítményű elektromos kerékpárok árát, valamint a fenntartási költségeiket a társasági adóból is. Ezzel a cégautókkal egy szintre kerültek a kerékpárok a kedvezményeket tekintve. Fontos kitétele az intézkedésnek, hogy az eszközök nem kerülnek a munkavállalók tulajdonába. Viszont a társaságok által vásárolt vagy lízingelt normál vagy elektromos bringát nem kötelező a vállalkozás érdekében is használni, ez történhet akár teljes mértékben magáncélból (kirándulás, sportolás stb.).
Révész Máriusz, az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos régóta lobbizott a kormányzaton belül az adózási kedvezményekért. A terv már néhány éve megfogalmazódott kormányzati szinten, méghozzá egy akkori önkormányzati projekt hatott ösztönzően. A III. kerületben abban az időben hivatalban lévő polgármester, Bús Balázs (Fidesz–KDNP) vezette önkormányzat külön juttatás formájában támogatta hivatali, intézményi és gazdasági társaságainak biciklivel munkába járó dolgozóit.
Ezen munkatársak naponta 400, havonta maximum 8000 forint juttatást kaptak Erzsébet-utalvány formájában.
Az óbuda-békásmegyeri kedvezmény mellett nyugat-európai minták is hatással voltak a kormányzatra. Ausztriában például a céges, magánhasználatú kerékpárok utáni költségeket a munkáltatók levonhatják az adózott eredményből. Emellett a biciklivel megtett üzleti célú utak után költségtérítést is nyújthatnak a cégek.
Hollandiában 749 euróig adómentes a vállalati kerékpár biztosítása.
A magyar intézkedéshez hasonlóan Finnországban az idei büdzsében ugyancsak adókönnyítéshez folyamodtak: ott is a munkáltató veszi meg a biciklit, s az egyszeri költséggel csökkenti szja-kötelezettségét.
A Magyar Közlönyben megjelent hazai könnyítés előtt két nappal írta ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az elektromos kerékpárok beszerzését támogató tender hetedik fordulóját. Az egymilliárd forintos keretösszegű pályázatban a támogatás maximális mértéke a kerékpár vételárának az 50 százaléka, pedálszenzoros bringák esetében legfeljebb 90 ezer, nyomatékszenzoros biciklik esetében pedig maximum 150 ezer forint. Eddig közel 4000 elektromos kerékpár megvásárlásához járult hozzá a Klíma- és természetvédelmi akcióterv pályázata.
A cikk a Figyelő július 1-jei számában került publikálásra.
(Borítókép: Getty Images)