Az acél ára az egekben van. Ennek a globális ipari indikátornak az értéke most körülbelül a duplája annak, amennyit a 2018-as konjunktúra idején elért, és háromszorosa a 2020 elején jegyzett mélypontnak. Például az egyik fontos amerikai késztermék, a melegen hengerelt tekercs (hot rolled coil – HRC) tonnánkénti ára az utóbbi hetekben sem lett alacsonyabb, sőt augusztusban is rekordot rekordra halmozott. Lapzártánk előtt már az 1900 dolláros szintet „kóstolgatta”. Egyelőre tehát rácáfol azokra a hangokra, amelyek a nyár elején jelezték: csak átmeneti lesz a drágulás, a második fél évben visszaáll a régebbi, normálisnak mondható szintekre az ellenérték, mivel az ellátási láncok csupán ideiglenesen akadoznak, kapacitás bőven áll rendelkezésre.
A nagy nyersanyag-előállítók öröme azonban mégsem felhőtlen,
főként azért, mert nem kiszámítható az igény, és ez az óriási „hullámvasút” a nehezen mozduló gyártók számára jellemzően komoly kihívás. A 2020 tavasza óta tartó járvány, a gazdasági bizonytalanság miatt előbb visszaesett a kereslet, ám a harmadik hullám után hirtelen annyira megnőtt, hogy hatalmas áruhiány alakult ki. Ez hajtotta korlátok nélkül felfelé az árakat, s erősítette a hatását, hogy a pandémia alatt leállított vagy fél gőzre vett kohók újraindításához idő kell.
A piac érdekessége azonban, hogy ma már van kínálat bőven, így az árak több szakértő szerint lassan visszatérhetnének a sokk előtti szintre, de ennek egyelőre nincs jele. Például a neves IHS Markit nevű elemzőcég acélipari szakértője, John Anton pár hónapja azt jósolta, hogy a nyár végére enyhülni kezd az árnyomás, és az év vége felé újra 600-700 dollárba kerül majd a melegen hengerelt tekercs. Elvben lehet még igaza, de a múlt havi adatok után árösszeomlásnak kellene bekövetkeznie szeptember-októberben, hogy bejöjjön a prognózis.
Átalakulások
A mai hírdömpingben közben sokszor elkallódnak a lényeges, ipari értelemben is jelentős történések.
Augusztus végén jelentették be, hogy a világ harmadik legnagyobb acélgyártója jön létre két fontos kínai ágazati nagyvállalat, az Ansteel és a Ben Gang Group egyesülésével. Ezt a „monstrumot” már csak a szintén kínai Baowu Steel Group és persze az abszolút megacég, az európai–indiai ArcelorMittal előzi meg. Ez utóbbi még 2006-ban jött létre úgy, hogy az indiai Mittal felvásárolta a spanyol, francia és luxemburgi acélgyártók korábbi fúziójából keletkezett Arcelor nagyvállalatot. A szektor globálisan vezető társasága 53,27 milliárd dolláros (mintegy 15 800 milliárd forintos) bevételt, valamint bő 2,1 milliárdos üzemi eredményt ért el tavaly, 168 ezer alkalmazottal és évi 80 millió tonnát meghaladó kapacitással. Összevetésül: a most harmadikká vált Ansteel–Ben Gang-páros 63 millió tonnás összesített kapacitása megközelíti az ArcelorMittal kibocsátását. Az augusztus közepén aláírt egyesülési megállapodás szerint Liaoning tartomány a tulajdonában lévő 51 százaléknyi Ben Gang-részesedést ingyen átadja az Ansteelnek, amelynek ezzel a leányvállalatává válik.
A második
Ráadásul mire a nemzetközi szaksajtó leírja a számokat, lassan el is avulnak, hiszen a most hivatalosan még másodikként jegyzett Baowu Steel Group – főként évi több nagy helyi felvásárlás révén – óriási expanzióban van, így könnyen az élre törhet. Egy nyári akvizíció alkalmával ugyanis világgá kürtölték, hogy rövid időn belül már az évi 150 millió tonnás teljes kapacitást is eléri a csoport.
Persze az sincs kizárva – látva a kínai acélipar száguldását –, hogy az Ansteel és a Ben Gang fúziójával létrejött, ma még csak harmadik szereplő pár éven belül megelőzi a most gyors vételekkel operáló Baowut. Mindeközben a harmadik vagy akár a negyedik helyre taszíthatják le a sok országban gondokkal küzdő, tavaly 700 millió dollár feletti adózás utáni veszteséget összehozott luxemburgi óriást, a még vezető ArcelorMittalt.
Friss adatok
A kínai felvásárlási „pörgés” nem is meglepő, hiszen a kontinensnyi ország építő-, jármű-, gépipara, valamint exportja hatalmas mértékben igényli az acélalapanyagot. A World Steel Association (WSA) adatai szerint Kína részesedése a globális acéltermelésben tavaly 56,5-re nőtt a 2019-es 53,3 százalékról. Átmenetileg most csökken a teljesítmény, de várhatóan két-három esztendő múlva megközelítik a 60 százalékos szintet. (A WSA igen jelentős szervezet, hiszen 64 ország acéltermelőjét fogja össze. Tagjai a világ acéltermelésének mintegy 98 százalékát adják.)
Az ágazati szövetség számításai alapján a múlt évben 0,9 százalékkal, 1,829 milliárd tonnásra zsugorodott a globális előállítás. A legnagyobb acélgyártó Kína termelése ugyanakkor 5,2 százalékkal, 1,53 milliárd tonnásra bővült. A WSA szerint tavalyelőtt 3,4 százalékosra lassult a világ acéltermelésének a növekedése a 2018. évi 4,8-es gyarapodás után.
A WSA havi monitorozást is végez: e szerint ez év júliusában a globális gyártás 161,7 millió tonnás volt, 3,3 százalékkal nagyobb a 2020-as azonos időszakinál.
Az idei első hét hónapban pedig 1,165 milliárd tonnás volt a világ acéltermelése, ami 12,4 százalékkal több a tavaly január–júliusban mértnél.
A friss adatok szerint az ázsiai csendes-óceáni térség produktivitása 2,5 százalékkal kisebb az egy esztendővel korábbinál, ezen belül Kína júliusi acéltermelése 8,4 százalékkal, 86,8 millió tonnásra esett. Közben a világ más részein beindult a járvány miatt lelassult előállítás. Így az EU termelése 30,3 százalékkal, 13 millió tonnásra, Észak-Amerikáé 36 százalékkal, 10,2 millió, Dél-Amerikáé 19,6-del, 3,8 millió, a Független Államok Közösségéé (FÁK) 11,2-del, 9,2 millió, a Közel-Keleté 9,2-del, 3,6 millió, Afrikáé pedig 36,9-del, 1,3 millió tonnásra nőtt.
Dunaújvárosban
Miközben a világ acélgyártása éppen pörög, rövid távon óriási nyereségnövekedés várható az ágazatban, addig a sokat látott hazai ISD Dunaferr körül nem csillapodik a szövevényes tulajdonosi viszály. Ebben egyik fél felett sem kívánunk pálcát törni, ám a magyar gazdaságnak igen káros, hogy jelenleg a botrányokra figyel a cég. Egy a Figyelőnek nyilatkozó szakértő szerint a Dunai Vasmű kapacitáskihasználtsága 25-50 százalékos lehet a tulajdonosi és a pénzügytechnikai problémák miatt.
A vita okán máig sincs például jogi értelemben vett érvényes mandátumú igazgatóság a társaságnál. Pontosabban két szemben álló (ukrán és orosz) tulajdonosi csoport próbál pozíciót szerezni, illetve megtartani a magyar viszonylatban nagy, világszinten viszont igen kicsiny acélipari konglomerátumban. A vállalat többségi tulajdonosa a ciprusi bejegyzésű, de orosz–ukrán tulajdonban lévő Steelhold Ltd., amelynek a részvényesei között durva belviszály alakult ki. Ez év tavaszán már a magát a Steelhold képviselőjének valló ügyvéd egy biztonsági őrökből álló csapattal próbálta átvenni a céget, amit a „kapun belül lévők” megakadályoztak.
Az ISD Dunaferrnél tehát jelenleg is a Jevgenyij Tankilevics (Evgeny Tankhilevich) fémjelezte menedzsment van birtokon belül, de szűkülő döntési helyzetben, és nyilván a tulajdonosi vita rengeteg energiát vesz el a gazdasági kérdések megoldásától, a fejlesztési, túlélési stratégiák megalkotásától.
Az ellenlábasok az elmúlt hónapokban többször is próbáltak új igazgatóságot kinevezni, de ezt a cégbíróság minden esetben elutasította törvényi aggályok miatt.
Legutóbb a Győri Ítélőtábla mondta ki szabályszerűtlennek az illetékes cégbíróság által – egyébként a törvényes működés helyreállítása érdekében – május 6-ra összehívott Dunaferr-közgyűlést, újabb hónapokkal hosszabbítva meg a vállalat exlex működését. Jogilag tehát a társaságnak továbbra sincs döntéshozó testülete, cégjegyzésre jogosult képviselője. (Csak 2021-ben nem kevesebb mint hetvenféle különböző cégbírósági bejegyzés történt, ami a tulajdonlásért folyó harc hevességét mutatja.)
Sajtóhírek szerint mindenesetre az orosz Metalloinvest bánya- és acélipari cég tárgyalásokat folytat a dunaújvárosi acélmű megvásárlásáról az orosz állami fejlesztési pénzintézettel, a Vnyesekonombankkal, mivel utóbbi a Steelhold Ltd. több mint 50 százalékát birtokolja. Ha az ügylet létrejön, akkor megoldódhat a mai patthelyzet, hiszen a Dunaferrnek is új fő tulajdonosa lesz. Jelzésértékű, hogy a napokban zárult az a miniárverés, amelyen a magyar állam eladta a Dunaferrben meglévő, mindösszesen 103 darab, 1130 forint névértékű törzsrészvényét. Licitálni csak augusztus 19–24. között lehetett, a vételár csupán 2,2 millió forint volt.
A dunaújvárosi ügyeket ismerő Duol.hu hírportálnak a nyáron megjelent átfogó elemzése szerint
a cég saját tőkéje így mínusz 19 milliárd forintba fordult, ezt két éven belül rendeznie kellene.
A tavalyi pénzügyi adatok között a szén-dioxid-kvótával kapcsolatos kötelezettségek és a szállítói tartozások adnak okot aggodalomra. Közben a magyar kormány – figyelembe véve az EU-s előírásokat és az Oroszországgal szembeni uniós embargós intézkedéseket – többször próbált segíteni tulajdonrész-vásárlással, de a menedzsment nem élt a lehetőségekkel.
És a nagyobbik baj, hogy az emlegetett igen alacsony szintű kapacitáskihasználtság, valamint az ISD-csoporton belüli bérmunka-konstrukció miatt jelentősen kisebb az árbevétel az indokoltnál. Mindeközben a cégbíróság sem igen tud megnyugtató jogi rendezést kicsikarni a civakodó felekből. A vasmű azonban még ma is több mint négyezer embert foglalkoztat, közvetve 12 ezer család megélhetését biztosítja a 44 200 fős Dunaújvárosban és környékén. Nem szólva arról, hogy 368 milliárdos (2019-es) árbevételével a 26. legnagyobb magyar vállalat, ráadásul olyan stratégiai alapanyagot gyárt, amelynek az előállítása nem lenne jó, ha megszűnne idehaza, és Magyarország száz százalékban importra lenne utalva belőle, főleg egy ilyen turbulens világgazdasági helyzetben…
A cikk a Figyelő hetilap szeptember 2-iki számában került publikálásra.
(Borítókép: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP)
