A Wirecard korábbi vezérigazgatóját letartoztatták

Hírek Figyelo.hu

A müncheni ügyészek letartoztatták Markus Braunt, a Wirecard AG volt vezérigazgatóját, miután a gyanú szerint a társaságtól közel 2 milliárd euró tűnt el – közölte a Bloomberg.

A cégről megjelent botrányos híradások után a Moody’s egyszerre hat fokozattal rontotta a szolgáltató hitelminősítését, hiszen nemcsak a mérlegbeli hiányosságok húzzák mélybe a társaságot, hanem egy júniusban lejáró kétmilliárd eurós hitelkeret is a likviditási válság felé taszítja.

A társaság árfolyama pedig zuhanórepülésbe váltott.

Markus Braun vezérigazgató még a múlt héten lemondott, ám arra csak most derített fényt a Bloomberg, hogy

Braun 7 százalékos tulajdonrészét tőkeáttétellel, hitelből birtokolta.

Ez az egyébként bevett finanszírozási forma akkor okoz gondot, ha a mögöttes részvény árfolyama zuhanni kezd: ilyenkor a biztosíték értéke töredékére esik, és a pozíciót legalább részben, de likvidálni kell. A piacra ömlő részvények újabb árfolyamzuhanást okoznak.

A Világgazdaság mai lapszámában megírta, hogy a botrány nem új keletű.

A német pénzügyi felügyelet (BaFin) 2019. február 18-án megtiltotta a cég részvényeire a short pozíciók nyitását.

A cégvezetés ekkor még összehangolt támadást emlegetett, amellyel főként a Financial Times (FT) újságíróit vádolták. A BaFin az FT ellen vizsgálatot is indított, azzal vádolva a lapot, hogy a cikk megjelenése előtt kiszivárgott a tartalma, sőt a Bloomberg a brit hedge fund, az Odey Asset Management kiváló teljesítménye mögött is azt sejtette, hogy korábban értesült a rossz hírekről, mint az átlagbefektetők.

A kiszivárgott információk szerint a pénzügyi szolgáltatónál sokkal nagyobb a baj, mint a hiányzó 1,9 milliárd euró vagy a hitelkeret lejárta.

Most úgy látszik, hogy

a Wirecardnál a bevételek elszámolását és a teljes főkönyvet is meghamisították.

Láttunk már ilyet a tőzsde történetében, amikor a társaság különböző nemzetközi leányvállalatai közötti forgalmat kívülről érkező árbevételként könyvelték el – elég az Enron amerikai energiakereskedőre gondolni. A németországi felháborodás jól érthető: a BaFin, az auditor, az intézményi befektetők és az elemzők sem tették fel időben a szükséges kérdéseket.

Bizonyítékok még nem láttak napvilágot, a részvény újabb és újabb körökben zuhan, tegnap arra a hírre adtak bele ismét a papírokba, hogy a Wirecard bejelentette:

visszavonja a 2019-es pénzügyi évről és a 2020-as első pénzügyi negyedévről szóló beszámolóit.

A cég igazgatótanácsa az auditorral közösen dolgozik a helyzet tisztázásán.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink