A világ tíz legerősebb hadserege

Hírek vg.hu
Ezek a világ legerősebb hadseregei. A világ első tíz legerősebb hadserege közé az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, India, Dél-Korea, Nagy-Britannia, Japán, Törökország, Pakisztán, Olaszország tartozik a Global Firepower nemzetközi cég értékelése alapján. A háborúban álló ukránok ugyan még az első húszban vannak, de tavalyi pozíciójukhoz képest három helyet visszacsúsztak a listán.

A háború ellenére Ukrajna három pozíciót rontott, de továbbra is a világ 20 legerősebb, legjobb hadserege között van a Global Firepower nemzetközi cég értékelése alapján, amely évente készíti el a haderőre vonatkozó rangsort – írja a Kárpáti Igaz Szó

A portál szerint a lista készítői azt állítják, hogy az összeállításkor több mint 60 különböző szempontot vesznek figyelembe, kezdve

  • a katonalétszámtól,
  • a hadsereg finanszírozásának mértékén át
  • az ország földrajzi adottságáig.

Ukrajna a 18. helyen áll, bár egy éve még a 15. volt. Az ukránok még így is megelőzik az ausztrálokat (16.), a szintén konfliktusban álló izraelieket (17.), a németeket (19.) és a spanyolokat (20.).

Az elemzők az ukrán hadsereg erősséget a meglehetősen nagy létszámban és a mozgósítási tartalékban látják, de az általános felszereltség szintjén is meglehetősen magas színvonalúnak tartják. Leggyengébb pontja a haditengerészet hiánya és határainak korlátozott hossza, valamint az olajtartalékok deficitje.

A világ első tíz legerősebb hadserege közé tartozik az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, India, Dél-Korea, Nagy-Britannia, Japán, Törökország, Pakisztán, Olaszország,

melyet a sorban Franciaország, Brazília, Indonézia, Irán, Egyiptom, Ausztrália, Izrael, Ukrajna, Németország és Spanyolország követ a Global Power szerint.

Címlapfotó: A légierő kadétjai a pakisztáni államalapító Muhammad Ali Dzsinnah mauzóleuma előtt vonulnak Karacsiban, 2024. szeptember 6-án.
Asif HASSAN / AFP

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink