Bécsben 30 ezer katolikus diák jár iskolába és 32 ezer muszlim. Ez nem jó. Miként az sem, hogy az elmúlt 15 esztendőben megduplázódott Ausztriában a mozlimok száma. Ezért kár volt védenünk, több mint három évszázadon keresztül Bécsnek büszke várát. Neves és névtelen magyar vitézeinkre már csak a déli harangszó emlékszik labanc földön. Már csak e harangzúgás képes elnyomni az egykori császárváros minatretjéből imára szólító müezzin, idegenségében zavaró és ijesztő énekét.
Ha engem valahová vendégségbe hívnak, igyekszem nem megbántani a háziakat, s úgy viselkedem, miként ők illendőnek tartják. Mondjuk, ha vegák, nem követelek vacsorára véres hurkát, vagy nem teszek prosztó megjegyzéseket a kóser ételre, ha azzal kínálnak. Mert náluk, az otthonukban az a rend. Nálunk, itt Európában, a mi otthonunkban pedig az a rend, hogy a nőket nem felszántani való földnek tekintjük, a tőlünk különböző vallásúakat nem bélyegezzük másodrendűeknek, nem sújtjuk börtönnel, ha saját hitét hirdeti valaki, nem akarjuk leölni a hitetleneket.
Talán joggal várjuk el, hogy aki a mi hazánkba látogat, betartsa az itt megszokott, elvárt rendet. De a mozlimok sokaságának eszében sincs. Megvan az ő sajátjuk, éljünk mi azok szerint. Ám döntő többségünk nem óhajt a saría törvényei szerint élni. Továbbá nem akar együtt élni a terrorral sem – hiába is szajkózta sajnálkozva London muszlim polgármestere. Meglehet, Ansbach, Barcelona, Berlin, Brüsszel, Burgasz, London, Madrid, Marseille, Moszkva, Nizza, Párizs, Rouen, Stockholm, Szentpétervár, Würtzburg polgárai szívesen adnának jól elhelyezett kokit a polginak.
A primitív, menekültsimogató propaganda azt szajkózza: az európai polgárok döntő többsége nem látott még migránst, mégis ellenséges velük szemben. Mint például Őcsényben – a kormány uszító kampánya miatt, ugye. Mi van, ha nem is akarunk látni? Mi van, ha nem akarunk a huszonnegyedik órában ébredni? Ha nem akarjuk, hogy tizenöt év múlva kétszer annyian éljenek hazánkban? Talán nincs jogunk hozzá? Nincs jogunk a saját szokásainkat követve élni? Hogy nem akarunk odáig eljutni, ameddig a sógorok, akiknél egy fiatal, ambiciózus politikus, Sebastian Kurz, külügy- és integrációs miniszter, néppárti elnök, kancellárjelölt kötelezővé tette a menekültek beiskolázás előtti német nyelvoktatását, aki ígéretet tett a migráns útvonalak lezárására, aki bezáratná a muzulmán óvodákat és megnyirbálná a betelepítettek szociális juttatását.
Az osztrákoknak megjött, ami elment. Jó lenne, ha nekünk el se menne.
Borítófotó: MTI/EPA/Christian Bruna
