A vártnál 10 százalékkal alacsonyabb a magyar gazdaság teljesítménye

Hírek figyelo.hu

A fertőzöttek számát tekintve az unió 27 tagállama között a 12. helyen áll Magyarország, vagyis egy helyet javított, az elhunytak száma elmarad az uniós átlagtól, de folyamatosan nő, ahogy Európa szinte minden országában – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Hozzátette, a járvány második hullámának a csúcsán vélhetően még decemberben átbillen Magyarország. Decemberben a tetőzés be fog következni.

A tesztelési adatokról elmondta, a megindult tömeges tesztelések következtében kisebb a látencia, és jelenleg Magyarországon végzik az ötödik legtöbb tesztelést az unióban. A gyorstesztek már elérhetők gyógyszertárakban, ezek eredményei azonban nem jelennek meg a statisztikában.

Elindul a vakcina előjegyzési kampány, Müller Cecília levélben fogja megkeresni a nyugdíjasokat, amelyben válaszboríték is lesz, így ingyenesen tudnak válaszolni. Jövő héten elindul a vakcinainfo.gov.hu, amelyen bárki regisztrálhat, hogy szeretné beadatni magának a védőoltást. A miniszter kiemelte, csak államilag szervezett oltási program van Magyarországon, mert az átoltás biztonságához erre van szükség. Azt is elmondta, hogy újabb két gyártónál jegyzett elő vakcinát Magyarország.

Magyarország gazdasági teljesítményéről elmondta, 10 százalékkal lesz kevesebb, mint amelyre az év elején számítani lehetett, és keresni kell azokat az utakat, amelyek segítik a gazdaság újraindítását. Ezért nem szabad most adót emelni, és ezért hozta meg a kormány azt a döntést, hogy a 2019. december 31-i szinten stabilizálta az adókat.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink