A Pfizer/BioNTech vakcina klinikai tesztelése 2020 novemberében lezárult. A vizsgálatban 44 ezer fő vett részt. Közülük 22 ezer a koronavírus elleni vakcinával lett beoltva, a másik 22 ezer fő pedig placebóval. A két csoport eredményeit összehasonlítva elmondható, hogy
a vakcina hatásossága 95 százalék fölött van
– összegezte az eredményeket az mta.hu kérdéseire Karikó Katalin kutatóbiológus.
A 12–15 éves korosztály számára kifejlesztett vakcina klinikai tesztelésébe kétezer tinédzsert vontunk be. Ezek a vizsgálatok már eredményesen lezárultak.
– fogalmazott.
Nemcsak a Pfizer, hanem a Moderna is megkezdte a hat hónapos kortól adható vakcina klinikai tesztelését – közölte.
Legjobb tudomásom szerint ajánlott, hogy a kismamák mindkét oltást felvegyék, kivéve akkor, ha a második dózisra már a harmadik trimeszter során kerülne sor. Akkor az ajánlás az, hogy a kismama a szülés után kapja meg. Nagyon fontos, hogy a vakcina nemcsak az anyát, hanem a magzatot is védi.
– állította a kismamák beoltásával kapcsolatban.
Ha azt látjuk, hogy azok, akik két oltást kaptak, megfertőződnek, akkor lehetőség van harmadik, negyedik vagy akár tizedik dózis beadására is – mondta el, hozzátéve:
valójában még nem tudjuk, hogy szükség lesz-e a harmadik injekcióra.
Ugyanis az mRNS-vakcinák esetén bármennyi dózist be lehet adni, lehet ismételni, nem zárja ki a korábbi vakcinálás az újabb adag beadását.
A variánsokra állandóan tesztelünk. Jelenleg az ismert, hogy a vírus brit és brazil változata ellen ugyanúgy véd a vakcina, mint a vuhani ellen. Valamivel kisebb a hatásossága a vírus dél-afrikai variánsa ellen.
– jelentette ki.
Körülbelül hat hétre van szükségünk ahhoz, hogy létrehozzunk egy új vakcinát, és a technológia egyre fejlődik. Azt pontosan nem tudom megmondani, hogy milyen gyorsan kerülne ez a vakcina az oltópontokra. Ha nem kell újra lefolytatni egy III-as fázisú klinikai vizsgálatot, akkor sokkal gyorsabban létre lehet hozni az új vakcinát, és így az oltópontokra is hamarabb kerülhet – fejtette ki Karikó Katalin.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Karmelita kolostorban fogadta Karikó Katalin kutatóbiológust, biokémikust, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatóját.
(Borítókép:Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke, mielőtt átvette az Emberi Méltóságért kitüntetést idősebb Lomnici Zoltántól, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökétől Budapesten 2021. május 7-én. (MTI/Balogh Zoltán)