A turizmussal az autókölcsönzés is bedőlhet

Hírek Figyelo.hu

Akár ezer ember munkahelye is megszűnhet, ha be kell zárniuk a szinte teljes egészében a turizmusra épülő, rövid távú autókölcsönzéssel foglalkozó cégeknek áll a MAKSZ közleményében.

„A koronavírus tetőzése a szakemberek szerint még csak most következik, de már eddig is számos áldozatot szedett – a gazdaságban is. A turizmus egyértelműen az egyik legnagyobb vesztese a kialakult helyzetnek, és számos kapcsolódó szolgálatatást rántott magával, mint például a rövid távú autókölcsönzést.” – mondta el Sződi János, a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének elnöke.

„A kormány a turizmus szinte már valamennyi kapcsolódó ágazatának biztosított kedvezményeket, amivel az ágazaton belül a legtöbb tevékenységi körben teljes egészében elengedik a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét, a munkavállalók járulékát pedig átmenetileg nagy mértékben lecsökkentik. Azonban a rövid távú autókölcsönzéssel foglalkozó cégek erre a kedvezménye jelen pillanatban nem jogosultak, annak ellenére, hogy a turisztikai szakmai szövetségek egybehangzó véleménye szerint is a turisztikai ágazat szerves részét képezzük. Ezt többször jeleztük már az illetékes minisztériumok felé, de még nem kaptunk érdemi választ.” – tette hozzá az elnök.

„Könnyen lehet, hogy ez a TEÁOR csoport azért maradhatott ki a kedvezményezettek köréből, mert számos, főtevékenységében valójában hosszú távú autóbérléssel foglalkozó cég is a rövid távú bérlést is takaró TEÁOR számot használja.” – mondta el Ujfalussy Márk, a MAKSZ alelnöke, aki hozzátette:

„Egyszerűen ellenőrizhető, melyik cég foglalkozik valóban a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokkal, hiszen a külföldi állampolgároknak biztosított szolgáltatások miatt ezek könyveiben megjelenik az export-árbevétel is. Ráadásul, ha például egy utazási iroda kínálja közvetített szolgáltatásként az autóbérlést, akkor megkapja a kedvezményeket, míg egy autókölcsönző nem. Ezek a rövid távú autóbérléssel foglalkozó cégek ugyanúgy segítségre szorulnak, mint a turizmus bármelyik másik szereplője, ugyanúgy szükségük van a járulékkedvezményekre, mert sokan közülük olyannyira a turizmusra vannak utalva, hogy a bevételeik a turizmus leállásával jelenleg a rezsiköltségeket sem fedezik.”

„Hiába a bevezetett számos biztonsági intézkedés, a határok zárva vannak, a légiközlekedés megszűnt, a turizmus áll, amivel egy évi 30 milliárdos ágazat forgalma történelmi mélységbe zuhant. A számok mindenkinél eltérők, de minél nagyobb rész esik ki a nyári csúcsszezonból, ez a szám annál nagyobb lesz. Hiába a sok kísérlet a szolgáltatások átalakítására, a munkakörök átcsoportosítására, a holtidő kihasználása a dolgozók továbbképzésére, a bevételek ilyen arányú visszaesése mellett és kormányzati segítség nélkül sok rövid távú autóbérlésben dolgozó szakember kerülhet az utcára, és lesznek olyan kisebb piaci szereplők is, akiknek a járulékkedvezmények hiánya a működésük végét is jelentheti majd. A rent a car üzletágban ráadásul a flottakezeléshez kapcsolódó adók mérséklése is nagy segítség lehet, ilyen pl. a forgalomból kivonáskor fellépő cégautóadó is.” – nyilatkozta Dévai Gábor, a MAKSZ FB elnöke.

A MAKSZ továbbra is elkötelezett az iránt, hogy tagjai mindaddig fenntarthassák szolgáltatásaikat, amíg ezt a jogszabályok és az emberi élet védelmének szem előtt tartása lehetővé teszi. Ennek szellemében képviseli tagjainak érdekeit a jogszabályalkotóknál, folyamatosan egyeztet a kapcsolódó ágazatok szakmai szervezeteivel, hogy a turizmus visszaeséséből adódó jelentős veszteségeket közösen, egymás igényeinek figyelembevételével mérsékelhessék és a szakmai potenciált átmenthessék a járványhelyzet megszűnése utáni időszakra.

.

Borítókép: Parkoló autók a fővárosi Népligetben, a Soó Miksa sétányon. (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink