A tavaszi után az időközi választásokat is behúzta a Fidesz

Hírek
A vasárnap lezajlott időközi választások eredménye illeszkedik az áprilisi választás óta látott mintába. Pásztón és Felcsúton is a Fidesz-KDNP jelöltjei tudták megszerezni a szavazatok többségét. Az ellenzéki pártok eközben vagy egymást ekézik vagy belső leszámolásokat vívnak.  

Az április 8-án lezajlott harmadik kétharmadot eredményező országgyűlési választás óta eltelt négy hónapban a Fidesz sorra nyerte meg az időközi választásokat. Felcsúton Mészáros László István 89%-os támogatottságot ért el,  s még a korábban Dömsödi Gábor ex-celeb által vezetett Pásztón is a Fidesz-KDNP jelöltje, Farkas Attila kapta a szavazatok többségét, leváltva ezzel a korábbi polgármestert.

A valóság visszaköszön a közvélemény-kutatási adatokban is: négy nagy kutatócég összesített eredményei szerint a kormánypártok népszerűsége töretlen, sőt növelték is támogatottságukat a biztos szavazók körében, így jelenleg 53 százalék támogatja a Fidesz-KDNP-t, míg a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik 5 százalékos zuhanását követően 15 százalékon áll.

A darabjaira hullott ellenzéket a hagyományosan politikai uborkaszezonként számon tartott nyári időszakban is a botrányok jellemzik. A saját maguk által mesterségesen generált törésvonalak mentén harcolnak egymással, vagy folyamatos belső tisztogatásaikkal hívják fel magukra a figyelmet. A szerencsi időközi választáson még jelöltet sem voltak képesek állítani, és újra az összefogás-vita uralja a napirendet.

A kutatási adatok és az időközi választások eredményei világosan megmutatják a kormánypártok kétségbevonhatatlan fölényét, illetve, hogy a jó kormányzati teljesítmény meghozza a gyümölcsét. Az ellenzéki pártok láthatóan továbbra is képtelenek megszólítani a választókat és alternatívát nyújtani számukra.

Különösen érdekes ez a jövőre esedékes európai parlamenti és önkormányzati választások szempontjából, hiszen előbbinek a migrációs válság, míg utóbbinak a helyi ügyek lesznek a témái, s láthatóan az ellenzék egyik témában sem tud érdemben állást foglalni. A migrációs témakörben a társadalom elsöprő többsége a Fidesz-KDNP álláspontját támogatja, míg önkormányzati szinten a vidéki szervezetek hiánya okozhat fejtörést az ellenzéki pártoknak.

Borítófotó: MTI/Komka Péter

Ezek is érdekelhetnek

További híreink