A fiatal herceg belföldön sikeresen számolt le a trónöröklésért folytatott harcban riválisaival, külpolitikájában azonban pont az ellenkezőjét érte el annak, amit megcélzott. Apja, aki 2015 elején lett király, támogatást nyújtott a szíriai lázadóknak. Ezzel el is ért némi sikert, viszont azt is kiprovokálta, hogy az oroszok beavatkozzanak a kormányerők oldalán. Ennek viszont meg is lett az eredménye: Aszád került ki győztesen a háborúból. A király fia hasonlóan óvatlan lépést tett: beavatkozott a jemeni polgárháborúba. Két és fél évnyi küzdelem után a csatározásoknak még mindig nincs vége, a halálos áldozatok száma viszont már megközelíti a 10 ezret.
Szalmán herceg az Iránnal szemben agresszív fellépésre fókuszálta a szaúdi külpolitikát, ám ezzel csak azt érte el, hogy az ősellenség, a siíta Irán még jobban megerősödött. Katar ellen blokádot vezetett be, ennek immár 5 hónapja. A muszlim terrorizmus finanszírozásával vádolta meg őket, valamint azzal, hogy összejátszanak Iránnal. A katariak köszönik szépen, jól vannak, viszont a blokád egyre közelebb sodorta őket Iránhoz.
Szaúd-Arábia korábban nagyon ügyelt arra, hogy óvatos, konzervatív és a status quot-t megőrző kapcsolatai legyenk más államokkal. A mostani külpolitika azonban kiszámíthatatlan és gyakran kontraproduktív. Jó példa erre az, ami novemberben történt: Szaad Hariri libanoni miniszterelnököt rijádi látogatása során egyszerűen nem engedék hazamenni, Szaúd-Arábiában tartották. A lépésnek az volt a célja, hogy meggyengítsék az iráni befolyás alatt álló libanoni félkatonai szerveztet, a Hezbollahot. Valójában éppen hogy munícióhoz juttatták és megerősítették őket.
A szaúdi külpolitikai akciókban egy közös van: azt feltételezik, hogy mindegyiknek a végkimetele az általuk elképzelt legjobb lehetőség lesz. Nincs “B” terv. Úgy vállalnak fel konfliktusokat, hogy előtte nem terveznek körültekintően.
Elképzelhető, hogy Szalmán herceget és tanácsadóit nem is érdekli, hogy mit gondolnak a jemeniek, a katariak, vagy a libanoniak, mert azt gondolják, hogy Trump elnök a zsebükben van. Kétségtelen, hogy az amerikai elnök támogatja a szaúdi vezetést, főleg azt követően, hogy gigantikus, 300 milliárd dollár értékű fegyvervásárlásban állapodtak meg.
A szaúdiaknak azonban célszerű lenne észrevenniük, hogy az amerikai támogatás napjainkban kevesebbet ér, mint korábban. Trump a belpolitikára és a gazdaságra koncentrál. Ráadásul simán előfordulhat az is, hogy a Pentagon és az amerikai külügy Trumptól függetlenül helyteleníti Szalmán hevességét. Az amerikai gyanakvás már csak azért is reális veszély, mert Szalmánnak nem sikerült belekényszerítenie a palesztinokat az amerikaiak által szponzorált béketervbe. Ez az elképzelés Izraelnek nagyon sokat, a palesztinoknak nagyon keveset adna.
A szaúdi-izraeli összefogás Irán ellen talán jól néz ki valamelyik washingtoni agytröszt tanulmányában. Terepen azonban nem sokat ér. Nagyon kockázatos feltételezni, hogy az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésének ne lennének hosszú távú hatásai a Közel-Keleten.
Mindezek eredményeképpen az elmúlt két évben éppen Szaúd-Arábia, nem pedig riválisai váltak elszigeteltté. Ennek előjeleit már évekkel korábban lehetett látni: 2015-ben már világossá vált, hogy a Szaúd-Arábia, Katar és Törökország által alkotott szunnita szövetség nem lesz képes kierőszakolni Damaszkuszban a rezsimváltást. A szövetség felbomlott: Törökország és Katar egyre közelebb került az oroszok által is támogatott, Irán által vezetett tengelyhez. Mára ők váltak a Közel-Kelet északi részének domináns államaivá.
Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia elkésett. A térség államai rájöttek, hogy megváltoztak az erőviszonyok és nem akarnak a vesztesekhez tartozni. Isztambul arra szólította fel az iszlám államokat, hogy tiltakozzanak az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése ellen. Az 57 tagú szövetség e heti gyűlésére Rijád csupán egy másodvonalbeli hivatalnokot küldött. Más államok azonban a legmagasabb szinten képviseltették magukat: Iránból azonban Ruhani elnök, Jordániából Abdullah király, Kuvaitból és Katarból az emírek látogattak Isztambulba. Elismerték Kelet-Jeruzsálemet Palesztína fővárosának és követelték, hogy az Egyesült Államok vonja vissza döntését.
Szalmán herceg azok közé a térségi vezetők közé tartozik, akik belföldön kitűnően ragadják meg a hatalmat, a külpolitikában azonban túlbecsülik képességeiket. Szaddam Huszein nagyon okosan biztosította be hatalmát belföldön, aztán romokban hevert országa, miután indított két meggondolatlan háborút.
Szalmán herceg rosszul mérte fel a helyzetet, amikor úgy döntött, hogy aktív és agresszív külpolitikát kell országának folytatnia akkor, amikor ereje és befolyása amúgy is meggyengülőben van.
Borítófotó: MTI/EPA/Michael Reynolds
