Drámai jelentést tett közzé az EUROSTAT az európai egyszemélyes háztartásokról. Svédországban a háztartások 52 százaléka egy embert jelent, ami kiugróan magas a 30 százalékos európai átlagoz képest. Vegyük át mégegyszer: az önálló felnőttek több mint fele egyedül keni meg a vajas kenyeret, és egyedül hajta álomra a fejét.
A legkevesebb önálló szingli Máltán, Portugáliában, Szlovákiában és Lengyelországban van, talán nem hibázunk nagyot, ha azt sejtjük, ennek köze van a lakosság katolikus beágyazottságához. Hazánk a középmezőnyben foglal helyet, a háztartások 33 százaléka egyszemélyes, ez hajszálra pontosan megegyezik az európai átlaggal. A kormány komplex demográfiai csomagja azt célozza meg, hogy aki egy csöpp kedvet is érez a gyerekvállaláshoz, minél kevesebb akadállyal kelljen megküzdenie. Ezért szánalmasan ostoba a "takarodjatok ki a méhemből" feminista érvelés, mert a demográfiai intézkedések éppen a választás lehetőségét adják meg. Lehet otthon maradni a gyerekkel, lehet dolgozni szülés után rögtön, a kormány mindegyik opciót támogatja. De nem kötelező, üzenem a beszűkült agyú amazonoknak.
Ha rápillantunk a kétszemélyes háztartások számára – ez szintén átlagosan 30 százalék kontinensünkön – akkor azzal a riasztó képpel szembesülhetünk, hogy az európai családok több mint felében nincsen gyerek. Kirajzolódik tehát egy elöregedő és elmagányosodó társadalom képe, ami mellé gyorsan állítsunk egy másik adatsort: a földközi-tengeri hajókat kémlelő fekete-afrikaiak 6-os termékenységi rátáját, az afganisztáni 4,7-es, a pakisztáni 3,5-ös, vagy a szíriai 2,9-es értéket. Míg az európai családok látszáma átlagosan 2,3 fő, egy afgáné 6,7.
Az európai balliberális mainstream szakadatlanul folytatja a porhintést az integrálódott migránsokról, akiknek minden vágya, hogy a Mercedes gyártósorán vagy a Hoferben dolgozzanak. A valóság ezzel szemben az, hogy a német tanfolyamokat sem végzik el, inkább megbuknak, hogy még egy évig élvezhessék a fejlett nyugati társadalom vendégszeretetét. De a baloldalon ma már nem vörösben, hanem rózsaszínben szeretik látni a világot.
A társadalomkutatók keresik a választ, mi történik Svédországban, a kimagasló jólétben miért választják a magányos életet az emberek. Lars Trägårdh svéd történész, a jóléti skandináv állam kutatója azt mondja, hogy Svédország egy "radikálisan individualista" ország, a szociális struktúra lehetővé teszi az emberek önálló életvitelét úgy, hogy ne kelljen másokra támaszkodni. Mindez összefügg azzal értékrenddel és intézményrendszerrel, amit az elmúlt évtizedekben hoztak létre- ez pedig az egyén mindenek feletti autonómiáján alapul. Ahol a közösség nem érték, ott ez lesz: elszigetelődés és magány.
Az élet törvényét persze nem érdeklik a modern ideológiák, ott fog megnyilvánulni, ahol hagyják. Ha a svédek nem ismerik fel ultradesignos otthonaik magányában, hogy a közösséget nem az idegen kultúrák tisztelete tartja fenn, hanem a saját szeretete, akkor nagy bajban lesznek.
Ha az európai őslakosok nem vállalnak gyereket, majd szülnek készségesen a bevándorlók. Mert az ő ösztöneiket még nem győzte le az invidualizmus önző kényelemszeretete, az ő idegeik még bírják a gyerekzsivajt, nem akarnak no kids éttermekben és hotelekben időzni. A közös tudásból nem veszett ki, hogy a túlélés meg a hódítás eszköze a szaporodás, az erő abban van, ha sokan vagyunk. Ilyen egyszerű ám ez. Az európai ember meg választhat: túlfejlett, beteges kisebbségimádatának köszönhetően előreengedi a migránsokat a sorban, vagy végre feleszmél, és ragaszkodni fog a gyökereihez, a szokásaihoz, a kultúrájához, és megmenti azt. Nincs más út.
