A segélyezésnél fontosabb a munkahelyek védelme

Hírek figyelo.hu

A koronavírus-járvány negatív hatásai nem csak a mindennapi élet, hanem a gazdaság különböző területein is szinte az első pillanattól megmutatkoztak – közölte a Századvég.

Az elmúlt hetekben az egyik legélesebb politikai vitát az váltotta ki, hogy a munkanélkülivé vált embereket, illetve a tevékenységüket szüneteltetni kényszerülő vállalkozásokat hogyan lehet támogatni:

segélyezéssel vagy munkahelyvédelemmel, munkahelyteremtéssel.

A gazdaságkutató intézet legfrissebb közvélemény-kutatása megvizsgálta, hogy miként gondolkodnak az emberek a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségekről és azok kormányzati kezeléséről.

A kutatás eredményei alapján megállapítható, hogy az emberek jelentős többsége, 80 százaléka úgy gondolja, hogy a kormánynak meg kell védenie a munkahelyeket, és munkát kell adnia azoknak, akik elvesztették állásukat.

Csupán a megkérdezettek 18 százaléka gondolja úgy, hogy a segélyek és készpénztámogatások növelése jelentene ebben a helyzetben megoldást.

Az, hogy a lakosság négyötöde a munkahelyek védelme mellett foglal állást világosan megmutatja, hogy a magyar emberek tisztában vannak a kialakult helyzet súlyosságával és annak természetével, és olyan megoldásokban érdekeltek, amelyek hosszú távon biztosítják a családok jólétét és gyarapodását.

Halász válogatja a halfajtákat a Szabolcsi Halászati Kft. tiszavasvári tóegységén 2020. április 1-jén. (Fotó: Balázs Attila / MTI)

Az is igazolva látszik, hogy a közvélemény nem ült fel a felelőtlen hangulatkeltésnek és az ingyenpénz bűvöletének. Az elmúlt 40-50 évben a magyar emberek megtanulták, hogy az a pénz, amiért nem dolgoztak meg, végső összevetésben sokkal többe kerül, mint az, amelyiket tisztességes munkával keresnek meg.

Az eredmények ismeretében kijelenthető, hogy az emberek támogatják a kormány 2010-ben megkezdett gazdaságpolitikáját, amelynek célkeresztjében a munkahelyteremtés és az ország gazdasági mozgásterének bővítése áll. Minden válság egyben lehetőséget is teremt.

A mostani válság arra teremt lehetőséget, hogy a kormány a rendelkezésére álló eszközöket a leggyorsabban azokra a helyekre és ügyekre (innováció, digitalizáció, klímabarát megoldások) tudja összpontosítani, ami egy korszerű, 21. századi, az emberek érdekeit és jóllétét szolgáló gazdasági rendszer felépítését szolgálja. Az emberek a kormánytól azt várják el, hogy úgy tegyen meg minden tőle telhetőt a munkahelyek megvédése, illetve a munka nélkül maradt emberek mielőbbi munkába állítása érdekében, hogy az közben ne veszélyeztesse az elmúlt években elért komoly gazdasági eredményeket.

Az ingyenpénz osztogatása a kemény munkával elért eredmények elvesztéséhez, eladósodáshoz és kilátástalansághoz vezetne. A magyar emberek szerint ez az út nem járható!

.

Borítókép: Bezárt kávézó terasza a nyíregyházi Kossuth téren 2020. március 29-én. (MTI/Balázs Attila)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink