A nemzeti parkok adnak haszonbérbe állami földeket

Hírek MTI

Augusztus 1-jétől több mint 25 ezer hektár állami tulajdonú földre vonatkozó haszonbérleti pályázatot írnak ki a nemzeti parki igazgatóságok – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.

A politikus hangsúlyozta:

a cél az, hogy a nemzeti parki vagyonkezelésben álló védett természeti területek kezelése az állattartással is foglalkozó helyi gazdák közreműködésével, a természetvédelmi szempontok maximális betartása mellett valósulhasson meg hosszú távon.

A közlemény szerint a gazdák országszerte 395 birtoktestre pályázhatnak, a nyertes pályázókkal a legtöbb esetben tíz évre kötnek szerződést az igazgatóságok.

Annak érdekében, hogy minél több helyi földműves juthasson állami földek használati jogához, a 200 hektár feletti birtoktestek esetében több, közösen pályázó nyertessel lehet csak egyidejűleg szerződést kötni

– tette hozzá miniszter.

Kifejtette: a mostani pályázatokkal a korábban már lejárt és a 2023 végéig lejáró haszonbérleti szerződések megújítása a cél. A szerződéskötésekre még 2020-ban sor kerül, és a nyertes gazdák a piaci bérleti díjakhoz képest kedvezőbb, 2500 Ft/aranykorona/év díjért bérelhetik a területeket.

(Borítókép: Hucul ménes az Aggteleki Nemzeti Park területén, Jósvafő közelében 2019. október 8-án hajnalban. (MTI/Komka Péter)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink