A német biztonsági szervek szerint az Észak-Afrikában, Törökországban és Jordániában feltorlódott tömeg továbbra is leginkább embercsempészek segítségével próbálná az átkelést. A jelentés szerint a nyugat-balkáni útvonal tavaly márciusi lezárása óta kb. 78 ezer migráns rekedt valamelyik balkáni országban, közülük 62,500 fő Görögországban.
A jelentés is konstatálja, hogy az Európába irányuló migárció súlypontja Olaszországba tevődött át, ahol 2015-ben 181,500 fő érkezését regisztrálták. Idén április végéig már 37,300 ember érkezett, többségük Nigériából, Bangladesből, Gambiából, Elefántcsontpartból és Guienából.
A CDU kampánya a változó német közvéleményre reagál, és a választási évben nem akarja a migráció kérdését teljes egészében a bevándorlásellenes AfD-nek átengedni. Kérdés, hogy a félfordulat mennyire lesz sikeres, és valóban sikerül-e nagyságrendileg csökkenteni a beáramlást, hiszen a 2015. novemberi máltai EU-Afrika csúcs óta jottányit sem csökkent a migrációs nyomás.
Afrika ismét visszakerült az európai politikusok térképére, amit az is mutat, hogy Merkel kancellár 2016. októberében — öt év után — háromnapos afrikai körutazást tett. Akkor Maliban a Minusma ENSZ misszió keretében ott állomásozó uniós, köztük német katonákat látogatta meg, majd az Európa felé irányuló újkori népvándorlás tranzitországának számító Nigerbe utazott. A kancellári látogatás Etópiában ért véget, amely nemcsak az Afrikai Unió székhelye, de a tőle elszakadt Eritreával egyetemben kibocsátó országnak is számít.
Brüsszel is szkeptikus. A csatlakozási és szomszédsági ügyekért felelős biztos, Johannes Hahn a Spiegel akkori értesülései szerint még Merkel afrikai útja előtt jelezte, hogy Brüsszel nem tud, és nem is nagyon akar az EU-Törökország migránsegyezmény mintájára afrikai országokkal egyességre jutni, és újabb eurómilliárdokat fizetni.
Úgy persze nehéz az uniós politikusoknak eredményt elérniük, ha a migránsok visszatartásáért cserébe ígért fejlesztési támogatásokat a demokráciexporttal kapcsolják össze. Az Afrikában szintén terjeszkedő Kína nem ennyire finnyás, és a már Európában (vagy éppen Amerikában) lévő afrikaiak hazautalásai is majdnem elérik az uniós támogatások mértékét.
Az európai felajánlások komolyságát gyengíti például az a brit kormány által idén tavasszal a sajtóban kiszivárogtatott terv is, miszerint az afrikai segélyek terhére csoportosítanának át többmilliárd fontot a visegrádi országok brexit utáni kompenzálására.
