Szél Bernadett érvelése a szokásos panelokra épült, a kormány összeszerelőüzemmé zülleszti az országot, képzetlen és tanulatlan munkások kellenek, Palkovics államtitkár személyesen zárja el a felsőoktatásba vezető utat. Naprakész tudást kell adni a diákoknak, mondta a politikus, ez pedig nyilván nem az Egri csillagokból táplálkozik, tegyük hozzá a panel másik felét is. Hiszen az LMP társelnöke kifejezte egyetértését a Független Diákparlamenttel is, ők is naprakész tudásra vágynak, nem a fent említett regényre, kacarászva mesélték ezt el Sváby Naplójában. Nagyon kedélyes riport volt egyébként, az ember egy pillanatra elnosztalgiázott, milyen jó is volt vihogó kamasznak lenni, de közben az is felmerült a maga szívtelen objektivitásában, hogy vajon mennyi segítő kézre van szükségük a felhőtlenül viháncoló tiniknek tömegrendezvények szervezéséhez, színpad bérléshez, technikát biztosító cégekkel való szerződéshez. Hiszen mindig az panaszolják, még egy sárga csekket sem tudnak kitölteni, ezt egyébként készséggel el is hiszem.
Ellenben szeretnek a kamerák fényében fürdőzni a Független Diákparlament vezetői, a lánglelkű ifjú forradalmár, Rékasi Zsigmond szemét is szúrni kezdte, azt írta ugyanis a Facebookon, hogy „nagyon nagyot csalódtam (immáron másodjára) a Független Diák Parlamentben. Nem adom ki a belső dolgokat, de kívülről is látszik a szervezetlenség, és az, hogy ez már nem az őket követő emberekről, hanem önmagukról szól. Élvezik a rivalda fényt. Aki pedig szembement a populizmusukkal, azt kizárták a csoportból.”
De térjünk vissza a naprakész tudás ellenzéki jelszavára, meg az MTA közleményére. Ugyanis az Akadémia azzal, hogy forszírozza a közismereti tárgyak tanítását a szakgimnáziumokban, és aggódik a műveltség szűkítése ellen az pont szembemegy a diákok könnyítést megcélzó vágyaival. Meg a baloldali politikusnőkével is, csak épp nem veszik észre.
Mindenki tehetséges?
A balliberális oldal oktatási víziója mindig a jogok biztosítása felől közelít, mindig azt kritizálja, hogy mennyi tehetség veszik el a rendszerben, hátrányos helyzetű gyerekek tömegei nem tudnak a felsőoktatásba eljutni, számos okból. Az alapgondolat mindig az, hogy minden gyermekben van valamiféle tehetség, csak ezt kiöli az iskola meg a pedagógusok, meg a kormány azon szándéka, hogy „tanulatlan” szakmunkásokká képezze népünk tehetséges gyermekeit. Alighogy leírtam ezt, felbukkant Kunhalmi Ágnes tegnapi Facebook posztja: „Mi döntjük el, hogy továbbra is a szorongásra építünk, vagy előhívjuk a bennünk rejlő kreativitást, hogy az alkotás szabadságát megtapasztalva rádöbbenjünk, mindenki tehetséges valamiben.” Íme.
A konzervatív, földhözragadt emberek ilyenkor mindig a valóságot hívják segítségül, visszagondolnak, mit is láttak anno az iskoláiban. Láthattuk, hogy voltak köztünk igazán eszesek, voltak szorgalmasak, voltak, akik vért izzadtak minden négyes aláért, vagy a közepesért, meg voltak, akik nem erőltették meg magukat. Vagy csak lustaságból, vagy azért, mert a képességeik nem értek fel másokéval. De azt is pontosan láttuk, hogy nincs az a tanár, módszer, idő, energia, amivel egy szintre hozható fel mindenki, példának okáért az érettségi szintjére. Mindenki tudta pontosan, ez az útja, vagy nem.
A balliberális oldal oktatásért szót emelő politikusai, szakértői ezt már elfelejtették, ők egy olyan világra emlékeznek, ahol mindenki egyforma képességekkel rendelkezik, ezért gondolják – feltételezem – azt, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt a jobb életre, ami szerintük egyenlő a diploma szerzéssel, hiszen a statisztika azt mutatja, hogy a diplomások többet keresnek, mint a képzetlenebbeknek. Arról már hallgat a fáma, hogy nem minden diplomát értékel egyformán a munkaerőpiac. Ezzel párhuzamosan a túlféltett gyerekek generációja egy hosszú lefolyású és megkímélt gyermekkorban úgy szocializálódik, hogy mindent helikopterszülei találnak ki és intéznek el helyette, így persze, hogy nincs ötlete és elképzelése az életéről.
Mindenki érettségizzen?
A mindenki szerezzen érettségit ideája életszerűségét is meg kell vizsgálni, lehet-e egyforma követelmények elé állítani az orvosnak készülő kitűnőt, a marketingesnek készülő jókat, és a fodrásznak készülő közepes eredményet elérőket. Meg azokat, akik épp hogy el tudják végezni az általános iskolát.
Vajon nem az lenne a hatékony, és nem az vezetne a megoldás felé, ha abból indulnánk ki, amit látunk a felnőttek között is, hogy egyáltalán nem egyforma képességekkel, ambícióval, elhivatottsággal rendelkezünk? Mi lenne, ha ki mernénk azt mondani, hogy vannak szerényebb és kiválóbb képességekkel megáldott gyerekek, akiket nem lehet egy pályára tolni, mert az senkinek sem jó?
Nem lenne hatékonyabb és erkölcsösebb belátni azt, hogy munkáskézre is szükség lesz, még a robotok fenyegető világában is? Nem lenne erkölcsösebb azt mondani, hogy a kialakulóban levő személyre szabott oktatás jövőbeni útja sem azt jelenti, hogy mindenkiből diplomást lehet faragni? Nem lenne hasznosabb azt mondani, biztosítjuk a tanulását mindenkinek, de elvárjuk, hogy a szakmáig eljussanak a leghátrányosabb térségekben élő cigánygyerekek? Azt gondolom, nem lenne Forgács István romaügyi szakértővel ebben vitánk, sőt elmondaná, hogy még ez is nagyon optimista elképzelés.
Akikben semmi ambíció nincs, velük mit kellene tenni? Leülnének Kunhalmival meg Széllel, és egyesével elmagyaráznák nekik, hogy drága gyerekem, a te életed lesz jobb, ha tanulsz, a döntés a te kezedben van?
A képesség tudás nélkül semmit nem ér
Ha hajlandóak lennének az oktatáspolitika utópisztikus, egyenlősítő illúzióit kergető szakértők és az általuk befolyásolt politikusok, diákok meglátni azt az egyszerű biológiai tényt, hogy nem születünk azonos génállománnyal, így képességeink és tehetségünk is nagyon eltérő lesz, akkor elindulhatna egy értelmes és produktív párbeszéd a közoktatás feladatáról. Hogy a differenciálás visz-e előbbre, vagy az erőltetett integrálás. A válasz úgyis az utóbbi, hogy csak az integrálás a jó megoldás, csak akkor meg azt nem értem, hogy az emberek többsége miért szeret a magafajták környékén lakni, miért hasonszőrűekkel szeret dolgozni és barátkozni?
Naprakész tudás nincs, életre nevelés sincs, mert az élet organikus folyamatában a tudás a megszerzett tapasztalatokon és rengeteg energia befektetése révén épül, és folyamatosan változik az értéke. A naprakész tudás hamis illúzió, azt akarja elhitetni a fiatalokkal, egyszerre minden tudás és ismeret megszerezhető, ami az élethez kell. Csakhogy az élet hoz nagy bukásokat, drámákat és tragédiákat, amelyekre nem lehet felkészülni semmilyen gimnáziumban sem.
Az MTA közleményének egy másik olvasata éppen az, hogy a széles tudással és műveltséggel rendelkező ember kap támpontokat ebben a gyorsan változó világban. Tehát a közoktatásnak a feladata ennek biztosítása, nem a sárga csekkek kitöltésének tanítása. A kérdés továbbra is kérdés marad: lehet-e ezt mindenáron, egyéni felelősségvállalás és szándék nélkül.
Borítkép: metszet.info
