Különös módon valahogy mindig én is ott ülök egy tévéstúdióban, amikor a balliberális értelmiségiek élő műsorban sorolják a képtelen állításaikat, az egyértelmű párhuzamvonást Hitler és Orbán, az NSDAP és a Fidesz hatalomra kerülése között. A tételmondat, hogy Hitler is demokratikus választásokon jutott hatalomra, ugyanúgy, ahogy a magyar miniszterelnök.
Először Ungváry Rudolf fejtegette ezt átszellemült meggyőződéssel néhány hete, még a választások előtt az ATV Csatt című vitaműsorában, amire még csak legyintettem. Azt gondoltam, nem vett fel kalapot délidőben, és megsütötte a nap.
A múlt héten azonban már Farkasházy Tivadarnál is beakadt a hitleres-orbános lemezjátszó tű. Nála már nem mosolyogtam, mert a párhuzamát azzal a kétségbevonhatatlan ténnyel is alátámasztotta, hogy több, nácikkal kapcsolatos könyvet is olvasott már, sőt, az egyiket most fejezte be. És ugye, aki olvas, az tud is, tehát ő ezen a területen is kiváló szakértő. Szerinte. Hiába próbáltam figyelmeztetni, hogy felületesen gördülhetett tova épp az NSDAP választási eredményeit és az akkori német választások körülményeit taglaló sorokon, nem nagyon érdekelte a közbevetésem.
Csak a tények hazudtolják meg a két “nagytudású” náciüldöző liberálist, akiknek még mindig az a célja, hogy rettegésben tartsák a saját táborukat. Ugye, ha Hitlerrel már rég nem lehet, jó lesz erre a célra Orbán is. És az is meghúzódik e gondolatmenet mögött, hogy aki ugyanúgy jutott hatalomra, mint az emberégető, azt mindenben követni fogja. Igazából ez az a sugalmazás, ami a leginkább undorító ebben az egészben.
Azt mindenki – na jó, majdnem mindenki – tudja, hogy Hitler 1933-ban szerezte meg a hatalmat, “szabad választásokon”, ugye ez a liberális dogma. De nézzük, mi is vezetett idáig, szabad volt-e az állítólagos szabad választás.
Adolf Hitler pártja, az NSDAP a Weimari Köztársaság választójogi törvénye alapján megtartott 1932-es, július 31-i választásokon 230 mandátumot szerzett (37,4%-os eredménnyel), aminek köszönhetően az NSDAP csupán egy jobboldali koalíció tagja lett. Azonban ez a kormánykoalíció nem tudott egyértelmű felhatalmazást kapni, a választásokat tehát megismételték.
Ezen az 1932-es, novemberi voksoláson az NSDAP nemhogy megerősödött, hanem harmincnégy mandátumot vesztett, csupán 196 képviselői helyet (33,1%-os eredmény) szerzett.
A meggyengült NSDAP vezére azonban a belpolitikai feszültségek közepette elérte, hogy a mérsékelt jobboldal engedjen a követeléseinek, Paul von Hindenburg köztársasági elnök tehát jóváhagyta a kisebbségben lévő szélsőjobboldal vezetőjének, Adolf Hitlernek kancellári kinevezését. Azonban ez még mindig nem a totális hatalomátvétel volt: az új kormányban csak két náci miniszter kapott szerepet.
A kancellár instabil kormányt vezetett, amelyben kisebbségben volt, ezért újabb választás kiírásáért szállt küzdelembe, Hindenburg 1933. március 5-re ki is írta a voksolást.
És elérkeztünk ahhoz a szavazáshoz, amely az Ungváry-Farkasházy-duó és a liberálisok tétele szerint szabad és demokratikus volt, hiszen ezen győzött egyértelműen az NSDAP, ekkortól kell számítani Adolf Hitler 1945-ig tartó hatalmát.
A német törvényhozás, a berlini Reichstag épületét 1933. február 27-én egy kommunista aktivista felgyújtotta. Hitler ebben nagy lehetőséget látott, és mint kancellár szükségállapotot vezetett be, betiltotta a kommunista pártot, a baloldali ellenzéki képviselők, tehát az NSDAP politikai ellenfelei közül sokan elmenekültek az országból.
Az ilyen körülmények között megtartott március eleji “szabad és demokratikus” (?!) választásokat megnyerte az NSDAP, a leadott szavazatok 43 százalékával 288 mandátumhoz jutottak. De itt már nem nagyon voltak ellenfelek, Hitler a választások után rögtön megszüntette a tartományi parlamenteket, rendeleti kormányzást vezetett be, a Reichstag szerepét a véleményezésre redukálta. Magyarul, bevezette a diktatúrát, és fizikailag is leszámolt az ellenzékkel és a zsidókkal.
Orbán Viktor 8 éve van egyhuzamban kormányon, soha semmi jelét nem adta annak, hogy a német diktátorhoz hasonló eszközökhöz nyúlt volna a hatalom megszerzéséért. Sőt!
Kormányzása kereszténydemokrata értékeken nyugszik, a magyar zsidó közösség soha nem volt olyan biztonságban, mint most, az egyházakkal kiváló a kormány kapcsolata, a nemzetpolitikában pedig rég nem látott politikai egység bontakozott ki az elmúlt években. Szabad a sajtó, az ellenzéki pártok élnek és virulnak, egy pártot sem tiltották be, szinte nem telt el úgy hónap az elmúlt nyolc évben, hogy ne demonstráltak volna Budapesten. Ennyit a diktatúráról.
Szóval Farkasházy Tivadar és Ungváry Rudolf Hitler hatalomra kerülést hasonlítgatják össze Orbánéval. Azzal a politikuséval, aki 1998-ban és 2010-ben is egy olyan választási törvény keretei között tudott nyerni, amelyet minden hazai “demokrata” megkérdőjelezhetetlennek tart. 2010-ben, tehát még a “régi szép időkben”, az előző választási törvény szabályai szerint is kétharmados többséggel győzött. Az új, 2011-ben elfogadott törvénnyel – amelynek köszönhetően az Alkotmánybíróság felhívására lakosságszámra arányos választókerületeket rajzoltak, és egyfordulóssá tették a választást, az egyéni és listás rendszert megtartották, tehát semmiben sem sérült a szabad választások megtartása – kétszer is sikerült neki ugyanez az abszolút többség elérése. Idén 69 százalékos, rekord részvételi arány mellett. Az ellenzék elismerte a vereségét, és érdekes módon senki nem számolt le velük, az új parlamentben már át is vették a mandátumukat. Nem kellett a fideszes győzelemhez szükségállapotot bevezetni, és nem tiltottak be egyetlen pártot se.
Csak Farkasházy,Ungváry és elvbarátaik fejében játszódik le újra újra ez a forgatókönyv, csupán azért, mert a gyűlölet elvakítja őket. Orbán nem Hitlerrel, hanem a jobboldali demokrata nagy európai államfőkkel, Charles De Gaulle-lal, vagy épp Helmut Kohllal említendő egy lapon. Világképe, politikai karaktere őket idézi, és a liberális történelemhamisítók nagy bánatára lesz még pár szabad, demokratikus választás, amit meg fog nyerni.
Mindezek ellenére már-már a balliberális kánon részévé kezd válni Ungváry-Farkasházy-tétel, hiszen a tények a liberálisokat soha nem zavarták. Ezért jó lenne már hallani a történész szakma elhatárolódását is a levitézlett véleménydiktátorok hülyeségeitől.
