A nácizó Farkasházy-Ungváry-duó: a levitézlett véleménydiktátorok hülyeségei

Hírek
Nem először és nem utoljára hozakodnak elő a liberális oldal egykori, passzát szelet fújó figurái azzal, hogy párhuzamot vonnak Adolf Hitler náci diktátor és Orbán Viktor magyar miniszterelnök hatalomra kerülése között. Megint hazudnak.  

Különös módon valahogy mindig én is ott ülök egy tévéstúdióban, amikor a balliberális értelmiségiek élő műsorban sorolják a képtelen állításaikat, az egyértelmű párhuzamvonást Hitler és Orbán, az NSDAP és a Fidesz hatalomra kerülése között. A tételmondat, hogy Hitler is demokratikus választásokon jutott hatalomra, ugyanúgy, ahogy a magyar miniszterelnök.

Először Ungváry Rudolf fejtegette ezt átszellemült meggyőződéssel néhány hete, még a választások előtt az ATV Csatt című vitaműsorában, amire még csak legyintettem. Azt gondoltam, nem vett fel kalapot délidőben, és megsütötte a nap.

A múlt héten azonban már Farkasházy Tivadarnál is beakadt a hitleres-orbános lemezjátszó tű. Nála már nem mosolyogtam, mert a párhuzamát azzal a kétségbevonhatatlan ténnyel is alátámasztotta, hogy több, nácikkal kapcsolatos könyvet is olvasott már, sőt, az egyiket most fejezte be. És ugye, aki olvas, az tud is, tehát ő ezen a területen is kiváló szakértő. Szerinte. Hiába próbáltam figyelmeztetni, hogy felületesen gördülhetett tova épp az NSDAP választási eredményeit és az akkori német választások körülményeit taglaló sorokon, nem nagyon érdekelte a közbevetésem.

Csak a tények hazudtolják meg a két “nagytudású” náciüldöző liberálist, akiknek még mindig az a célja, hogy rettegésben tartsák a saját táborukat. Ugye, ha Hitlerrel már rég nem lehet, jó lesz erre a célra Orbán is. És az is meghúzódik e gondolatmenet mögött, hogy aki ugyanúgy jutott hatalomra, mint az emberégető, azt mindenben követni fogja. Igazából ez az a sugalmazás, ami a leginkább undorító ebben az egészben.

Azt mindenki – na jó, majdnem mindenki – tudja, hogy Hitler 1933-ban szerezte meg a hatalmat, “szabad választásokon”, ugye ez a liberális dogma. De nézzük, mi is vezetett idáig, szabad volt-e az állítólagos szabad választás.

Adolf Hitler pártja, az NSDAP a Weimari Köztársaság választójogi törvénye alapján megtartott 1932-es, július 31-i választásokon 230 mandátumot szerzett (37,4%-os eredménnyel), aminek köszönhetően az NSDAP csupán egy jobboldali koalíció tagja lett. Azonban ez a kormánykoalíció nem tudott egyértelmű felhatalmazást kapni, a választásokat tehát megismételték.

Ezen az 1932-es, novemberi voksoláson az NSDAP nemhogy megerősödött, hanem harmincnégy mandátumot vesztett, csupán 196 képviselői helyet (33,1%-os eredmény) szerzett.

A meggyengült NSDAP vezére azonban a belpolitikai feszültségek közepette elérte, hogy a mérsékelt jobboldal engedjen a követeléseinek, Paul von Hindenburg köztársasági elnök tehát jóváhagyta a kisebbségben lévő szélsőjobboldal vezetőjének, Adolf Hitlernek kancellári kinevezését. Azonban ez még mindig nem a totális hatalomátvétel volt: az új kormányban csak két náci miniszter kapott szerepet.

A kancellár instabil kormányt vezetett, amelyben kisebbségben volt, ezért újabb választás kiírásáért szállt küzdelembe, Hindenburg 1933. március 5-re ki is írta a voksolást.

És elérkeztünk ahhoz a szavazáshoz, amely az Ungváry-Farkasházy-duó és a liberálisok tétele szerint szabad és demokratikus volt, hiszen ezen győzött egyértelműen az NSDAP, ekkortól kell számítani Adolf Hitler 1945-ig tartó hatalmát.

A német törvényhozás, a berlini Reichstag épületét 1933. február 27-én egy kommunista aktivista felgyújtotta. Hitler ebben nagy lehetőséget látott, és mint kancellár szükségállapotot vezetett be, betiltotta a kommunista pártot, a baloldali ellenzéki képviselők, tehát az NSDAP politikai ellenfelei közül sokan elmenekültek az országból.

Az ilyen körülmények között megtartott március eleji “szabad és demokratikus” (?!) választásokat megnyerte az NSDAP, a leadott szavazatok 43 százalékával 288 mandátumhoz jutottak. De itt már nem nagyon voltak ellenfelek, Hitler a választások után rögtön megszüntette a tartományi parlamenteket, rendeleti kormányzást vezetett be, a Reichstag szerepét a véleményezésre redukálta. Magyarul, bevezette a diktatúrát, és fizikailag is leszámolt az ellenzékkel és a zsidókkal.

Orbán Viktor 8 éve van egyhuzamban kormányon, soha semmi jelét nem adta annak, hogy a német diktátorhoz hasonló eszközökhöz nyúlt volna a hatalom megszerzéséért. Sőt!

Kormányzása kereszténydemokrata értékeken nyugszik, a magyar zsidó közösség soha nem volt olyan biztonságban, mint most, az egyházakkal kiváló a kormány kapcsolata, a nemzetpolitikában pedig rég nem látott politikai egység bontakozott ki az elmúlt években. Szabad a sajtó, az ellenzéki pártok élnek és virulnak, egy pártot sem tiltották be, szinte nem telt el úgy hónap az elmúlt nyolc évben, hogy ne demonstráltak volna Budapesten. Ennyit a diktatúráról.  

Szóval Farkasházy Tivadar és Ungváry Rudolf Hitler hatalomra kerülést hasonlítgatják össze Orbánéval. Azzal a politikuséval, aki 1998-ban és 2010-ben is egy olyan választási törvény keretei között tudott nyerni, amelyet minden hazai “demokrata” megkérdőjelezhetetlennek tart. 2010-ben, tehát még a “régi szép időkben”, az előző választási törvény szabályai szerint is kétharmados többséggel győzött. Az új, 2011-ben elfogadott törvénnyel – amelynek köszönhetően az Alkotmánybíróság felhívására lakosságszámra arányos választókerületeket rajzoltak, és egyfordulóssá tették a választást, az egyéni és listás rendszert megtartották, tehát semmiben sem sérült a szabad választások megtartása – kétszer is sikerült neki ugyanez az abszolút többség elérése. Idén 69 százalékos, rekord részvételi arány mellett. Az ellenzék elismerte a vereségét, és érdekes módon senki nem számolt le velük, az új parlamentben már át is vették a mandátumukat. Nem kellett a fideszes győzelemhez szükségállapotot bevezetni, és nem tiltottak be egyetlen pártot se.

Csak Farkasházy,Ungváry és elvbarátaik fejében játszódik le újra újra ez a forgatókönyv, csupán azért, mert a gyűlölet elvakítja őket. Orbán nem Hitlerrel, hanem a jobboldali demokrata nagy európai államfőkkel, Charles De Gaulle-lal, vagy épp Helmut Kohllal említendő egy lapon. Világképe, politikai karaktere őket idézi, és a liberális történelemhamisítók nagy bánatára lesz még pár szabad, demokratikus választás, amit meg fog nyerni.

Mindezek ellenére már-már a balliberális kánon részévé kezd válni Ungváry-Farkasházy-tétel, hiszen a tények a liberálisokat soha nem zavarták. Ezért jó lenne már hallani a történész szakma elhatárolódását is a levitézlett véleménydiktátorok hülyeségeitől.  

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink