Az atomenergia társadalmi elfogadottsága szempontjából az egyik kulcskérdés a keletkezett radioaktív hulladékok és a kiégett üzemanyagot biztonságos kezelése – ismertette lapunk megkeresésére Hárfás Zsolt mérnök, atomenergetikai szakértő. Kifejtette, a kis- és közepes aktivitású hulladékok végleges elhelyezése és a kiégett üzemanyag átmeneti tárolása ma már minden szempontból megoldottnak tekinthető a különböző tárolók révén.
A szélturbinák újrahasznosításában még csak nagyon kevés a gyakorlati tapasztalat. Fotó: Alberto Masnovo, PuzzlePix/Shutterstock
Hárfás Zsolt kitért rá, a kiégett üzemanyag kazetták biztonságos és hosszú távú kezelésével kapcsolatban alapvetően két lehetőséget kell mérlegelni. Az első a nyitott üzemanyagciklus, ami azt jelenti, hogy a kiégett üzemanyagot feldolgozás nélkül, közvetlenül helyezik majd el egy mélységi tárolóba. A másik az üzemanyagciklus zárása, azaz ebben az esetben az atomipar nem eltemetendő hulladékként tekint a kiégett üzemanyagokra, hanem az újrafeldolgozás révén potenciális új üzemanyagként.
Az üzemanyagciklus zárásával kapcsolatos fejlesztésekben, a gyártási és üzemeltetési tapasztalatokban és technológiákban az orosz Roszatom világelső. Jó példa erre az orosz Belojarszki Atomerőmű BN–800 típusú gyorsneutronos blokkja, hiszen a reaktor aktív zónájában ma már kizárólag urán-plutónium MOX-üzemanyag található. A nukleáris iparban hagyományosan használt dúsított urántól eltérően a MOX-üzemanyag előállításához plutónium-oxidot használnak, amelyet az olyan hagyományos nyomottvizes VVER típusú reaktorokból származó kiégett üzemanyag feldolgozása során nyernek, mint amilyen a Paksi Atomerőmű. Ehhez szegényített urántartalmú oxidot adnak. Az előbbi alapján a szakértő szerint látható, az atomenergetikában már most is megvalósítható az újrahasznosítás a társadalom és a környezet maximális védelme mellett.
Hárfás Zsolt hozzátette: egyre inkább beszélhetünk újrahasznosításról, a jövő zárt üzemanyagciklussal működő atomerőműveiben egészen minimális mennyiségű nagy aktivitású, végleges elhelyezésre szánt nagy aktivitású hulladék keletkezik, nem beszélve arról, hogy több ezer évre elegendővé válnak a Földön elérhető uránkészletek. Mi több, a technológiának köszönhetően – talán a nem is nagyon távoli jövőben – elérhetővé válik a korlátlanul rendelkezésre álló fúziós energia.
Ezzel szemben a nap- és szélerőművek leszerelésével járó hulladékok kezelése és ártalmatlanítása még csak gyerekcipőben jár. A szakértő megjegyezte azt is, hogy amíg egy atomerőmű élettartama hatvan-nyolcvan év, addig a nap- és szélerőműveké ennek körülbelül harmada, 20-25 esztendő.
A szélturbinák újrahasznosításában még csak nagyon kevés a gyakorlati tapasztalat. A turbinákban felhasznált anyagok nagy része, például az alumínium, az acél, a réz döntően újrahasznosítható, de a legtöbb esetben a legnagyobb betondarabot, az alapot egész egyszerűen a földben hagyják a szétszereléskor. Emellett nagy mennyiségben vannak olyan nehezen ártalmatlanítható anyagok, mint az olajok, zsírok és a rendkívül klímakárosító SF6 szigetelőgáz. A lapátok újrahasznosítása hatalmas kihívást jelent, hiszen az technológiai, környezetvédelmi és gazdasági szempontból sem észszerű. Ma még a leszerelt szélerőmű-lapátokat egyszerűen szeméttelepre viszik, sok helyen egyszerűen elföldelik, például az Egyesült Államokban is ezt teszik.
Európában az üvegszáltartalmú alkatrészek „buldózeres újrahasznosítását” jogszabály tiltja, ezért inkább elégetik a lapátokat, ami nem környezetbarát, hiszen az égéstermékek szennyező anyagai a légkört erősen terhelik, miközben energiatartalmuk gyakorlatilag nulla. Vagyis a szélerőművek leszerelése kifejezetten környezeti problémákat generál. Hárfás Zsolt megjegyezte, Németországban a hatalmas támogatások ellenére nagyon sok üzemeltető nem képzett elegendő tartalékot a leállított szélerőművek szétszerelésének finanszírozásához, márpedig több ezer szélerőművet állítanak le azért, mert lejárt a húszéves támogatási időszakuk.
A napelemek esetében is hasonló a helyzet. Világszerte a legtöbb napelem hulladéklerakókba kerül. Ennek oka részben az infrastruktúra hiánya világszerte, részben pedig az újrahasznosítás költségei. Időközben azonban egyes technológiák már olyannyira fejlődtek, hogy értékes nyersanyagokat, például ezüstöt, a kobaltot és a rezet is vissza lehet nyerni a modulokból. Ugyanakkor a napelemek teljes körű gazdaságos újrafeldolgozása technológiailag még nem megoldott.
Borítókép:
