A magyarok kiállnak a családbarát kormányzás mellett

Hírek H. Z.
A magyarok többsége elégedett az elmúlt tizenkét év családbarát politikájával, és a jövőben is ezt az irányvonalat támogatja – derült ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) reprezentatív kutatásából, amelynek eredményeit a Figyelőhöz is eljuttatták.

A 2010 óta tartó családpolitika össztársadalmi elfogadottságát vizsgáló felmérés eredménye szerint tízből heten ismerik a kormány e területen hozott intézkedéseit, és többségük (68 százalék) elégedett a családbarát kormányzással.

A megkérdezettek úgy gondolják, hogy a jelenlegi családpolitika segíti a gyermekes családokat (76 százalék), kiemelten a nagycsaládosokat (82) és a gyermeket tervező párokat (73). Az emberek többsége azzal is egyetért, hogy az elmúlt tizenkét esztendő családpolitikája nagyban segítette az időseket, nyugdíjasokat (60) és a fiatalokat (59) egyaránt.

A megkérdezett háromnegyede méltányolja a családok érdekeit képviselő intézkedéseket, és ugyanennyien gondolják úgy, hogy a családtámogatások révén javult a gyermekvállalási és házasodási kedv Magyarországon.

A jövőre vonatkozóan 82 százalék nyilatkozott úgy, hogy a családtámogatások mostani rendszerét fenn kell tartani, sőt 86 százalék azt szeretné, ha az tovább bővülne. A válaszadók közül a legtöbben, tízből kilencen azzal a kijelentéssel értettek leginkább egyet, hogy fokozottan kell támogatni a családalapításban a 30 év alatti fiatalokat.

A felmérésben részt vevők szerint a legfontosabb családbarát intézkedések mindegyike hozzájárul ahhoz, hogy könnyebb legyen gyermeket vállalni és nevelni Magyarországon. Úgy gondolják, ezt leginkább a babaváró támogatás (93 százalék) segíti, de hasonló mértékben fontos és hasznos a családi adókedvezmény (92), a többfajta otthonteremtési támogatás (89), az ingyenes tankönyv (89) és a gyermekek kedvezményes étkezése (92). Tízből nyolc válaszadó úgy látja, a nagycsaládosok autósvásárlási támogatása, a családbarát munkalehetőségek, a több bölcsőde, óvoda létesítése, valamint a megnövekedett gyermekgondozási ellátások összege is nagy segítség a gyermekes famíliáknak.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink