„Reméljük, hogy a hét szűk esztendőnek végre van” – ezzel kezdte beszédét Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kamara hagyományos gazdasági évnyitóján, ahol a pódiumon ezúttal is helyet kapott Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter mellett Orbán Viktor miniszterelnök. A kamara elnöke szerint a világ átrendezős előtt áll, Európa szerepe folyamatosan csökken, miközben Kína és a Távol-Kelet egyre nagyobb szerepet tölt be a világgazdaságban.
Parragh László szerint jól állnak a csillagok, látszódik a befektetésekben, hogy jönnek vissza Európába, ráadásul Kína egyre gyakrabban ruház be itt a kontinensen. Szerinte az egészséges szuverenitás és függőség terén meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. A világgazdaság dimenzióváltásának nyertesei kell, hogy legyünk, tette hozzá.
A tavalyi évben 0,8 százalékos recessziót hozott össze a gazdaságban, miközben a munkaerőpiac továbbra is feszes, ezt tartja Parragh a legnagyobb eredménynek. A beruházások ugyan csökkentek, de mindig magas az arány, ezt mutatja a tavalyi FDI-arány.
Válságok sorozatán vagyunk túl, de stabil számokat produkálunk – mondta a kamara elnöke, hozzátéve, a gazdasági szereplőknek kell kihasználniuk a lehetőségeket, amit a kormány megteremt. A növekedés gátló tényezőkről elmondta, hogy a lakosság nagyon óvatos, erre koránban figyelmeztettek, de szerinte ez teljesen normális.
Varga Mihály: stabilitás és fellendülés
A suszter maradjon a kaptafánál – kezdte beszédét Varga Mihály pénzügyminiszter, aki szerint egy ilyen nyitott gazdaság mint a magyar nem teheti meg, hogy ne foglalkozzon a külső környezettel.
Európa, ahova az exportunk kétharmada irányul, még mindig lejtmenetbe van – mondta a tárcavezető, kitért a német gazdaság kilátásaira, ahol 0 százalék körül van az üzleti hangulat. Nem véletlen szerinte, hogy 1,3-ról 0,2 százalékra csökkentette a gazdasági növekedési prognózisát. „Javulgat a helyzet, de lényegesen lassabban, mint vártuk”.
Varga Mihály szerint a nehezén túl vagyunk, az infláció és a reálbérek is kedvező irányba mozdultak el, ugyanakkor hozzátette, hogy a gazdaság tavalyi évével nem lehetünk elégedettek. Az államháztartás kapcsán rávilágított, hogy túlságosan magasak, de olyan pályát határozott a kormány, ami a következő években újra visszaviszi 3 százalék alá a hiányt.
Nagy Márton: kulcsfontosságú a lakossági óvatosság oldása
A minisztérium a következő két hétben egy versenyképességi csomagot tesz le az asztalra, kezdte a beszédét Nagy Márton, aki jelezte, hogy a növekedés a vállalatokon és a lakosságon múlik, ezért fontos az óvatossági mótivum oldása.
Szerinte két nagy válságon vagyunk túl.
Sok válságot láttam már, de ez egy nagyon nehéz válság volt – fogalmazott, hozzátéve, hogy 2019-ben szépek voltak az adataink, a hiány, az adósság, a kamatok , a munkanélküliségi ráta.
2026-ban fogunk újra ilyen számokat találni.
Szerinte hét-nyolc év, mire visszajövünk ezekből a válságokból. A covid válság kapcsán úgy vélekedett, hogy a beruházásvezérelt gazdaságpolitika jó modell, de a covid válságban és az energiaválságban volt egy nagy különbség: a covid idején a fiskális és monetáris politika és ösztönzőleg hatott, ezzel szemben az energiaválság alatt az fiskális politika ösztönző, a jegybanki restriktív volt.
Orbán Viktor: a gazdasági miniszterek jó állapotban vannak
A miniszterelnök szerint a gazdasági miniszterek jó állapotban vannak, úgy látja, hogy a sikeres gazdaságpolitika feltételei a gazdasági kihívásokat kezelő minisztériumok és a bázist jelentős kamara is helyén van.
Akkor mire való a miniszterelnök, tette fel a kérdést, aki szerint józan paraszti ésszel nyugvó tételekre van szükség, ezért tartják a kormányt is.
Van egy paraszti bölcsesség, hogy mindig az a jobb, ha nekünk tartoznak, nem mi tartozunk, de ez a helyzet még nem áll fenn – mondta a kormányfő, hozzátéve, nagyon magas adóssággal küzdünk. A második bölcsesség szerinte, hogy mindig többet kell keresni, mint amit elköltünk.
A teljes cikk itt olvasható.