A Családok évének lejáratása közös cél a függetlenobjektív médiában, a narratíva meglehetősen egyszerű: miért így, miért nem úgy. Huszonéves, macskás lányok írnak cikkeket egy egyenlőbb társadalomról, amelyben nincsenek szegények, se gazdagok, mindenki szépen egyformán él, diplomát szerez – csak ezt az egyetlen életutat ismerik -, kerékpárral közlekedik és ugyanabba a turiba meg romkocsmába jár.
Mindez bámulatos érzékenységet mutat, hiszen egy progresszív gondolkodó mindig empatikus az általa elképzelt, de valójában sokkal ritkábban látott szegények, alacsonyabb státuszú emberek iránt. Önkéntesként szívesen elmegy egy napra egy telepi óvoda kerítését lefesteni, hogy aztán szakértőként oszthassa az észt másnaptól arról, hogyan kellene az államnak felemelni a szegényeket, hova kellene inkább a pénz, hova nem.
A szegénység kezelésénél kevesebb komplex kérdés van, akinek minimális érzéke van az őt körülvevő valóságra, az tudja, hogy a megoldás képlete nem az, hogy stadion helyett tűzifát kell venni a szegényeknek. Azt is tudja, hogy a mantra hamis, senkit nem lakoltatnak ki indokolatlanul az önkormányzatok, évekig adnak haladékot családoknak arra, hogy megoldják az életüket, bevételeket szerezzenek, megbecsüljék és értékeljék azt a segítséget, amit kapnak.
A mélyszegénységben élőket csak velük együttműködve, a saját erejükre támaszkodva lehet emelni, hosszú távú, munkára épülő programokkal. Mert ha van munka, akkor van jövedelem, kialakul a felelősségvállalás, és ki lesz fizetve a villanyszámla, nem szül gyereket a 15 éves lány, eljut a szakmáig és jobb élete lesz, mint a szüleinek.
Ellenzékiként még mindig könnyebb rugózni azon, hogy miért nem a családi pótlék emelkedik, miért adókedvezménnyel támogatja a családokat a kormány. Mert még mindig nem illik/szabad/elegáns kimondani, hogy a szegénység újratermelését a családi pótlék reményében hiba lenne támogatni. Nem korrekt arról beszélni, hogy senkinek sem érdeke, se a gyereknek, se a szülőknek, se az államnak, hogy mélyszegény nagycsaládok 6-8-10 gyereket vállaljanak, megélhetési célzattal. Mert így is a közösség tartja el ezeket a családokat, biztosítja gyerekeiknek a napi háromszori étkezést, az ingyen tankönyvet, a táborozást, az ösztöndíjat. Állami gondozás ez is, jó lenne már észrevenni, de nem lehet ez a cél.
Most épp azon megy a hiszti, hogy a kormány mentesítené a személyi jövedelemadó fizetése alól a három gyermeket szült nőket. A tarháló Index mai cikke szerint ez is csak mélyítené a szakadékot a szegények és a középosztály között, akiket amúgy is elkényeztet a kormány. A macskás újságírólányok, a cikk megírása után beülnek egy szójatejes lattére, a családanyák meg rohannak az óvodába, iskolába, edzésre vagy játszótérre viszik a gyereket, utána vacsorát adnak, leckét ellenőriznek és társasjátékoznak. A macskás lányoknak nemigen van fogalma arról, hogy mennyi energiát tesznek a szülők a gyereknevelésbe. Az áldozat szót amúgy sem ismerik, ők Y generációsak, nekik jár a tejszínhab.
Harmadik kétharmados ciklusát kezdte meg az Orbán-kormány, és még mindig nem jut be a macskás lányok rózsaszín véleménybuborékjába, hogy a jobboldali, nemzeti, konzervatív kurzus a nemzet megmaradását támogatja, azokat, akik kötődnek a hazájukhoz, ott tevékenykednek és vállalják a gyereknevelés nem kis áldozattal járó munkáját. Sok esetben úgy, hogy dolgoznak is mellette, vállalkoznak, egyházi közösségekben tevékenykednek, tehát több csatornán tesznek a közösbe. Ez nem valamiféle véletlen, hanem prioritás, hogy azt támogatja a kormány, ahol érték termelődik, több tengelyen és perspektivikusan.
A macskás lányok véleménybuborékjába nem jut el semmiféle információ a kormány szociálpolitikájáról sem, úgy ülnek be tévés vitára, hogy nem hallottak a hátrányos helyzetű gyerekek nyári étkeztetéséről, ösztöndíjprogramokról. Biztos kezdet házakról, tanodákról, felzárkóztatásról. Ha összevetnék az esélyegyenlőségi és civil mozgalmak az Aurórában érzékenyített világát a valósággal, egészen meglepő felfedezést tehetnének arról, hogy milyen széles spektrumon folyik már most is a felzárkóztatás. Mondjuk a Gyurcsány-érában történt cigánygyilkosságok képest.
