A legnagyobb magyar bankok már látják a fényt az alagút végén

Hírek Zováthi Domokos
Kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott a Világgazdaság Merre tart a hitelezés? című konferenciája a budapesti Larus Rendezvényközpontban. A vállalati hitelekkel kapcsolatban a résztvevők egyetértettek abban, hogy van igény erre a kkv-k irányából, és az év második felére már érezhető lesz az élénkülés.

A kerekasztal-beszélgetés előtt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter tartott előadást. A tárcavezető szerint a magyar gazdaság repülőrajtot vett 2025 elején, amit több mutató is alátámaszt. Ezek között említette a lakossági hitelezést, és lakáspiaci alakulását, ahol úgy látja, őrület van, miután iszonyú kereslet jelent meg az elmúlt hetekben a piacon.

Bár a vállalati hitelezés terén várat magára a fordulat, de ez is eljöhet a kamatlábak csökkenésével. A miniszter szerint nem igaz az, hogy az alacsonyabb kamatláb mellett nem fog beindulni a hitelezés.

A négy legnagyobb bank már látja a növekvő vállalati hiteligényt – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár a kerekasztal-beszélgetésen.

Az államtitkár a Van-e élet a támogatott hiteleken túl? című kerekasztal-beszélgetésen felhívta a figyelmet arra, hogy több ezer beruházási igény van az NGM-nél 70 százaléka kapacitás-bővítésre és fejlesztésre irányul. Kiemelte, hogy ez a növekedés nem egyik napról a másikra történik, ám ennek van átfutási ideje.

Az NGM várakozása szerint a második fél évben aktivizálódnak majd a beruházások, miután a támogatásokból kimennek a pénzek a cégekhez. Kiemelte, hogy várhatóan a nagyvállalati beruházások is beérnek az utolsó negyedévre.

Egyre magasabb a vállalkozások hitelezési kedve

Zsámboki Zoltán, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy az MFB minden évben felmérést készít, amelyben 4 ezer vállalkozást kérdez meg. Mint mondta, a cégek több mint harmada szeretne idén forrást bevonni, ami pozitív szám az előző évekhez képest.

Kiemelte, hogy széles a paletta a támogatási programok között. Fejlesztési bankként elsődleges feladatuk, hogy a kevésbé jól teljesítő szektorok, ágazatok felé is tekintsenek és megoldásokat kínáljanak. A beszélgetésen az is elhangzott, hogy a Demján Sándor Program „1+1 KKV Beruházás- élénkítő Támogatás” csaknem 90 százalékát új eszközök beszerzésére fordítanák a cégek.

A jelenlegi geopolitikai helyzettől függetlenül a vállalkozások beruházási szándéka fontos tényező lenne, hiszen csak így lehet fenntartani a versenyképességet – emlékeztetett Szabó Balázs, a CIB Bank vállalati üzletágvezetője. Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója elmondta, hogy ez az év kitörési év lehet. Kiemelte, hogy a bankszektor anyagilag rendkívül stabil. Szabados Richárd a Demján Sándor Programról elmondta, hogy az előzetes várakozáson felül teljesít, rengeteg az érdeklődés, emiatt bizakodóak, hiszen már ebben az évben elkezdődhetnek ezeknek a forrásoknak a hasznosulásai.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink