Sokan orvosért kiáltottak, amikor egy hónapja Demszky egy hosszú interjúban hetet-havat összehordott, és bizonyította ország-világ előtt, hogy nem képes tiszteletteljesen visszavonulni. Húsz éves főpolgármestersége csapások sorozatát jelentette a főváros számára, de 2010-ben még lehetősége lett volna arra, hogy tekintélyéből valamit azért megtartson az utókor számára. Nem sikerült.
Rajta kívül Bauer Tamás, Magyar Bálint, Fodor Gábor, vagy épp Kuncze Gábor sem tudta megemészteni, hogy vége mindennek. Hol maffiaállamoznak, hol rádiós műsorvezetővé maszkírozzák magukat, hol zizi arcot vágva újra főpolgármesternek jelentkeznek, hol észrevehetetlen pártot alapítanak, és mandátumvadásznak állnak a balos térfélen.
Nem tudják megemészteni, hogy nem kér már belőlük senki, hogy már semmire nincs hatásuk, hogy az a nemzeti politika érvényesül, amely ellen egész életükben küzdöttek, de leginkább az fáj nekik, hogy elvesztették a hatalmat.
Elfogadom, nehéz lehet elengedni, hogy ők és a velük rokonszenvező „budapesti elit” fújja a passzátszelet, hogy egy választásról választásra egyre kisebb párt – külföldi érdekek mentén – határozza meg Magyarország minden stratégiai lépését, legyen szó az energiaszektor magánosításáról, vagy épp az oktatáspolitikai és a kultúrpolitikai lépésekről.
Nehéz lehet beletörődni, hogy a szocializmus idején valójában nem antikommunista, hanem csupán antikádárista baloldaliak – elnyerve a nyugat-európai és amerikai balos körök támogatását – 1994-ben végre valahára hatalomra jutottak. Három cikluson keresztül vezették orruknál fogva azokat a posztkommunistákat, akik Horn Gyulának köszönhetően meg tudták szólítani az előbb Antall József-, majd Orbán Viktor-fóbiában szenvedő balos választókat.
Ma már szerencsére nincs SZDSZ, de örökül hagyták a gyökértelen, magyarellenes, ma már nem internacionalistának, vagy maoistának, hanem inkább „progresszívnek” nevezett ideológiájukat. Nem kétséges, ha most is aktív politikai párt lennének, legfőbb politikai harcosaiként lépnének fel a parlamentben a genderizmusnak, a meleglobbi céljainak, a bevándorlók befogadásának és minden nyugati társadalompolitikai őrületnek. És abba már inkább ne is gondoljunk bele, mi lenne az országgal, ha még mindig ők állnának a kormányrúdnál. Az egykori SZDSZ-esek médiabeli szereplése, kiegészülve a különféle demonstrációkon feltűnő szellemi örökösökkel, együtt alkotják azt a poszt-SZDSZ-t, amely széttagolt bár, de nem tűnt el a közéletből.
De valójában az egykori párt és az utódok egy nagyon erős alegységként működnek(tek). Pártként kidőltek a sorból, ami nagy veszteség a teljes hadsereg szempontjából, hiszen elvesztették az állam fölötti befolyásukat. Viszont a kormány ellen folyamatosan bevethető Soros-szervezetek, az ellenzéki sajtó, és a direkt módon nem politizáló, de a liberó narratívát közvetítő, folyamatosan „érzékenyítő” média (divat-, és női magazinok, kereskedelmi televíziók, a legtöbb popkulturális termék), ha tetszik, ha nem képesek nyomást gyakorolni mindenkire.
Nincs más hátra, ezen a többi fronton is vissza kell szorítani őket.
Borítófotó: Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) volt elnöke Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke lakossági fórumán a budapesti K11 Művészeti és Kulturális Központban 2018. március 27-én (MTI/Mónus Márton).
