Míg a pandémia előtt a termékeik 91 százalékát a turisták által látogatott hazai helyszíneken árusították, és további 9 százalékot hozott a webshop, mára ez az arány megfordult. Hogyan vészelték át a változás időszakát?
Korábban úgy gondoltam, hogy a termékeinket szerethető, hasznos és mai szuvenírként az idelátogató külföldiek szívesen magukkal viszik, ennek megfelelően alakítottam ki a viszonteladói hálózatunkat 2010 óta. Ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelentett, egészen addig, míg 2020 tavaszán egyik napról a másikra bezárt mind a 35 üzlet, amellyel kapcsolatban álltunk. Amikor úgy tűnt, hogy turisták jó ideig nem jönnek majd hozzánk, összeomlottam. Tudtam, hogy felelősséggel tartozom a saját családom, illetve a tágabb családom, a munkatársaim iránt. Három hímzőnővel kezdtük, ma 27-nek, és még 10 tardi lakosnak is munkát biztosít a vállalkozás. Ezzel a szituációval párhuzamosan eldöntöttük a férjemmel, hogy elköltözünk Tardra, ami számomra gyerekkorom óta a második otthonom, tehát még egy költözést is bevállaltunk két gyerekkel, akiknek óvodát, iskolát kellett keresni a pandémia közepén. Azt éreztem, hogy ez a sok feladat agyonnyom. Minden nap hajnali négykor keltem, és egy órát futottam, hogy oldjam a szorongásomat.
A megoldást a kézzel hímzett maszk sikere hozta el?
Igen. Elég gyorsan tudok reagálni helyzetekre, a maszkgyártást is gyorsan kitaláltam, bár annyira evidensnek tartottam, hogy majdnem lebeszéltem magamat róla. Posztoltuk a közösségi oldalainkon, elkezdtek cikkezni róla, szájról szájra terjedt, és óriási siker lett. Miközben attól tartottam, hogy nem tudom majd kifizetni a munkatársaimat, leköröztük az előző évi bevételünket, sőt szerintem 2021-nél is jobb évet zártunk 2020-ban.
A webshop az utóbbi két évben kiváltotta a viszonteladókat, mert azon keresztül ugyanúgy a világ minden tájáról keresnek minket.
Ön tud hímezni?
A technikáját tudom, de a temperamentumom miatt alkalmatlan vagyok rá. Pedig nagyon nagy szükségem lenne arra, hogy megtanuljak lelassulni, egyedül maradni a gondolataimmal – és a mintával. Mióta Tardon lakunk, elindult bennem is egyfajta lecsendesedés: sokkal többet vagyok a természetben, keveset ülök az autómban, kevesebb impulzus, vizuális inger ér.
Ez miként hat a vállalkozói énjére?
Hetente kétszer-háromszor jövök Budapestre, az internet pedig, mint inspirációs forrás bárhol elérhető. Ahogy azok a kapcsolatok is, amelyek a cégnek fontosak online fenntarthatók. De szerintem az egész vállalkozásra jó hatással van, hogy ott vagyok helyben, ahol minden készül. 2020 szeptemberében lett kész a varrodánk – önerőből és pályázati támogatásból építettük fel. Jelenleg a saját termékeink (a poncsótól a pólón át a laptoptartóig) készülnek itt, de talán bérvarrást is tudunk majd vállalni más kézműves kisvállalkozások számára. Számomra érthetetlen, hogy a három matyó településen, Mezőkövesden, Szentistvánon és Tardon sincs az iskolákban hímzés-oktatás, miközben az UNESCO Világörökség része a matyó népművészet. Nagyon fontos lenne állami szinten tenni azért, hogy fennmaradjon, mert a jelen helyzet szerint tíz év, és nem lesznek már köztünk hímző nénik.
Váczi Rozi
Fotó: Matyodesign
A motívumokon változtattak?
Kicsit, de a legtöbb terméken még mindig az eredeti matyó motívumok láthatók. Színvilágban, tárgyakban próbálom azt kikísérletezni, hogy mire vevő egy mai nő – ezért készül például szürke laptoptartó fehér vagy fekete letisztult hímzéssel, mert ha én vásárolnék, a minimál stílust választanám.
Ahogy a tematikus városi séták, úgy a Matyodesign tardi túrái is nagyon népszerűek – miről szólnak?
Ezt teljesen autodidakta módon fejlesztettük ki a sógornőmmel. Amikor négy éve elkészült a házunk, a barátaink lejártak hozzánk nyaranta, és mindenkit megragadott a falusi hangulat, sőt, a legtöbben haza szerettek volna vinni egy-egy Marika nénit. Ezek az idős hölgyek, akiket gyerekkorom óta ismerek, azt az érzést adják, mint a vidéki nagymamánk, akinél picit édesebb lehetett a limondé, akinél meleg volt a kályha, sült az almáspite. Ezért arra gondoltunk, hogy összerakunk egy egy napos interaktív és őszinte programot erre a hangulatra alapozva.
Ahogy meghirdettük, hirtelen ott teremtek a legjobb hazai szállodák sales-esei,
mert a Dunakanyar-Balaton-Budapest háromszögön túl szeretnének már mást is mutatni a turistáknak. A túra során reggelente a konyhámban fogadjuk a vendégeket, a nénik sütik a pogácsát, az általuk készített szörpöt kínáljuk, majd bemutatjuk, hogy élnek a tardiak. Leültetjük a turistákat hímezni – erre félórát szántunk eredetileg, de azt vettük észre, hogy képtelenek abbahagyni. Minden vendég kap maga mellé egy mestert, aki – miközben a tanítványa tanulja a fogásokat – hímez neki egy ajándékot, amit a nap végén hazavihet. A tájházban a matyó kultúráról mesélünk, megtanítjuk őket csigatésztát gyúrni, és egy népdalt elénekelni. Egyik nénink sem tud angolul, de ez abszolút nem akadály, a nap végére már mindent „megbeszélnek” a külföldi vendégekkel is – akik közül több sírva távozik. A hatás kétségtelenül abban a tiszta emberségességben keresendő, amivel itt találkoznak. A tardiak pedig beleláthatnak kicsit a nagyvilágba, ami házhoz jön hozzájuk, így nekik is élmény.
A teljes interjú a Figyelő hetilap január 6-án megjelent számában olvasható.
