Az újdonság, az ismeretlen dolgok felfedezése iránti vágy és igény mindig is motiválta az emberek igen nagy többségét. Jobbára ez a belső késztetésünk hajtja az utóbbi bő fél évszázadot tekintve a fogyasztói társadalom mókuskerekét, s különösen így van ez a technológia nóvumai terén.
A megállíthatatlan fejlődés illúziója ráadásul az elmúlt egy-két évtizedben igencsak felerősödött,
hiszen a csipek és a szoftverek előbb fedélzeti számítógép, majd mobiltelefon formájában az autóinkba és a zsebünkbe költöztek. A világháló, a mobilinternet pedig pár esztendő alatt tényleg mindent mindennel összekötött. Azok a mai húszas-harmincasok, akik ebben az állandó „fejlődésben” nőttek fel, el sem tudják képzelni, hogy egy tévékészülék- vagy egy autómodell anno – mondjuk a nyolcvanas évtizedben – hosszú évekig szinte változatlan formában került a fogyasztók elé.
Tehát többek között a gépkocsik teljesítménye, külalakja – főként Kelet- és Közép-Európában – a rendszerváltás előtt akár öt-tíz esztendeig ugyanolyan volt, hiszen például a keletnémet Trabant-gyár büszke mérnökei kijelentették: nem nagyon van mit csiszolni a járműveiken… No meg a Color Star színes tévék is csak akkor kaptak utódot, amikor a rossz konstrukció sorra okozta a lakástüzeket. Egy így szocializálódott ötven-hatvan éves ember többnyire egyszerűen nem tudja, de persze nem is akarja lekövetni azt a trendet, hogy félévente mind nagyobb képernyőjű telefonok, szobafal nagyságú tévékészülékek, egyre jobb és szebb autók árasztják el az üzleteket, kereskedéseket.
LED-es és lézeres
A marketinggépezet pedig teszi a dolgát, igyekszenek felkelteni az érdeklődést. Még akkor is, ha sokan pontosan tudjuk, érezzük:
az utóbbi évek fogyasztói hajrája után mind nehezebb újat mutatni.
Ám számosan és sokszor beleesünk abba a csapdába, hogy elámulunk. Legutóbb erre az ámuldozásra az úgynevezett lézertévék adtak okot, alapot. Mert a ma elterjedt 1,3-1,5 méteres képátlójú készülékek sem a végállomást jelentik. Nem, nem a 75 colos, azaz 1,9 méteres, sok televíziószerető nappalijában már pár esztendeje megtalálható produktumokról lesz most szó, hanem az utóbbi egy-két év nagy sztárjairól, az alaposan továbbfejlesztett projektorokról, a LED-es, illetve újabban a lézeres eszközök adta lehetőségekről.
A házimozi-őrültek közül sokan ugyanis kissé remegő térdekkel állnak a nagyáruházak „nagy képernyős” részlegein, és megilletődve nézik a háromméteres, egy kis mozi esetében is bőven elegendő átmérőjű új lézertévéket. Ezek valójában rövid vetítési távolságú projektorok. Egy közepes, erősítő méretű gépházban dolgoznak, s az óriási és eléggé profi, tükröződésmentes vásznaktól akár öt centire is elhelyezhetők, akárha tévévevő vagy blu-rayes lejátszó lenne a vetítőfelület előtt, illetve alatta, középen.
Előnyök és hátrányok
A közeli elhelyezés ellenére a képátló nem csupán 2,5-3 méteres lehet. Akár a négy métert is megközelítheti – ez nem kisebb, mint a legtöbb nappali vagy moziszoba, illetve hobbihelyiség legnagyobb szabad falfelületének szinte a teljes mérete… S a kép már minőségben is „óriási”.
A színvisszaadás a tesztek szerint elsőrangú, és 20-30 ezer órás a lézerdiódák élettartama, a hagyományos lámpás (DLP-s) projektorokénak a 7-10-szerese. Ez pedig azt jelenti, hogy napi nyolcórás használat mellett is csak hét-nyolc év után kell(ene) cserélni a lézerfénydiódákat. Persze azért egy ilyen készüléket kevesen néznek egy esztendőben napi 8 órán keresztül, tehát gyakorlatilag a fényforrás bőven kiszolgálja az eszköz élettartamát. Még akkor is, ha nagyobb fényerőt biztosít, mint a DLP-s megjelenítők. Ez utóbbiak esetében nemcsak macerás a lámpacsere, hanem a legolcsóbb égők is 15-20 ezer forintról indulnak, de inkább 30-40 ezerről. Sőt jóval többel lehet számolni egy modernebb házimozi-verziónál.
Igaz ugyanakkor, hogy a lézertévék újdonságfaktorát sem mérik olcsón: a belépő típusok – vászon nélkül is – félmillió forintot kóstálnak, s a fényerősebb, profibb példányokat egy-másfél milliótól vásárolhatjuk meg.
Ráadásul hasonló árkategóriában már az egy generációval korábbi, LED-es technológia 4K-s felbontású, professzionális masinái is elérhetők.
Ezeknek pedig nem csupán a fényereje vetekszik a lézeres projektorokéval, hanem a kontraszt és a fekete-szürke árnyalatok megjelenítése terén bizony nemcsak hogy megszorongatják, de meg is verik a lézertelevíziók képét.
Viszont a LED-es készülékek ilyen közeli vetítést, tehát tévészerű élményt nem tudnak nyújtani, a zavartalan használathoz a plafonra kell fúrnunk egy konzolt. A hosszú téli esték persze amúgy is kedveznek a projektorhívőknek, hiszen alkonyat után lehet igazán jól (ki)használni egy átlagos vetítő tudását. A besütő nap vagy akár egy-egy erősebb szobai lámpa csak a legdrágább eszközök esetében nem rontja el a hatást. És különben is, a tévéadások közötti random kapcsolgatással szemben a projektorokkal, az óriási lézeres produktumokkal inkább mozi-, természetfilmek, jó kis sorozatok, látványos show-műsorok és sportesemények nézése az igazi.
Költsünk inkább vászonra!
Az a lényeg tehát, hogy önmagában a fejlettebb lézeres technológia csak annyiban különleges, hogy egy plusztükör révén közvetlen a vászon alól, annak a tövéből vetíthető ki a kép. Amennyiben azonban a dohányzóasztalra vagy a plafonon lévő konzolra helyezzük a projektorunkat, akkor egy LED-es vagy egy DLP-s modellel is elboldogulunk, és mindjárt megspóroltunk magunknak egy blu-rayes lejátszót sok lemezzel, vagy többéves HBO-, Disney+-, Netflix-előfizetést.
Persze az a biztos, ha egy szaküzletben magunk is megvizsgáljuk a projektorok tudását – ezekhez ma már mindenképpen dedikált vászon dukál.
Elvben 20-25 ezer forinttól kaphatunk kétméteres vásznakat, amelyek a lepedőre vagy a fehér falra vetítésnél sokkalta jobb élményt nyújtanak. Ám azért egy új, több százezres projektor képi tudását kihasználandó legalább 50-70 ezres kategóriájú vásznat illik venni, s természetesen egy házimozi-hangrendszert sem árt beszerezni. Itt műfajtól függően megoldhatjuk a dolgot pár tízezer forintból is, de ha nagyon szeretjük a koncertfelvételeket vagy a hangosfilm effekteket, akkor 100-150 ezer alatt ne próbáljunk minőségi hangot kicsalni a rendszerünkből.
A cikk a Figyelő hetilap december 2-án megjelent számában került publikálásra.
(Borítókép: Patrick T. Fallon/Bloomberg / Getty Images)
