Igen, az ember játékos lény, homo ludens. Imádunk mókázni, játszani, egy kis jópofa huncutságra a legtöbben kaphatók vagyunk. Sokan mondják, hogy sok a szomorkás, morcos ember mifelénk, de azért a valóság mégis az, hogy még a munkahelyek többségében is rendszeres a napi tréfálkozás, a jó hangulat. A nevetés, a humor és a játék többek közt remekül oldja a napi robotból adódó feszültségeinket, szorongásainkat.
Effélét kellene jelentsen az elektronikus játék is. Ám tartozom egy őszinte vallomással – technológiát szerető, technológiával foglalkozó újságíró vagyok ugyan, sok kütyüt is vásárlok, de az elektronikus játék engem soha nem pihentetett! Pedig jó párszor kipróbáltam, de inkább frusztrált, hogy a Tetrisben megint nem jó helyre estek az alakzatok, a Tamagochim megint éhezik, 3D-ben megint folyik a vérem, mert lelőttek, vagy hogy a négykerekes terep-versenyautómmal megint nekimentem a fának… Nem, nem pihentem, nem töltődtem fel, nem kapcsolódtam ki, hanem fáradtabb, idegesebb, nyúzottabb lettem már egy-másfél órányi digitális „kikapcsolódás” után is. De megértem azt is, ha valakit ez kikapcsol. Miért is ne. Csakhogy van egy óriási gond: a dolog mértéke, pontosabban a mértéktelensége.
Az eNET Internetkutató friss videojáték-kutatásából ugyanis az derült ki, hogy 2017-ben 3,7 millió ember játszott rendszeresen valamilyen típusú videojátékkal hazánkban. Ez a 18 és 65 év közötti népességnek nem kevesebb, mint 58%-a! Tíz felnőttből tehát közel hat. És akkor még a 2-17 évesekről nem is ejtettünk egy szót sem, pedig itt még az előbbinél is sokkal magasabb szám jönne ki. Még az óvódás kisgyerekeknél is sajnos – tisztelet a kivételnek, a normális (szigorúbb) szülőknek.
Tehát nem az e-játék ténye, hanem annak a mindent elsöprő mértéke az, ami szerintem több mint káros, egyenesen veszélyes – és különösen a 20 év alattiakra, akik ebben a virtuális maszlagban nőnek fel. Egyet is értek azzal, hogy például a franciák az iskolákban jelentősen korlátoznák a nem oktatási céllal használt tabletek és okostelefonok nyomkodását. Eléggé függőek vagyunk már így is, legalább a gyerekeknek legyen egy kis nyugalmuk, tudjanak kissé jobban a tanulásra, illetve egymásra valóban (és ne virtuálisan) koncentrálni.
Mert ne legyenek kétségeink, az ellen-lobbi erős: hatalmas bizniszről van szó. Csak nálunk és csak a digitális játékpiac mérete – beleszámítva a videojáték vásárlást, a hardvervásárlást és az in-game költést – tavaly meghaladta az évi 28 milliárd forintos forgalmat – becsülte az említett eNET kutatás.
E kutatás alapján a férfiak 61%-a és a nők 54%-a játszik videojátékokkal, életkort tekintve pedig – nem megelő módon – a 18 és 25 év közöttiek körében a legnépszerűbb tevékenység. Talán nálunk még az a szerencse, hogy a játékidő nem éri el a „legfejlettebb” országokét: a magyar játékosok idejéből, átlagosan 1-2 órát játszanak egy héten. Az eNET adatai szerint csupán a videojátékosok 4%-a játszik heti 20 óránál többet – bár ez a szint már mindenképpen függőségnek tekinthető. Szerintem.
A legnépszerűbb játéktípusok nem a lövöldözősek legalább. A tavalyi kutatáshoz képest továbbra is a kártya-, a szókereső és a stratégiai játékok; az eszközöket tekintve pedig továbbra is az okostelefonos videojáték dominál. Magyarországon a 18 és 65 év közöttiek körében az okostelefonnal rendelkezők penetrációja 78%, az okostelefonnal rendelkezők 70%-a szokott játszani eszközén. A legnépszerűbb játékok a mobil eszközön is játszható szójátékok, a pasziánsz és a Candy Crush.
Érdekes, hogy kifejezetten videojátékra fejlesztett eszközzel, konzollal minden tizedik magyar rendelkezik: a legelterjedtebb konzoltípus az XBOX 360, mivel a konzollal rendelkezők közel fele ezzel a típussal játszik. Idén pedig minden tizedik játékos tervez új konzolt vásárolni.
Borítófotó: Az Arcadia játéktermi nosztalgiakiállítás a fővárosi Dürer Rendezvényházban 2017. november 3-án. A kiállításon flippereket, videojátékokat mutatnak be a játéktermek korábbi évtizedeiből. (MTI Fotó: Balogh Zoltán)
