A járvány előtti szinten az álláskeresők száma

Hírek MTI / Figyelo.hu

Augusztus elejére 259 ezerre csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma Magyarországon, a tavaly nyári mélypont óta ez közel 120 ezer fős mérséklődést jelent – közölte az MTI-vel Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az ITM hétfői közleménye szerint legutóbb 2020 januárjában, a vírusválság előtt állt ilyen alacsonyan a meghatározó jelentőségű munkaerő-piaci mutató. 2010 óta az akkori 12 százalékosról harmadára csökkent a munkanélküliségi ráta. A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek eredményességét egyre több kedvező foglalkoztatáspolitikai adat erősíti meg – írják a közleményben.

Felidézik, hogy a Központi Statisztikai Hivatal múlt heti adatközlése szerint júniusra korábban sosem látott mértéket ért el, a 4,7 millió főt közelítette a hazai foglalkoztatás. Rekordmagasságba emelkedett az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma is Magyarországon.

A 4 százalékos munkanélküliségi ráta változatlanul az egyik legalacsonyabb adat az Európai Unióban.

Az Eurostat idei első negyedéves összegzése szerinti 77,7 százalékos foglalkoztatási szinttel Magyarország a tagállami rangsor hatodik helyét foglalja el, mintegy hat százalékponttal múlva felül az uniós átlagot. A rendszerváltozás óta nem tapasztalt erősségű mutató lényegében a teljes foglalkoztatáshoz közeli állapotnak felel meg. A nemzetközi összehasonlító adatok alapján a 20-64 éves munkaerő-állományból Magyarországnál csak Hollandiában, Svédországban, Csehországban, Észtországban és Németországban dolgoznak többen – ismerteti az ITM.

Bodó Sándor a közleményben kiemelte: „mára eltagadhatatlanná vált, hogy a hazai foglalkoztatás bővülését csak átmenetileg vetette vissza a vírusválság. A sikeres gazdaságvédelmi erőfeszítésekkel meg tudtuk tartani a magyar emberek munkahelyeit. A jól célzott intézkedések arra is nyilvánvalóan alkalmasnak bizonyultak, hogy a gazdaság újraindítása érdekében új munkahelyeket teremtsünk. Ezzel szemben a Gyurcsány-kormányok segélyezésre építő gyakorlata feltűnően kudarcos: 2009-2010-ben még 600 ezer fő körül alakult az álláskeresők száma.”

(Borítókép: Május 15-én immár második alkalommal szervezi az Állami Vállalatok állásbörzét a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ) a MÁV- csoporttal közösen, Budapest Fõváros Kormányhivatalának támogatásával. Több mint 30 vállalat, rendvédelmi és honvédelmi szerv, több mint 2200 betölthetõ állást kínált a munkavállalóknak a Magyar Vasúttörténeti Parkban. (MTVA/Bizományosi: Balaton József)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink