A három évre szóló szerződést a 11 500 filmes és televíziós forgatókönyvírót képviselő WGA tagjainak jóvá kell hagyniuk, mielőtt hatályba léphet. A forgatókönyvírók szervezete rövid közleményében kijelentette, hogy a megállapodást „a WGA tagjainak kitartó szolidaritása és a szakszervezeti testvéreink rendkívüli támogatása tette lehetővé” a sztrájk 146 napján keresztül – olvashat a vg.hu-n.
A WGA-egyezség ugyan mérföldkő, de nem fogja visszaállítani Hollywoodot a munkába. A SAG-AFTRA színészszakszervezet továbbra is sztrájkol.
A májusban megkezdett munkabeszüntetés után a stúdiókat tömörítő AMPTP egy darabig nem igazán szorgalmazta a megállapodást, ám júliusban a jóval nagyobb színészszakszervezet, a SAG-AFTRA is sztrájkba lépett. Utoljára 1960-ban volt ekkora mértékű sztrájk Hollywoodban. Akkor a WGA és a Screen Actors Guild tagjai szüntették be a munkát, a tévétársaságoknak eladott filmek után járó jogdíjak miatt. A mostani sztrájkolók a Netflix- és a Disney-méretű stúdiók miatt harcolnak az érdekeikért, mivel a streamingbevételek után nem kapnak bért, valamint a mesterséges intelligencia miatt veszélyeztetve érzik a pozíciójukat.
Borítókép: illusztráció, forrás: Daniel Knighton/Getty Images