A háziorvosi praxisok tíz százaléka betöltetlen Magyarországon

Hírek Figyelo.hu

A 2022. január elsejei adatok szerint 508 településen összesen 645 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon. Ez 2021 februárjához képest a betöltetlen praxisok számában 6, a települések esetében 11 százalékos növekedést jelent – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásából.

A 645 praxisból 27 közel 15, 69 több mint 10, 187 pedig több mint 5 éve betöltetlen. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a 6350 praxis közül minden tizedik betöltetlen, de azt is, hogy sok esetben hosszú éveket kell várni, mire egy-egy praxist újra betöltenek, annak ellenére, hogy a praxisjog eladható és hitelt is fel lehet venni a vásárlásra.

2010 és 2020 között 556 fővel, 7 százalékkal csökkent a praktizáló háziorvosok száma. A KSH legfrissebb (2020-as) adatai szerint az 5895 praktizáló háziorvos több mint 63 millió esetet látott el. Ez azt jelenti, hogy egy doktorra 10 663 eset jutott, vagyis 43 naponta, ami 4,7 százalékkal több, mint 2010-ben. Így egy-egy betegre átlagosan maximum 12 perc esett. A népességfogyás ellenére nőtt az egy háziorvosra jutó lakosok száma (2020-ban 1651 fő, 7 százalékkal több mint 2010-ben). Az üres praxisok helyettesítése miatt a helyettesített és az eredeti rendelőben is romlik a betegek ellátása, mivel a háziorvosok túlterheltsége növekszik.

Megyei szinten a legtöbb háziorvos – 73 – Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hiányzik, szintén magas ez a szám Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ahol 58, illetve 44 doktort keresnek, valamint Budapesten, ahol 47 betöltetlen praxis van.

A legkevesebb, 17 betöltetlen állás Komárom-Esztergom-megyében volt. Települések tekintetében kiemelkedő volt Salgótarján 8 betöltetlen praxissal. Továbbá 4-nél több háziorvos hiányzott Tatabányán, Pápán, Dunaújvárosban, Székesfehérváron, Szombathelyen, Nagykanizsán, illetve a XIV., a XV. és a XX. kerületben.

A betöltetlen praxisok növekvő számának egyik oka, hogy a háziorvosok körében jelentős az elöregedés, azaz a nyugdíjba vonulók helyett nincs utánpótlás. A háziorvosok átlagos életkora 60 év körüli. A szak- és a magánellátás sokkal vonzóbb a magasabb keresetek és a szakmai előmeneteli lehetőségek miatt, ezért csekély a háziorvosi utánpótlás. A Covid-védőoltások beadása is a háziorvosi körzeteket terheli tovább. A háziorvosi praxisközösségek pedig csak tüneti kezelést jelentenek az orvoshiány „orvoslásában”.

 

Címlapkép: Kovács Péter /Hajdú-Bihari Napló

További híreink