Meghalt tegnap egy ember. Egy világhírű filmes szakember, aki többet adott Magyarországnak, mint azok a balliberális értelmiségiek együttvéve, akik gátlástalanul gúnyolódnak, vagy eltartott ujjal finnyáskodnak a nekrológok alatt. Az Index már az örökséget osztja, ma is meg kell nyerniük a bunkóság-versenyt. A méltányosság és a jó ízlés leépülésének újabb szomorú mementója a tegnapi nap.
Elhunyt Andy Vajna, az az ember, aki a magyar filmgyártást újra visszahelyezte a térképre. Elévülhetetlen érdemei vannak, történelmiek. Hogy nem volt tökéletes ember? Ki az? A tehetségét és karakterét igazolják a sikerei, az, amit ezért az országért tett. De mi validálja a sok gyűlölködőt, akik szorongásaikat mások halálán való ironizálással igyekszenek csökkenteni. Mert a legkorrektebb nekrológokban is megjelenik a motívum, Vajna eltévedt. Eltévedt, mert szóba állt Orbán Viktorral. Ez a szánalmasan ostoba motívum több helyütt is megjelent balliberális, magukat értelmiséginek gondoló, a társadalom bíráinak kinevező honfitársaink kommentjeiben. Mindig érdekelt, honnan veszik a bátorságot, hogy nem veszik észre: a mozgalomban tanult fölényeskedésnek már rég lejárt az ideje.
A betegesen gyűlölködő, permanens érték- és morális deficitben szenvedő DK-s és MSZP-s szavazókat most tegyük körön kívülre, van az a szint, ugye. Merthogy a balliberális értelmiség ezzel, az Esterházynak tulajdonított mondással szokta készségesen igazolni érvképtelenségét. Mert szerintük halál és halál között is van különbség.
Legyünk korrektek, most is voltak néhányan, akik kifejezték megrökönyödésüket azon, amit vasárnap találtak az üzenőfalukon. Azt látták ugyanis, hogy barátaik, a szolidaritás és az érzékenykedés élharcosai, Nagy Blanka rajongói gombnyomásra gúnyolódnak, acsarkodnak, tesznek aljas megjegyzéseket, mondhatjuk bátran, készségszinten. Nem az utca egyszerű embereiről van ám itt szó, hanem újságírókról, filmesekről, kultúracsinálókról. Olyan emberekről, akik még mindig a rég megszűnt SZDSZ hálózatában nyalogatják a maguk és mások sebeit, és naponta hívnának be bárkit, csak döntse már meg azt a „diktatúrát”, ami kipottyantotta őket korábbi jól jövedelmező hitbizományaikból. Ők azok, akik az elveiket bárrmikor félreteszik, bármit képesek hazudni a hatalomért.
A balliberális kettősmérce nem ismerte, és ma sem ismeri a méltányosságot, sem a korrektséget, sem a kegyeletet. A balliberális vélelményterror a gyűlöletet, a bosszút, a fenyegetőzést meg a kicsinálást ismeri, de azt kitűnően. S azt hiszi, ha ezt intellektuálisan teszi, maró cinizmussal, akkor az elegáns, vállalható.
A konzervatív ember tudja, nem ő a bírája mások életének. Akkor sem ül tort, ha számára ellenszenves emberek halálhírét olvassa. Elismeri, ha van mit, a többit meghagyja az időnek. De Andy Vajnának a lába nyomába se ér a „művelt közönség”. Valahol mélyen ezt érzik is, ebből fakad a gyűlöletük.
Borítókép: MTI/Balogh Zoltán
