Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága csütörtöki ítélete szerint a Nestlé és a Cargill nevű csokoládégyártók nem felelősek a számukra kakaót termelő ültetvényeken alkalmazott gyerekmunkásokért – tudta meg a Fortune magazin.
A csaknem egyhangú – a kilenc fős bíróságon egyedül a George W. Bush korábbi amerikai elnök által kinevezett Samuel Alito fogalmazott meg ellenvéleményt – ítélet szerint a vállalatok, bár technikai és pénzügyi segítséget nyújtanak az ültetvényeknek az ott megtermelt kakaó exkluzív felvásárlási jogaiért cserébe, nem felelősek azok illegális gyakorlatáért.
A pert hat mali származású gyerekmunkás indította még 2005-ben, aki elmondták, hogy erőszakkal szállították őket az ültetvényekre, ahol
napi 14 órákat dolgoztak, fegyveresek őrizték őket és élelmen kívül nem nagyon kaptak bért sem.
Noha a gyerekrabszolgaság nemzetközi szinten illegális, a bírák szerint nem sikerült azt bizonyítani, hogy a gyerekmunkáról szóló döntéseket az Egyesült Államok területén hozták. Tekintve, hogy a nemzetközi cégek ellátási láncaiban nem ez az egyetlen emberi jogokat sértő magatartás,
a döntés nagy győzelem a vállalati Amerika részére.
Az ország munkaügyi minisztériuma tavaly októberi jelentése szerint Elefántcsont és Ghána területén 1,56 millió gyerekmunkás dolgozik a kakaóföldeken. Ez az érték ráadásul azt is jelenti, hogy egy évtized alatt
a két országban élő gyerekrabszolgák aránya az 5 és 17 év közötti korosztályban 31-ről 45 százalékra nőtt.
A Nestlé közleményében arról beszélt, hogy sosem vettek részt a keresetben kifogásolt gyakorlatokban és elkötelezettek a gyerekmunka visszaszorításában a csokoládé iparon belül. Továbbá arról is írtak, hogy a problémát a gyökerénél kell kezelni, ezért dollármilliókat fektetnek be a térség oktatásába.
(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)