A fundamentumok javulását árazza a piac

Hírek figyelo.hu
A javuló fundamentumok és a piaci környezet miatt emelkedett 43 százalékkal az elmúlt három hónapban a Mol-részvény értéke. A jelenlegi piaci ár csaknem azonos az Erste kedden megemelt célárával.

Régiós összevetésben is szokatlanul olcsók a Mol-részvények, de alapvetően nem ez volt a fő oka, hogy az Erste elemzője kedden megemelte az olajtársaság részvényeire megállapított célárfolyamot, hanem a javuló fundamentumok – írja a Világgazdaság.

Az eddigi 1760 forintos célszint helyébe 2440 forint lépett, az ajánlás maradt tartás.

A Mol-papírok kedden kismértékben erősödtek, sőt néhány forinttal az új célár felett is kötöttek ügyletet a piacon.

Pletser Tamás, az Erste gáz- és olajipari elemzője a Világgazdaságnak kiegészítésként elmondta, úgy kalkulált a célárfolyam megállapításakor, hogy a 2019-es profit terhére a magyar olajvállalat nem fizet osztalékot, a tavalyi után 90, az idei után pedig 95 forint lehet a részvényenkénti osztalék. Ennek azonban az a feltétele – tette hozzá –, hogy a Mol idei sajátrészvény-vásárlásai elérjék a teljes kibocsátott mennyiség 5 százalékát, a majdnem 41 millió darab részvényt. (A Mol január 20-ig 1,27 százaléknyi saját részvényt vásárolt, és a tavaly szeptemberi felhatalmazás alapján maximum 5 százalékot tervez visszavásárolni 12 hónap alatt.) Az Erste osztalékvárakozásából és a Mol-célárfolyamból számolt osztalékhozam jelenleg 4 százalék.

A Mol mellett szól most a relatív vonzó értékeltség is, az alacsony EV/EBITDA-érték (ez mutatja, hogy a működési eredményből hány év alatt lehetne a részvényeseket és a hitelezőket kifizetni) a részvény alulárazottságára utal.

A cégcsoport teljes vállalati értéke (EV) jelenleg 3,5-szerese a 2021-re várt, amortizációval növelt üzemi eredménynek (EBITDA), a szektortársakat jellemzően magasabb értékeltség mellett árazza a piac, kivéve a romániai OMV Petromot.

Még a hagyományosan a Mol értékeltsége alatt forgó OMV-nél is olcsóbb most a hazai olajrészvény – tér ki rá az elemzés.

A teljes cikket a VG.hu-n olvashatja

(Borítókép: Cherry b l o s s o m, PuzzlePix/Shutterstock)

További híreink